Érdekes hét van mögöttünk… A hozzászólásokat olvasva szembetűnő, hogy a szokásosnál jóval több kérdés került elő, miközben egyik cikkünk címe az volt, hogy „Nem krisztusi, ha valaki túlzottan magabiztos keresztény”. Az összefüggés felfedezését örömmel hagyom olvasóinkra.
A Komment-tár-sorozat küldetése, hogy rendszeresen merítsünk az olvasói reakciók bőséges terméséből, újraolvassuk az esetleg szem elől tévesztett vagy elfeledett észrevételeket.
Nem a legjobb hozzászólásokat gyűjtjük egybe, és szerkesztjük cikké, nem is azokat, amelyekkel leginkább egyetértünk – a válogatás célja továbbra is a közös gondolkodás, a párbeszéd támogatása.
Hozzászólni ér, sőt nagyon örülünk minden építő megjegyzésnek!
Keresztény és keresztényebb?
„Érdekes kérdés, hogy
mi alapján lehet valakire azt mondani, hogy keresztény.
Mert a legkülönbözőbb módon gondolkodó emberek tartják magukat kereszténynek, vagy tartják őket mások kereszténynek, vagy mondják őket mások kereszténynek, a legkülönfélébb ismérvek szerint. Ha szó szerint értjük, azaz „Krisztus-követő” (a Krisztus itt valójában Jézus személyét és tanítását jelenti), akkor nagyon kevés ember van a világon, aki keresztény. Ha nem szó szerint értjük, hanem kitalálunk rá különböző mércéket, akkor bármennyi ember lehet a világon keresztény. Például
ha valakit megkeresztelnek, az már keresztény?
Egyértelműen nem, ettől még nem. Ha valaki nem követi a keresztény alapelveket és tanításokat, nem aszerint él, akkor nem keresztény. (…)”
„Ma Krisztusért és a szabadságért nem meghalni kell, hanem élni! Legyünk ezért hálásak az önmagukat feláldozókért!”
Egy könyvbemutató apropóján
„(…) Vajon nem ugyan olyan távolságban vagyunk Istentől vallástól, hittől, hitetlenségtől függetlenül? Milyen hübrisz kell ahhoz, hogy valaki azt állítsa, hogy én közelebb vagyok hozzá, mert keresztény, azon belül katolikus, református, ortodox, bármelyik, zsidó, azon belül neológ, ortodox bármelyik, muzulmán, stb. vagyok?
A kereszténységen belül, bár a hit Krisztusban közös, mi az, ami olyan különválásra vezetett, ami alapján szinte nagyobbak a feloldhatatlannak látszó ellentétek, mint más vallásúakkal szemben?
Miért gondolja bármelyik keresztény egyház, hogy csak annak a tagja üdvözülhet, sőt, miből gondolja, hogy ha egyházának vallási és világi életre vonatkozó előírásait maradéktalanul követi, de agape nincs benne, az ő híve automatikusan üdvözül?
Miből gondolja bármelyik önmagát kereszténynek gondoló ember, hogy bárki nem keresztény, legyen hívő vagy nem hívő, nem üdvözülhet?
Legyenek kérdéseim költői kérdések…”
„(…) Miközben tartalmilag egyetértek azzal, hogy az egyház nem válhat zárt klubbá és nem lehetünk közömbösek a hitetlenek felé, kritizálnom kell azt a gondolatot, hogy ezt egyfajta kontraszt-társadalomként határozzuk meg. A Pesch, Büchele, Gerhard Lohfink révén a teológiai gondolkodásba bevezetett kontraszt-társadalom fogalom pont nem ezt jelenti, még akkor sem, ha elétesszük az ‘egyfajta’ jelzőt. A fogalom egy olyan társadalmi koncepciót takar, ami pont nem akar kivonulni, mintegy gettóként a világból, hanem, bár a világgal nem azonosulva, de a világ részeként, abból nem is kivonulva,
a világban és a világért, a világgal párbeszédben képzeli el az egyházat.”
Ruha teszi a keresztényt?
„Az öltözködés a legtöbb férfinál pusztán praktikum. Márai szerint az öltözködéssel egyáltalán nem kell foglalkozni ?? én azért nem így gondolom. De nem is vagyok férfi. Nekem a ruha önkifejezés, az első hírnöke annak, ami vagyok. (leszámítva azon alkalmakat, mikor pizsi fölé felkapott kabátban vezetek a suli felé a 3 gyerekkel ?, bár ez is egy sokatmondó üzenet a nagycsaládos létről ) Szerintem fontos a megjelenés, az, amit evvel kifejezünk és az, ha harmóniában van a ruha a viselőjével.
Vidéken gyermekkoromban a misére úgy öltöztünk, mintha színházba mennénk. Még külön szövetkabátom is volt vasárnapra.
Amikor fiatalon Budapestre kerültem, döbbenten néztem, hogy hétköznapi ruhában mennek misére az emberek. (több, mint 20 éve ennek) aztán megszoktam, magam is átvettem. Evvel sincsen semmi gond. Az összhang fontos, de a Jóisten biztos nem a ruhánkat nézi ?”
„Azt hiszem a templom pont nem az a hely, ahol az egyén magára kell vonjon minden tekintetet…ott sokkal nagyobb van mint az ember és neki jár minden figyelem.”
„(…) Normális, egészséges, önmagával egységben élő ember nem ugrik rá egy másikra azért, mert kivillan néhány domborulat valahol. Egészen döbbenetes, hogy egy lányt agyon lehet verni azért, mert kilóg egy hajtincse a kendője alól. Persze, ez már a legdurvább véglet, de pontosan megmutatja annak az abszurditását, hogy
hová vezethet az, ha pusztán az öltözködési szokásokból etikai következtetéseket vonunk le.”
„Azért találjuk meg az aranyközéputat, ha templomba megyünk. Öltözzünk fel rendesen. Nem kell kihívóan celebesnek lenni a nőknek, de lehetőleg ne menjünk misére otthonkában és mamuszban. A férfiak is adják meg a tiszteletet a templomnak. Sem rövidnadrág és standpapucs-atléta kombó. Öltöny, nyakkendő, melegben sötét nadrág, világos ing. Ez a minimum. Tóth Gabit kedvelem mint énekesnőt, és inkább a matyó, mint a forrónaci. A tv-ben sem. Aki már a pápának énekelt, az ne nézzen úgy ki, mint egy örömlány.”
