A keresztény író, lelkigondozó, valamint a Budapest Pride elnöke szerint is évezredes hagyománya van a család-fogalomnak. De miért hordoz számukra mégis más jelentést ez a kifejezés? Erről beszélgettünk a Szemlélek Társalgóban.
Egyetlen fogalom is képes óriási feszültséget teremteni – jó példa erre a család, és az akörüli, politikai felhangoktól és felszínes kliséktől sem mentes vita, mely a választások előtti időszakban bontakozott csak ki igazán. Akkor
esély sem volt rá, hogy a mindenkit érdeklő és mindenkit érintő kérdésről higgadtan tudjunk társalogni.
Most erre tettünk kísérletet a Szemlélek Társalgóban, melynek vendégei Bolyki László és Radványi Viktória voltak.
A műsor előzménye a Skrabski Fruzsinával és Gundel Takács Gáborral folytatott beszélgetés, melyben a család kapcsán Skrabski Fruzsina a meglévő fogalmaink megőrzése mellett érvelt, és azt vetette fel, hogy a nem hagyományos családmodellre használjunk egy másik szót. Erre Gundel Takács Gábor úgy reagált, hogy sok esetben nem döntés kérdése, hogy ki milyen családmodellben él.
Amiről most szó volt:
− Meg kell-e védenünk a család intézményét?
− Hogyan következik a zsidó-keresztény kultúrából az a fajta családmodell, melyet a társadalom többsége elfogad?
− Hol kapcsolódik be a család fogalmába a szeretet?
− Mi a feladata a családdal kapcsolatban az államnak – és mi nem – egy szekuláris társadalomban?
− Miért károsak az LMBTQ emberek közösségének is a multinacionális vállalatok szivárvány-kampányai?
− Miért beszélnek el egymás mellett a különböző ideológiák képviselői?
− Miért kelt félelmet sok LMBTQ emberben az egyház?
− Mi a krisztusi hozzáállás a bűnhöz?
− Milyen családi tragédiákkal kell szembesülnie a Budapest Pride elnökének munkája során?
A többi közt ezekről a kérdésekről beszélgettünk, a megszokott műsoridőnél kicsit hosszabban.
A teljes beszélgetés meghallgatható a Spotify, az Apple Podcasts és a Google Podcasts felületeken, valamint közvetlenül ide kattintva:
Aki a Szemlélek Társalgó adásait RSS olvasóval szeretné követni, erre a Feedre tud feliratkozni.
Szép napot!
Nagyon jó beszélgetés volt, és hívőként is öröm volt hallani, amint összeszedetten fogalmazták meg a keresztény mondanivalót.
Ennek megfelelően igazából sok mindent nem is tudok vallási oldalról hozzátenni, talán csak a következő „idézetet” Jézustól: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Néha úgy érzem, hogy mostanában leragadunk az idézet első mondatánál, és a másodikat inkább elhagyjuk – talán konfliktus kerülésből, vagy nehogy bántóak legyünk, nem tudom. Pedig a kettő együtt adja ki a mondanivalót – ami a homoszexualtitás, LMBTQ kapcsán talán annyit jelent, hogy: szeretünk, az ítélet meghozatala ebben az esetben is ISTENt illeti – mint mindig-, de a homoszexuális nemi kapcsolat vétek, és ne folytasd. Legalábbis Jézus a házasságtörő asszony eseténél nem csak azt mondta, hogy nem ítéli el, hanem azt is, hogy amit tett, az nem volt szép, és ne ismételje meg.
És „vigaszként” nem csak a homoszexuálisoktól várja el a keresztény tanítás a nemi önmegtartóztatást, hanem a heteroszexuálisoktól is, amennyiben nem házasok. És ha valaki nem házasodik meg – pap, szerzetes, betegség, trauma, vagy csak nem jön össze -, akkor heteroszexuálisként is kénytelen lemondani a szexuális életről. Tehát nem igaz, hogy ez csak a homoszexuálisok felé „elvárás”.
Ennyit a vallási oldalról.
A többi gondolatom már inkább a praktikus oldalhoz tartozik, és mint gyermekintenzív ellátásban dolgozó orvosként különösen komolyan veszem a gyermekek védelmét, hiszen munkám során számtalan bántalmazásból fakadó életveszélyesen sérült gyermek ellátásában vettem részt – voltak akik túlélték, persze pszichésen örökre traumatizálódva, és voltak, akik belehaltak. Ez nyilván meghatározza látásmódomat.
Az Egyesült Államokban – mint az LMBTQ egyik zászlóshajóján, ahol már hosszabb ideje engedélyezett meleg, és különböző LMBTQ pároknak az örökbefogadás -, végeztek egy nagy egyetemi felmérést, ahol a hetero, ill. homoszexuális párok által örökbefogadott gyermekek mentális fejlődését vizsgálták. A vizsgálat lényegi része: a homoszexuális párok által örökbefogadott gyermekek között 25-szörös (betűkkel is – huszonötszörös) volt az öngyilkossági próbálkozások gyakorisága. Ez egy annyira szignifikáns különbség, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Annyira egyértelmű, hogy a homoszexuális párok által örökbefogadott gyermekek nagyobb veszélynek vannak kitéve, hogy az államnak ezt muszáj szabályoznia, itt már nem lehet félrenézni.
Valamint pszichológiai tény, hogy egy gyermek egészséges mentális fejlődéséhez egy férfi karakterű apára, és egy női karakterű anyára van szüksége. Azért írtam bele a karakter szót, mert manapság egyre gyakoribb a kissé nőiesen viselkedő férfi, és a kissé férfiasan viselkedő nő – és már ez zavart okoz a gyermekek fejlődése során, részben ez magyarázza a fiatalkori mentális problémák egy részét.
És véleményem szerint egy gyermeknek van joga biztonságos környezetben cseperedni, és nem a felnőtteknek van joga bármi áron gyereket „szerezni”, nevelni, még ha hiányérzetük is van ettől.
Ahogy Sáhó Eszter is mondta, az élet lemondásokkal, elfogadással jár. Összeszámolni nem tudom, hány olyan gyereket láttam, akiknek soha nem lesz családja, gyermeke, sokszor örökre ápolásra szorulva fogják leélni az életüket. Mennyi olyan ember van, akik különböző tesi, mentális problémák miatt soha nem foglalkozhatnak olyan munkával, amivel igazán szeretnének.
Az embernek fel kell tudni mérni, hogy mi az amire képes, és mi az amire nem – és ezt jobb elfogadni, mint helyette erőltetni azt, ami nem egy, és azzal bajt okozni másoknak. És ez vonatkozik a homoszexuálisok házasságára, gyermeknevelésére is – lehet, hogy kegyetlenül hangzik, de nekik erről kell tudniuk lemondani azért, hogy ne okozzanak ezzel bajt másoknak.
Valahol a szeretetnek a lemondás is a része talán – egy nagyon szép idézet Orvos-Tóth Noémitől:
„A szeretet nem csak egy érzés. Nem egy passzív, lustán elterülő élmény. A szeretet egy nagy-nagy elhatározás. Aztán meg munka – sokszor igen nehéz munka – nem is a másikkal, hanem önmagunkkal. Azzal az énünkkel, amelyik azonnal harcba szállna az érdekeiért vagy messzire futna, nehogy fájdalom érje. A szeretet nem egy könnyű kis valami, nem egy súlytalan szócska. A szeretet küzdelem. Magunkkal – egymásért.” A homoszexuálisok joggal várhatják el tőlünk, hogy hasonlóan szeressük őket, mint bárki mást. De tőlük pedig azt lehet elvárni, hogy a gyermekek szempontjait fontosabban tartsák, mint saját jól-érzésüket.
Bolyki László nagyon szépen megfogalmazta az LMBTQ szervezetek egyre inkább erősödő hatását a multi vállaltok életében, az egyre kifejeződőbb elvárásokat ezek támogatására, a családok lebontását. És ez itt nálunk még elég „lájtos” Kanadához, Angliához… képest. De a történelem az mutatja, hogy ami ma ott van, az holnapután itt lesz – hacsak nem lépünk valamit.
Amit talán még hozzátennék – bár szerintem az LMBTQ téma megér egy külön nagy kiadást: a történelem során a különböző nagy eszmék, és a hozzájuk csapódó mozgalmak, soha nem a szeretetet szolgálták. Felvilágosodás, kommunizmus, fasizmus, liberalizmus/feminizmus, jelenleg progresszivizmus/LMBTQ mind mind a pénzről és hatalomról szóltak, bár mindegyik szép, kecsegtető mondatokat tűzött a zászlajára. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy sok LMBTQ aktivistát a jó szándék vezet, és ártatlanul elszenvedett traumák motiválják őket, de ők sajnos ennek a rendszernek ugyanúgy naiv áldozatai, mint annak idején akik lelkesen elhitték, hogy a szocialista forradalom fogja elhozni az elnyomottak jólétét, és a világbékét. Az eredményt ismerjük, most sem lesz másképp.
Arról, hogy milyen pénzügyi, hatalmi érdekek mozgatják az LMBTQ szerveztet, csak egy rövid példa:
Az elmúlt évtizedben az illinois-i Pritzkerék, akik segítették Barack Obamát a Fehér Házba juttatni, és akik közé tartozik Penny Pritzker volt amerikai kereskedelmi miniszter, J.B. Pritzker jelenlegi illinois-i kormányzó és Jennifer Pritzker filantróp, arra használták befolyásukat, hogy az LMBTQ és a test nélküliség ideológiáját és gyakorlatát az orvosi, jogi, kulturális és oktatási intézményekbe táplálják. Az LMBTQ+ hálózat jelenlegi inkarnációja szorosan együttműködik a tech-orvosi komplexummal, a nagy bankokkal, a nemzetközi ügyvédi irodákkal, a gyógyszeripari óriásokkal és a vállalati hatalommal annak az elképzelésnek a megszilárdításán, hogy az ember nem szexuálisan dimorf faj (vagyis vagy férfi vagy nő). A techno-orvosi komplexumba történő befektetések révén, ahol új, erősen medikalizált nemi identitásokat idéznek elő, Pritzkerék és más adományozók megpróbálják normalizálni azt az elképzelést, hogy az ember lehet más, mint nő vagy férfi.
A Pritzkerek lettek az első amerikai család, amely magánadományként 12 millió dollárt adományozott 1968-ban a Chicagói Egyetem orvosi karának, majd 2002 júniusában a család bejelentette, hogy további 30 millió dollárt adományozott a Chicagói Egyetem Biológiai Tudományok Osztályának és az Orvosi Iskolának. Ezek a befektetések fontos pozíciót adtak a család fiatalabb generációjának az akadémiai orvostudomány világában, amelyet azóta felhasználnak arra, hogy transz ideológiát átnyomják a rendszeren.
Az első olyan klinikai program, amely transz kiskorúakra fókuszál az a Lurie Gyermekkórházban található, amely 2013-ban nyílt meg Chicagóban a Pritzker által felajánlott 500 000-1 millió dolláros ajándék segítségével (ennek a kórháznak a vezetésében is ül egy Pritzker).
A Gender Mapping Project becslései szerint ma már több ezer hasonló „nemi klinika” létezik világszerte, és több mint 400 olyan, amely a gyermekek nemének orvosi manipulálását kínálja.
És ez csepp a tengerben. Mi motiválja ezeket az embereket – a szeretet talán? Vagy inkább a pénz, és hatalmi befolyásuk kiterjesztése.
Vigyázzunk a gyerekekre, és írva van: Máté 18.5: „Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.”
És ne feledjük, két rész együtt adja ki a mondanivalót: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Szép napot!
És várjuk a hasonló beszélgetéseket:)
Csak nagyon óvatosan szabad a homoszexuális párok által nevelt gyermekek és a heteroszexuális párok által nevelt gyermekek mentális és kognitív állapotát összehasonlító kutatási adatokat idézgetni. Vannak kutatások, melyek szerint a meleg párok által nevet gyerekek kifejezetten jól teljesítenek az iskolában, és érzelmileg is kiegyensúlyozottak, legalább annyira, vagy még jobban is, mint a heteroszexuális párok által nevelt gyerekek. Más kutatások ennek pont az ellenkezőjét állítják. Szóval mindenki találhat a saját világnézetének megfelelő eredményeket, amire aztán hivatkozhat, ha alá akarja támasztani a véleményét.
Mivel nincsenek egyértelmű bizonyítékok sem pro, sem kontra, én azt hiszem, azok a gyerekek, akik olyan családban nőnek fel, ahol szeretik őket, gondoskodnak róluk, ahol megkapják a megfelelő figyelmet, érzelmi biztonságot, stb., szóval ők stabilak lesznek, az élet minden területén jól fognak teljesíteni, és kiegyensúlyozott, a boldogságot megélni tudó felnőttek válnak belőlük.
Azok a gyerekek viszont, akik mindezt nem kapják meg, ők szorongók, bizonytalanok lesznek, akik rosszabbul teljesítenek az iskolában. És ez független attól, hogy egy gyereket heteroszexuális vagy homoszexuális szülők neveltek.
Minden gyereknek joga van biztonságos környezetben nevelkedni. A biztonságos környezet azonban nem azon múlik, hogy homoszexuális vagy heteroszexuális családban nőnek-e fel.
Kedves „arcsi”!
„Minden gyereknek joga van biztonságos környezetben nevelkedni.” – ebben szerintem minden jó szándékú ember egyetért:)
A kutatások idézését illetően valóban érdemes óvatosnak lenni, de nem csak direkt/véletlen félremagyarázott, igénytelenül kivitelezett – és így használhatatlan felmérések léteznek, hanem használhatóak is.
A témát érintő felmérések jelentős részével azért kell vigyázni, mert vagy nem reprezentatívak, vagy/és kis esetszámmal dolgoznak -, és ezen felül metodológiai hibák is előfordulhatnak.
Az irányított, elvárt eredményekről nem is beszélve – az átpolitizált légkör erősen tudja meghatározott irányba tolni az eredményeket, és most az Egyesült Államokban, és Nyugat-Európában az LMBT téma „szent tehénnek” számít, nem vet jó fényt a dolgozóra, ha rossz színben tünteti fel a szivárványt.
Nem idevaló példa – hanem a szakmámból. Létezik egy jelenleg is forgalomban álló ún. kolloid infúziós oldat, aminek a lényege, hogy hosszabb ideig marad az érpályában, mint a hagyományos ún. sóoldat infúziók. Régebben ezt enyhe túlzással élve minden intenzív osztályon fekvő gyermeknek adtuk, a német gyógyszercég által megadott jótékony hatások miatt. Mígnem sok év után kijött a gyógyszer felügyeleti intézettől a felszólítás, hogy az adását csak nagyon ritka esetekben szabad megtenni, mert kb. évtizednyi távolságból kiderült, hogy a gyógyszercég a vizsgálati eredményeket meghamisította, és a mellékhatásokat elhallgatta. De eközben euromilliókat – milliárdokat kerestek világszerte ezzel az infúziós oldattal. Ezt csak azért írtam példa okán, hogy pénz, haszon, vagy politika mennyire bele tud szólni kutatásokba.
Először a Social Science Research 2012-ben jelent meg a 15.000 fő bevonásával végzett NFS Study, ami a korábbi pár száz főn végzett, és sokszor nem reprezentatív felmérésekkel ellentétben a homoszexuális párok által nevelt gyermekek egyértelmű veszélyeztetettségét hozta ki – meg is kezdődött az érintett kutatók Canossa-járása.
Bár az eredményük nem csoda, hiszen a gyermek fogantatásához egy nőre, és egy férfira van szükség, és egészséges fejlődéséhez egy anyára és egy apára. És minél jobban eltér ettől az ideális állapottól a környezete, annál jobb megsínyli.
Természetesen előfordulnak csonka családok, előfordul heteroszexuális családokon belüli erőszak a házaspárok között, vagy a gyermekek felé (bőven tudnék mesélni félig, vagy teljesen agyonvert, égő csikkekkel égetett…. gyerekekről), de mindez a homoszexuális kapcsolatokon belül legalább ekkora gyakorisággal előfordul – sőt, mivel két nő, vagy két férfi ritkábban tölti ki egymáson a dühét, ott még gyakrabban fordulnak a gyermek ellen -, csak ott még minderre rátesz egy lapáttal a nevelő felnőttek nemének azonossága.
Természetesen biztosan vannak olyan homoszexuális párok, ahol példásan szeretettel nevelik a gyermeket, nem lépnek fel nála mentális zavarok, és még a saját nemi identitása sem károsodik hosszú távon sem – de a nagy számok nem ezt bizonyítják. Amiben semmi meglepő nincs, mert ha szembemegyünk a természettel, akkor az előbb, vagy utóbb, de benyújtja a számlát.
Szép napot!