Hihetetlenül egyszerűen és logikusan fogalmaz a magyar: a légyott lényege, hogy légy ott.
Az első szexuális együttlétre való felkészülés minden korok témája abban az időben, mikor vágyaink tettre érnek. Miután élménnyé válik, végigkíséri az életünket. Van, aki szeretne túllenni rajta, és van, aki meg annyit készülődik, hogy sokáig meg sem meri lépni. Ami biztos: olyan szükségletről van szó, ami nehezen tűri a halasztást. Ha az első légyottunkon nem vagyunk ott, az később egy rakás nehézséget tud okozni.
Az egyik legnehezebb dolog lett a világon ott lenni, ahol vagyunk. Eddig sem volt könnyű. Hiába sulykolják a reklámok, hogy élj a mának, csak a most számít. Az online világ borzalmas illúziója, hogy együtt vagyunk. Együtt a sehol. Együtt azokkal, akik nem azok, akiknek mutatják magukat.
A szeretetteljes együttlét minden emberi kapcsolat alfája és omegája. A világon a legjobb dolog valakivel/valakikkel úgy együtt lenni, hogy eszünkbe sem jut megfelelni. Nem kell azon kattogni, hogy mit mondhatunk, vagy mit nem, hogy milyen viselkedés a megengedett és mi nem. Megélni ezt egy jó baráti társaságban, a családunkban, vagy egy jó munkahelyen alighanem a legjobb dolog, ami történhet velünk.
Amikor úgy vagyunk együtt, hogy nem akarjuk meggyőzni a másikat, hogyan gondolkodjon, mit és hogyan csináljon, hány kiló legyen és egyáltalán: hogyan nyilvánuljon meg ebben a világban. Ha elvárásoktól mentessé tudjuk tenni magunkat, megszabadulunk a saját gúzsba kötöttségünktől. Nagyon szorosra tud húzni, ha a világot és a másik embert a saját képünkre akarjuk formálni.
Egyéniségünk csodálatos különbözősége az, ami miatt minden együttlét teljesen más. Két ember közt lévő bármilyen kapcsolat éppoly egyedi, ahogyan a két ember maga is. Ezért is tud akkora öröm lenni a bárkivel is való találkozás. Folyamatosan megújuló örömforrásai is lehetnénk egymásnak, ha nem élnénk a saját életünket is önmagunktól távol.
Rabszolgák vagyunk olyan értelemben, hogy egymást dolgoztatjuk az elvárásainkkal és magunkat is a megfelelési kényszereinkkel. Börtönökben élünk: vagy a múltunkon rágódunk és bálványozzuk a traumáinkat, vagy a jövőnkről ábrándozunk.
Valahol a milyen jó volt akkor és a milyen jó lesz akkor között billegünk, mindeközben nem vagyunk jelen sem a saját, sem szeretteink életében.
Az online világ jelenlét-illúziója úgy érte az emberiséget, hogy már a technikai vulkánkitörés előtt sem ment nagyon az az együtt. Gyakori jelenség, hogy találkoznak emberek és egy bizonyos időn belül elkezdik nyomogatni a telefonjukat. Nem kezdenek beszélgetni, míg nem ittak meg egy bizonyos mennyiségű alkoholt. Nem tudnak feloldódni a másik társaságában, ezért kell az oldószer.
Sajnos volt már egyéjszakás kalandom. Sok embert ismerek, akiknek szintén, de nem nagyon kérkednek vele. Olyat egyet sem ismerek, akinél az alkohol (vagy más egyéb) ne lett volna ott harmadiknak. A közeledésnek ugyanis megvan az útja és ideje, és ha nem adjuk meg a módját, akkor egész egyszerűen nem tud létrejönni a valódi együttlét. Nem találkozás lesz, hanem ütközés, karambol, hempergés, összeborulás. Ami komoly sérüléseket okozhat.
Ha használni akarjuk a másikat, annak ára van. Ha mindkettő iszik és nem tiszta a fejük, sem a szívük, vajon kik vannak az ágyban?
Nem mindegy, hogy a szüzességünket elveszítjük vagy odaadjuk valakinek. Odadobjuk a testünket használatra, vagy hangolódunk a szeretetteljes együttlétre.
A jelenlét nem valami misztikus homály, vagy valami megfoghatatlan, kimeditált tudatállapot.
Nem csak kiváltságosoknak vagy szentéletű embereknek jár. A jelenlét maga az örökkévalóság. Az a hely, ami tényleg a most-ban van és ahová minden ember vágyik. Az elvárásokon, megfeleléseken, kötöttségeken, bűntudaton és kárhoztatáson túli világ, ahol csak a szeretet van. Ami szabadság. Bárki eljuthat ide, aki akar. „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (Jakab 4;8)
A jelenlét kulcsa, hogy jelen akarunk lenni. Nemcsak a saját, hanem mások életében is.
Ha folyton a múlt és jövő szellemével járunk fejben és szívben, akkor nem vagyunk magunknál. Ha nem vagyunk magunknál, nem is lehetünk együtt mással. Mindezek fényében világossá válhat, hogy nehéz úgy lefeküdni valakivel, hogy azt sem tudjuk, hol állunk. Ha pedig most sem tudjuk, lehet, hogy akkor sem tudtuk, mikor megtörtént az az első.
Ami a jó hír, hogy csodálatos együttlétek várnak még ránk, ha hajlandóak vagyunk tisztelettel közeledni egymáshoz.
