Kereszt a talapzaton, mobil az iskolában, klíma a kórházakban, háború és béke – számos aktuális és igen fontos dologról kellene társadalmi párbeszédet folytatnunk egymással nekünk, magyaroknak.
Beszélgetni jó. Acsarkodni nem jó. Megtéveszteni önmagunkat azzal, hogy egyeztetünk, pedig dehogy, ugyancsak rossz dolog. Utóbbira szolgáltatott példát szinte az összes olyan újkori politikai kezdeményezés, amely bár „nemzeti konzultáció” elnevezéssel vonult be a köztudatba, valójában semmilyen érdemi eredménye nem volt: nem rémlik, hogy valaha érdemben befolyásolta, megváltoztatta volna a kezdeményezők döntését a független szervezetek által aligha hitelesített kimenet, viszont milliónyian érezhették úgy nemegyszer, hogy a kormány nem tekinti őket a magyar nép tagjának. Ha ez volt a cél, sikerrel jártak az ötletgazdák.
Pedig
tényleges nemzeti szintű konzultációra most nagyon is szükség volna
– ezt demokráciákban leginkább a népszavazás eszközével szokták megoldani. Ott van például a fővárosi Szabadság-szobor talapzatára tervezett kereszt, ami ha nem is a legkardinálisabb kérdése napjaink magyar társadalmának, ám nem véletlenül keltett méretes hullámokat az ügy közbeszédünk tengerén. Egészségügyi intézményeink állapota szó szerint élet-halál kérdése, amit nem illene kikacagni – főként a felelősök részéről megdöbbentő ezzel szembesülni. Eközben tömegével halnak meg emberek keleti szomszédunkban, és talán sokan gondolják úgy, nem az a helyes külpolitikai út ebben a helyzetben, amelyen haladnak országunk vezetői. Abban valószínűleg nagy egyetértés van hazánkban, hogy szükséges a jövő nemzedéke számára hasznos támpontokat adni a digitális eszközök használata terén, de elég egyértelmű, hogy megosztó az a módszer, amit az illetékes minisztérium választott.
Nehéz megérteni, hogy amennyiben jó szándék vezérli a politikai döntéshozókat, miért nem élnek az általuk már olyan jól bejáratott eszközzel. Nem olyan bonyolult viszont néhány konzultációs kérdésjavaslatot megfogalmazni – ez következik az alábbiakban, szabadon továbbgondolható formában, a társadalmi párbeszéd elősegítésének szándékával.
* * *
1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a Gellért-hegyen található Szabadság-szobor talapzatára keresztmotívum kerüljön?
A) Annál jobb, minél több kereszt látható a köztereken, függetlenül a magyar emberek véleményétől és a művészeti, jogi szempontoktól. A hanyatló nyugatnak való példamutatás fontosabb szempont mindennél.
B) Nem zárom ki, hogy kereszt- vagy más motívum kerüljön oda, de legyen erőltetés nélkül felvetve a lehetőség, gondolkodjunk róla nyilvánosan, hangozzanak el érvek, ellenérvek – ha szakmai, társadalmi és egyházi részről is konszenzus alakul ki, csak akkor lenne helyénvaló egy ilyen átalakítás.
C) Van már kereszt a Gellért-hegyen, nem is egy: Szent Gellért szobrának részeként, a püspök kezében, messziről is jól látható; áll egy kereszt a Szent Gellért tér felőli egyik szirten, éjszaka ki is van világítva; ott van pluszban a Sziklakápolna, vagyis egy templom is a Gellért-hegy részét képezi. Indokolatlan ezt tovább halmozni.
2. Egyetért-e Ön azzal, hogy az állami fenntartású iskolákban olyan módon betiltsák a diákok számára a mobiltelefonok használatát, ahogyan ezt a most hatályba lépett rendelet szabályozza?
A) Nagyon helyes, hogy ezt és ilyen módon bevezették, egyetértek az ezzel kapcsolatos iskolavezetői felmentéssel is.
B) Mindenképp szükséges segítséget adni a fiatalok számára, hogy a digitális eszközök a fejlődésüket szolgálják, ne pedig ártsanak nekik. Ennek a szabályos kidolgozásához előzetesen széles társadalmi párbeszédre van szükség, amibe be kell vonni pszichológusokat, pedagógusokat, a digitalizáció szakértőit, meg kell hallgatni a szülőket is, és így, közösen lenne helyes kimunkálni a megfelelő módszert. Ha pedig kritika, módosító észrevétel érkezik az alkalmazhatósággal kapcsolatban, ne szankció legyen a reakció, hanem dolgozzanak közösen a felelősök a legjobb megoldás megtalálásán. Ráadásul jó lenne egységet kialakítani az állami, az egyházi és a magán oktatási intézmények szabályozásában, mert ennek jelenlegi hiánya további társadalmi feszültségeket eredményezhet.
C) Eddig is találtak megoldást a szülők, a tanárok és a gyerekek az iskolai mobilhasználat dilemmájára, nem kell ebbe központilag, felülről semennyire beleszólni. Bízzuk ezt teljes mértékben a helyi érintettekre.
3. Egyetért-e Ön azzal, ahogyan a magyar kormányzat az egészségügy helyzetét kezeli, és azzal kapcsolatosan kommunikál?
A) A magyar kormány évek óta rengeteg pénzt és egyéb erőforrást fordít a hazai egészségügy fejlesztésére, ami közismerten pénznyelő, így nem várható el, hogy minden rendben legyen. A jelenlegi nehézségekért nem terheli felelősség a mostani politikai vezetőket.
B) Hatalmas problémák vannak jelen a magyar egészségügyi rendszerben, amelyek megoldását nem segíti, inkább tetézi, hogy önálló szaktárca helyett a belügyminisztérium irányítja jelenleg ezt a területet. Fontos a rend, de a kórházak nem laktanyák, az orvosok nem katonák, a kormányzati kommunikáció pedig nehezen egyeztethető össze a valósággal és az igazságossággal. Jó, hogy nagyot léptünk előre az egészségügyi dolgozók megbecsülése terén, de korrekt együttműködésre lenne szükség a szakemberek és a politikai döntéshozók között, valamint őszinte kommunikációra.
C) Kiemelt felelősség terheli a mostani kormányzatot azért, hogy a végeláthatatlan várólisták mellett számos műtőben nem működik megfelelő klímaberendezés, hogy néhol penészes falak között kell(ene) gyógyítani és gyógyulni, hogy kritikán aluli számos kórházi mellékhelyiség állapota. Radikális vezetői változtatásra és a helyzet kialakulásáért felelős személyek elszámoltatására van szükség.
4. Egyetért-e Ön azzal, ahogyan Magyarország közéleti vezetői képviselik hazánkat a nemzetközi folyamatokban, különösen az orosz háborús agresszió tekintetében?
A) Elégedett vagyok a magyar kormány által képviselt iránnyal. Míg számos nemzet vezetői tévúton járnak, a mi vezetőink ellenszélben is bátran és következetesen képviselik a békepárti álláspontot.
B) Elszomorító látni, mennyi, korábban baráti országgal vesztünk össze az elmúlt években, és ez sok esetben nem azon múlott, amit képviseltek politikai vezetőink, hanem ahogyan tették ezt. A magyar kormány a konszenzusok keresése helyett a saját álláspontja hajlíthatatlan erőltetésének útját választotta, ami felesleges konfliktusokhoz, feszültségkeltéshez vezet. Sok dologban talán mi állunk közelebb a helyes irányhoz, de nagyobb nyitottságra, mások figyelmes meghallgatására lenne szükség, ha nem akarunk elszigetelődni, újabb háborús helyzeteket eszkalálni.
C) A magyar kormány szinte teljes mértékben az ellenkezőjét teszi, mint amiről beszél. Amíg a világ rengeteg nemzete a béke mielőbbi eléréséért küzd, addig a magyar vezetők a háborúskodók felé tesznek gesztusokat, agresszorok elleni szankciókat szabotálnak, diktatórikus rendszerek irányítóival barátkoznak, természetes szövetségeseinket pedig háborúpártinak, a magyar érdekek ellenségének próbálják beállítani. Mindezzel pedig veszélybe sodorják hazánk biztonságát, békéjét, ami beláthatatlan drámai következményekkel járhat.
