Nem krisztusi, ha valaki túlzottan magabiztos keresztény

Méltatlanul csekély érdeklődés mellett mutatták be Tomáš Halík cseh katolikus pap korunk egyházának problémáiból kiutat mutató könyvét.

Úgy tűnik, hogy a masszív egyházkritikát is tartalmazó, a keresztény közösségek válságával őszintén szembenéző egyetemes egyházi irodalomnak legalább másfél évtizedre van szüksége ahhoz, hogy hazánkba megérkezzen. A Szemlélek Társalgóban mutattuk be nemrég Gregory A. Boyd tizenhét év után lefordított, és a Luther Kiadó gondozásában megjelent A keresztény nemzet mítosza című könyvét, most pedig egy olyan könyv bemutatóján jártunk, melynek szerzője tizenöt évvel ezelőtt fogalmazta meg gondolatait, melyek ma is aktuálisak, és igencsak elgondolkodtatóak az egyházaink állapotát ismerőknek.

A két könyvben közös, hogy egyik sem a “könnyebb utat” javasolja: egyik sem ígéri, hogy elegendő lesz csupán egy kicsit változtatnunk magunkon ahhoz, hogy a Nyugaton kiüresedő templomok, és egyre inkább elhiteltelenedő egyházak újra vonzóak lehessenek a keresők számára. Míg Boyd arról ír, mennyire veszélyes egy-egy politikai ideológia mögé állítani a kereszténységet, addig Halík azt feszegeti, hogy ha elszigetelődünk azoktól, akiknek hitét megkérdőjelezzük ahelyett, hogy bátran bemennénk közéjük, az azt jelzi, mi magunk vagyunk távol az igaz hittől. Innen a könyv címe: A távollévők közelében. A könyvet magyar fordításban a Remény Kiadó jelentette meg, mely célul tűzte ki Halík több írásának kiadását is (már korábban megjelent A gyóntató éjszakája, az Akarom, hogy légy pedig most készül).

A Párbeszéd Házában megrendezett könyvbemutatón egy videóüzenet erejéig maga Halík is felszólalt, és elmondta:

a tradicionalisták ugyanolyan távol állnak Istentől, mint az ateisták.

Míg előbbieknek nincs bátorságuk kitenni magukat Isten csendjének, és csak saját frázisaikat ismételgetik, utóbbiak túl hamar ítélkeznek Isten hallgatása felett, és jelentik ki, hogy Isten nem is létezik. A jelenlévőket magyar nyelven megszólító, és tőlük magyarul elköszönő Halík szerint az érett keresztény képes együtt élni a hit paradoxonaival, és megérti, hogy kételkedés és hit egymás testvérei.

A köszöntő utáni, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes által moderált kerekasztal-beszélgetés résztvevői sem voltak kevésbé kritikusak, mint maga a szerző. Török Csaba katolikus pap, aki saját bevallása szerint három papneveldében is tanít, elmondta, hogy annak a teológiának, amit tanárként ő is “művel”, sajnos egyre kevesebb köze van a valósághoz, és hogy őt megrémíti az a fajta kereszténység, ahol túl nagy a magabiztosság. Kemény szavakat fogalmazott meg, mikor erre vonatkozóan kijelentette: “Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy oda biztosan nem tartozom. Legyen szó akár magáról a katolikus egyházról”. A posztkommunista országok problémáira kitérve Török azt is a legfőbb gondok egyikének tartja, hogy az egyház nem tudta feldolgozni a kommunizmus negyven évét, és az azóta eltelt harmincat sem: máig nincsenek hiteles keresztény kérdések és válaszok, és szerinte “ebbe fog az egyház belehalni”.

Utóbbi témát Görföl Tibor teológus is alapvető fontosságúnak tartotta, és összehasonlító elemzésében utalt is arra, hogy míg a harmadik világ problémáira, vagy a nyugati szekularizációra megadja a teológia a saját válaszait, a kommunizmusra egyszerűen nincs közös válaszunk. Pont ezt tartja a könyv egyik legnagyobb erényének, hogy a cseh szerző kísérletet tesz a kommunizmus feldolgozására: olyan kérdésekre próbál választ találni, hogy miért kísértődött meg az egyház a kommunizmusban, és miért nem tudott ezzel szembenézni 1989 után? A szerző állításai közül Görföl azt is kiemelte, hogy

Isten nem lehet egyenlő semmilyen társadalmi berendezkedéssel sem,

valamint a könyv fő üzenetére visszautalva méltatta azt a gondolatot, hogy mindig nyitottnak kell lennünk a hitetlenek felé, melyet így fogalmazott meg: “Ha közömbösek vagyunk a hitetlenek felé, akkor zárt klubbá válunk, és begyöpösödünk. Vannak ilyen törekvések, de a katolikusok soha nem alkothatnak egyfajta kontraszt-társadalmat.”

És hogy milyen súlya van ma Halíknak a katolikus egyházban? Erre Görföl Tibor adta meg a választ: bár szerinte a 21. század nélkülözi az igazán nagy katolikus gondolkodókat (az olyanokat, mint Möhler, Newman, vagy épp Rahner), de Halík az egyike azon teológusoknak, akik eléggé kritikusak ahhoz, hogy érdemes legyen rájuk odafigyelni. A két másik kortárs teológus, akiket a kritikusok közül Görföl figyelemre méltónak tart, az Charles Taylor (USA) és Andrea Riccardi (Olaszország), bár hozzátette, nem biztos, hogy mindenben nekik van igazuk.

Abban azonban mindannyian egyetértettek, hogy figyelni kell rájuk, mert ők azok, akik felébreszthetnek bennünket.

Néhány gondolat Tomáš Halík A távollévők közelében című könyvéből:

“A mai sokszínű és hangos vallásiáru-piacon keresztény hitemmel néha sokkal közelebbinek érzem magam a szkeptikusokhoz és a vallás ateista, illetve agnosztikus kritikusaihoz, mintsem mindahhoz, ami ott olyannyira tolakodóan felkínálkozik.”

“Hogy ez a munka ne csak tettetett játék legyen a számomra, Isten képes volt fokozatosan megingatni sok olyan vallási meggyőződésemet, amellyel abban az időszakban addig rendelkeztem. De ezáltal egyúttal végtelenül meglepő és értékes ajándékot is készített nekem: éppen a megingott és zuhanó bizonyosságok pillanatának “hasítékában”, pont a “tetőn található lyukon át”, az állandó új kérdések és kétségek mozgásán keresztül úgy mutatta meg nekem arcát, ahogy annak előtte sohasem.”

“Jézus tartósan a “távollévőket” keresi fel. A názáreti rabbi példabeszédeiben megrögzötten pozitív szerepet tulajdonított az olyan gyűlölt csoportok képviselőinek, mint amilyenek a szamaritánusok, a megvetett vámosok, prostituáltak és egyéb bűnösök; a leprásokkal, a fogyatékosokkal, a társadalom kirekesztettjeivel foglalkozott.”

“Bizonyára helyes és fontos módja Krisztus követésének erőinket a szegények gondozásának, az idegenekkel és a bevándorlókkal való törődésnek, a társadalmi igazságosságért való küzdelemnek szentelni. Mindazonáltal Jézus nem volt szociális munkás vagy politikai reformer, és a “szegények elsőbbségi kiválasztása” csupán egy aspektusa valami olyasminek, amely még jobban jellemző rá: a peremen élő emberek iráni elköteleződésnek, és mindezt távolról sem csak gazdasági-társadalmi értelemben.”

“…olyan érzésem van, hogy ahogy [az egyház] szélsőségekbe menő kritikusai, úgy annak feldühödött védelmezői és apologetái is nagyon hasonlítanak egymásra abban, hogy jelentőségét – főleg a látható, intézményesült oldaláét – igencsak túlértékelik. Ha valaki “unja az egyházat” – amit olykor nagyon is jól értek –, szükségszerű-e, hogy ez az unalom a hit unalmába csapjon át?”

Szerelmese vagyok a közéletnek és a közbeszédnek. Hiszem, hogy magas szinten ezeket művelni csak szabadon gondolkodva lehet: a valóság és az igazság talaján állva, megengedve magunknak a változás lehetőségét.