Egy német főpásztor nyilatkozata újra felélénkítette a témáról szóló párbeszédet, ami üdvözlendő, felvetései azonban sokakban kétséget ébreszthetnek.
Aachen püspöke, Helmut Dieser a Deutsche Welle német médiumnak adott interjút a katolikus egyházon, különösen a németországi katolikusságon belül zajló megújulási folyamatról. Az egyházi vezető kimondta, amit sokan eddig is tudtak: az úgynevezett „Synodaler Weg” kezdeményezés „az egyházzal összefüggésbe hozott szexuális visszaélési ügyek feltárásának következménye”. Ez azt is magával hozza, hogy a nem a világegyházban, hanem az adott nemzeten belül zajló önreflexiót erőteljesen meghatározza a szexualitás témaköre.
Nem biztos, hogy ez nem jó kiindulási alap, hiszen
bőven van mit tisztázni, helyére rakni e téren, tucatnyi tabu vár ledöntésre.
Ám a főpásztor – talán a német társadalmon belül érezhető nyomás hatására, némely helyi protestáns gyülekezet gyakorlatától lemaradva érezve magát – érzékelhetően átesik a ló túlsó oldalára, amikor a homoszexualitás teológiai értelemben vett problémamentességéről beszél.
Nem idézném részletesen az interjút, mert az a HVG munkatársainak köszönhetően teljes terjedelmében olvasható magyar nyelven – ebből látszik, hogy Dieser püspök számos kijelentése legitim vitaalapot jelenthet.
Probléma van, megoldást kell találni, dolgoznunk kell ezen a témán – eddig rendben is van a szándék. Az viszont nehezen érthető, és egy apostolutódtól aligha elfogadható, hogy rögtön megfejtést is kínál, mégpedig olyat, amely nem feleltethető meg a Szentírás szavainak, még kevésbé a katolikus tanításnak.
A katolikus egyház mindenesetre úgy működik, hogy a tanítás egységességének nem valamely püspök, hanem az Egyházi Tanítóhivatal az őre és a hiteles képviselője. Sok püspök sok érdekességet mondott már az egyháztörténelemben, elég csak az elmúlt pár évre visszatekintenünk, akár hazai példákat is hozhatnánk migráció, cölibátus és egyéb témákban. Ezeket értelmezhetjük feldobott labdaként, reflexiós kezdeményezésként, de semmiképp nem a katolikus egyház tanításának megváltoztatásaként.
De akkor mit tegyünk? Dieser püspök
megszólalása abban a vonatkozásban mindenképp üdvözlendő, hogy egy hosszú ideig szőnyeg alá söpört témáról nyíltan, őszintén fogalmazta meg a magánvéleményét.
Rendkívüli lemaradást kell pótolnia az egyházi vezetésnek, ráadásul saját berkein belül is bőven akad takarítanivalója a klérusnak – lásd a püspök utalását a visszaélésekre. Az elhallgatás, a struccpolitika tévútja mellett a gyeplő bedobása, a római kort idéző „si libet licet”, vagyis „ami jólesik, szabad” elve sem lehet követendő irány.
Épp arra van égető szükség, amit Aachen püspöke is felvet: ez pedig a párbeszéd.
Ő a pápával fog beszélgetni, az egyház tagjai pedig akkor járnak a leghelyesebb ösvényen, ha a saját nemükhöz vonzódókkal folytatnak minél őszintébb párbeszédet, leginkább pedig kérdeznek és meghallgatnak – ez igazán jézusi, evangéliumi hozzáállás lenne.
Még olyan nagyon messzire sem kell menni, hiszen ezek a megvetett, kirekesztett, stigmatizált nők és férfiak ott vannak a templomokban is (ha el nem űztük őket), de találkozhatunk velük a munkahelyünkön, az utcán, a tömegközlekedési eszközökön.
Megdöbbentő volt számunkra azzal szembesülni, hogy a Szemlélek volt az első médium, amely szóba állt keresztény részről a Pride szervezőivel – miközben bírálatot, ítéletet, korholást kaptak bőven egyházi oldalról. Annak az interjúnknak az lett a végkicsengése, hogy bár számos dologban a legkevésbé sem értünk egyet, jó lenne folytatni a párbeszédet. Ez így is történt, hiszen pár hónapja podcast keretében együtt kerestük a válaszokat a kölcsönösen felmerülő kérdésekre.
Meggyőződésem, hogy
az egyháznak a következő években elsősorban nem állítania, nem kijelentenie kellene bármit is a saját nemükhöz vonzódókkal kapcsolatban, hanem a szája helyett a fülét illene használnia.
A katolikus világegyház szinodális folyamata sem véletlenül épül erre a három pillérre: találkozás, meghallgatás, felismerés.
Mielőtt bármit újraírnánk, előtte hasznos lenne az eddigi gyakorlatnál sokkal alaposabban tájékozódnunk.
