1945 augusztusában Hirosima és Nagaszaki vált a történelem első, illetve második atomtámadásának célpontjává. A túlélők beszámolói arról tanúskodnak, hogy a két japán város eltérő módon dolgozta fel a tragédiát. Híven illusztrálja ezt a címbe foglalt idézet, mely arra is utal, hogy az ország keresztény közösségének központja évszázadok óta Nagaszaki.
Hirosima Japán egyik legfontosabb katonai központja volt a második világháború végén, a városban több hadianyag-gyár és logisztikai központ is működött. Az amerikai hadvezetés ezért választotta a települést elsődleges célpontnak. 1945. augusztus 6-án a városra ledobott Little Boy nevű uránbomba elpusztította Hirosima központját. Több mint 70 ezren azonnal meghaltak, év végére az áldozatok száma meghaladta a 140 ezret.
A város a tragédia után hamar a nukleáris fegyverek elleni világméretű tiltakozás jelképévé vált. Újjáépítése során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy megőrizzék az atomcsapás emlékét, ugyanakkor a béke és a leszerelés üzenetét is közvetítsék. A túlélők gyakran szólaltak fel nyilvánosan, szembesítve a világot a támadás embertelenségével. Hirosima válasza tehát a tanúságtétel, a nemzetközi figyelem felkeltése és a fegyverkezés elleni tiltakozás lett. A város ennek következtében a nemzetközi diplomácia fontos színterévé vált.
Nagaszaki más úton járt. Ebben szerepet játszott, hogy a város régóta a keresztény Japán központjának számított. A 16. században itt vetették meg lábukat az első európai misszionáriusok, köztük a jezsuita Xavéri Szent Ferenc. A kereszténység gyorsan terjedni kezdett, a hívek száma idővel a becslések szerint megközelítette a 300 ezret, sőt a század végére Nagaszaki lakóinak 70-75 százaléka Krisztust követte. A Nyugatról érkezett vallást azonban a 17. századtól betiltották, híveit üldözni kezdték. Ennek nyitányaként 1597-ben Nagaszakiban keresztre feszítettek 26 keresztényt, akiknek vértanúsága a japán krisztushívők mártíriumának jelképévé vált.
A 19. század második felében újra engedélyezték a kereszténységet, és a nagaszaki hívők újraépítették templomaikat. A város a 20. század elejére Japán legnagyobb katolikus közösségének otthonává vált, közel százezer fővel. Az Urakami negyedben húzták fel a Távol-Kelet legnagyobb katolikus katedrálisát, az Urakami Székesegyházat, melynek környéke aztán az atombomba-csapás centruma lett. Az amerikaiak 1945. augusztus 9-én, három nappal Hirosima után ide dobták le a második tömegpusztító fegyvert. A város dombjai és völgyei csökkentették a hatótávot, de a Fat Man nevű plutóniumbomba így is több mint 70 ezer ember életét követelte. Az Urakami Katedrális romokban hevert, papjai és hívei szinte mind meghaltak.
A nagaszaki túlélők, akik között sok volt a mélyen hívő keresztény, Hirosimával ellentétes módon dolgozták fel a történteket. Nem a harag vagy a bosszú hangján szólaltak meg, hanem az imádság, a megbocsátás és a mártíromság nyelvén. Sőt egy híres túlélő, Nagai Takashi keresztény orvos már-már teológiai mélységű választ adott a történtekre: „Nagaszaki nem véletlenül lett kiválasztva. Isten a japán keresztények városát kérte áldozatul a békéért.” Írásai és tanúságtétele nagy hatást gyakoroltak a japán és a nemzetközi közvéleményre, ugyanakkor értelmezését sokan vitatták.
Japánban jelenleg körülbelül egymillió keresztény él, közel felük katolikus. Arányuk Nagaszakiban 4–5 százalék, ami továbbra is magasabb az országos átlagnál. Lényeges történelmi adalék, hogy Nagaszakiban máig működik az a ferences kolostor, amelyet az Auschwitzban 1941-ben önkéntes mártírhalált halt Maximilian Kolbe lengyel ferences szerzetes alapított, amikor 1930 és 1936 között missziót vezetett Japánban. A kolostor a város fölötti dombon helyezkedik el, csodával határos módon viszonylag sértetlenül vészelte át az atomcsapást.
Míg tehát Hirosima hangos, aktivista, harcos hozzáállásával a nukleáris fegyverkezés elleni világméretű tiltakozás központja lett, a csendes, spirituális, imádkozó jelzőkkel illetett Nagaszaki a hit és a mártíromság városaként ismert. Erről a különbségről, valamint Maximilian Kolbe Nagaszakiban végzett missziójáról szól egy Londonban élő japán író, Naoko Abe The Martyr and The Red Kimono (A mártír és a vörös kimonó) című, angolul idén megjelent könyve. A kötetről a Szemlélek interjút készített a szerzővel, melyet augusztus 8-án ‒ a nagaszaki atomtámadás 80. évfordulója előtti napon, Kolbe atya augusztus 14-i halálának emléknapja előtt ‒ teszünk közzé.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
