Fókuszban a családapák – mindenkit várnak az Abaúji LelkesítŐre

Július 6-án immár 5. alkalommal rendezik meg Abaújváron a LelkesítŐ családi napot, amely két kis református gyülekezet összefogásából és két lelkészházaspár álmából mára olyan keresztyén fesztivállá nőtte ki magát, amelyre minden évben közel ezren érkeznek a Kárpát-medencéből.

Keresztyén zenés dicsőítések, bizonyságtételek, élettörténetek hangzanak el az abaújvári parókia kertjében felállított nagyszínpadon július első szombatján. Párhuzamosan több helyszínen reggel 10 órától este 6 óráig minden korosztály talál magának érdekes programot.

Délelőtt zenés bibliai foglalkozás és evangéliumi bűvészműsor várja a műemlék református templomban a gyerekeket, majd egészen estig ugrálóvárak, vattacukor, kézműves foglalkozás és élményagyagozás között válogathatnak kedvükre. A Bárka Játszótéren népi játékokat próbálhatnak ki kicsik és nagyok, az egészen picurok pedig a nagy diófa alatt, a baba-mama sarokban foglalhatják le magukat.

Egész délután a Keresztény Motorosok motoroztatják a faluban nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is.

A Missziós udvaron felállított több mint 20 sátorban keresztyén missziók, könyvkiadók, keresztyén vállalkozók és intézmények várják az érdeklődőket termékeikkel és interaktív ismertetőikkel.

A nap témáját ebben az évben a Családapák adják,

hiszen egyre több család küzd azzal, hogy nincsenek a helyükön az édesapák, és így félrecsúszik a gyermeknevelés. A bibliai alapokon nyugvó téma a nap folyamán többször előkerül majd a bizonyságtételekben és a templomban, a délutáni kanapébeszélgetésen, melynek címe: A családapa a család papja.

Idén újdonság lesz az imasátor, ahova bárki betérhet, aki szeretne az ott szolgálókkal egy imádság erejéig csöndben elvonulni, hogy együtt öntsék ki szívüket Isten előtt. Délután 5 órakor érnek véget programok, kivéve a nagyszínpadon, ahol ekkor kezdődik a záró evangélizáció, amelynek – ahogyan évek óta, úgy most is – Mike Sámuel kecskeméti baptista lelkipásztor az igehirdetője. A prédikáció után mindenki személyes áldást kaphat a lelkészektől a nagyszínpad előtt. Az egész nap lelki fénypontja szokott ez lenni, hiszen itt már

kézzelfoghatóan érezhető a Szentlélek munkája,

aki az egész hétvégén áldások özönével árasztja el a lelkesedni vágyó Abaújvárra látogatókat és szolgálókat.

Az Abaúji LelkesítŐ-n a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Bővebb információk elérhetők az esemény facebook-oldalán.

Így támogathatja a Szemléleket

A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.

Támogatom