Lapigazgatónk a Szemlélek által meghirdetett “Ne féljetek!” évvel kapcsolatban nyilatkozott a Spirit FM-nek.
− Nagyon sok cikkünk, megszólalásunk olyan hatást váltott ki az emberekből az elmúlt időszakban, melyből azt szűrtük le, hogy társadalmi szinten sajnos rengeteg félelem van a szívekben − kezdte Gégény István annak indokolását, szerinte miért is van szükség a tematikus év meghirdetésére.
Úgy látja, a félelemnek vannak belülről jövő, és vannak kívülről generált okai.
− Bizonyos erők, mintha félelemmel próbálnának manipulálni bennünket:
félünk az oltástól, az oltásellenességtől, a klímaváltozástól, vagy éppen attól, hogy a következő választást ki nyeri, és akkor annak majd mi lesz a következménye. Ezek gúzsba kötik a szívünket, és így nem jó élni.
Ez vezette odáig a szerkesztőség tagjait, hogy a társadalom számára a félelem leküzdéséhez valamiféle támpontot adjanak és segítséget nyújtsanak. − Mi a félelem helyett a másikra való nyitottságot, az érdeklődést és a párbeszédet ajánljuk, és akkor talán több ráció is jellemezheti majd a gondolkodásunkat − tette hozzá a lapigazgató, aki azt is elmondta, hogy
ha nem kérdezzük meg a másikat, hogy ő miért gondolkodik bizonyos dolgokról másképpen, mint mi, helyette ítélkezünk a másik felett, azzal is a félelmet erősítjük,
és könnyen a nyuszikáról és a fűnyíróról szóló viccben találhatjuk magunkat.
A Szemlélek éppen ezért párbeszédre szeretne hívni mindenkit: kérdezzük egymást, beszélgessünk egymással, és ne egymás háta mögött beszéljük ki egymást! A magazin ennek megvalósításaként 2022-ben cikksorozattal, videóinterjúkkal és podcasttal is várja olvasóit/hallgatóit!
A lapigazgatónkkal készített interjú teljes terjedelmében itt hallgatható meg.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom