Keresztény utópia: átláthatóbb pénzvilágot és elszámoltatható politikusokat!

Korábbi írásában megismerhettünk néhány gondolatot a dehumanizáló politikai válaszok hatásairól, és szóba került, hogy a hatalomnak nem érdeke a kiművelt emberfő. Most beszéljünk a fenntarthatónak mondott növekedésről, a pénz természetéről, és tegyünk fel kellemetlen kérdéseket politikusoknak a hatalom gyakorlásáról, valamint a közpénzekkel történő felelős gazdálkodásról! Tornay Gábor hitoktatási tanácsadó gondolatai.

Hívő emberként az elmélkedés, a kontempláció olyan gyakorlat, amely teret ad a Lélek hangjának. Segíti, hogy mindennapjaink kérdéseire szabad, önazonos és végső soron Isten országára irányuló feleleteket tudjunk adni. Érdemes eltöprengeni például a „fenntartható növekedés” fogalmáról. A teremtett világot szemlélve földi dimenzióink között nehéz tetten érni a végtelen növekedés lehetőségét. A fák nőnek egy darabig, aztán nem nőnek tovább. A kutyám egy ideig növekszik, aztán már nem lesz nagyobb, legfeljebb kövérebb. Ha szemlélődünk, akkor a teremtésben sokkal inkább megfigyelhető a rend, a kiszámíthatóság, a ciklikusság, mint a folyamatos növekedés.

Természetesen nem zárom ki a táguló világegyetem teóriáját, de mostani életem szempontjából annak nincs jelentősége. Amit tudományosan meg lehet fejteni, azt az ember valószínűleg meg fogja ismerni, viszont a hit célja túl van ezen a világon, következésképpen nem vizsgálható tudományosan, mert nem az anyagi világból való.

A szívdobogás és a lélegzés ugyanúgy ciklikus, mint a holdjárás vagy az évszakok egymásutánisága. Miért gondoljuk, hogy a ciklikusság nem képes biztosítani, hogy az ember boldog legyen a Földön?

Miért kell bármilyen anyagi természetű dolog folyamatos növekedésében a boldogság forrását látni?

Lehet, hogy a ciklikusan működő természetben a mesterségesen generált növekedések sok esetben csak látszatnövekedések, valójában céltévesztések? Lehet, hogy az anyagi világhoz kapcsolható növekedési, gyarapodási vágy valójában evolúciós zsákutca?

Pénz és gazdagság

Szemlélődés közben talán eljuthatunk arra a felismerésre, hogy a földi lét meghatározóan függ a pénzhez fűződő kapcsolattól. Ha ez így van, akkor nem az általunk nap mint nap hallott politikai vélemények, reklámok a döntők, hanem a pénz valódi természete, a pénzbe vetett hit alapja. A világon forgalomban lévő pénz több mint 95 százaléka csak ígérvény, azaz semmilyen valós fedezete nincs. Nincs mögötte arany, ezüst, olaj, termőföld vagy bármilyen olyan érték, ami az emberi élet, a létfenntartás szempontjából értelmezhető vagy nélkülözhetetlen lenne. Valaki tartozik vele valakinek. Csak attól létezik, mert „valaki” ezt az adósságot elismerte. Amikor egy jegybank – a FED, az Európai Központi Bank vagy a Világbank – pénzt bocsát ki, kis túlzással annyi történik, hogy valaki egy számítógépen beüt egy jó nagy számot, és azt mondja, hogy mostantól kezdve használni lehet.

A kereskedelmi bankok hozzáférnek ehhez az összeghez, és a jegybank felé elismerve tartozásukat, ezeket a pénzeket elkezdik kihelyezni államoknak, vállalkozásoknak, projekteknek, szervezeteknek, ezerféle célra (például háborúk finanszírozására).

A jegybank soha nem mehet csődbe, hiszen annyi pénzt bocsát ki, amennyit a „globális játék” szempontjából jónak lát.

A nagy kereskedelmi bankok sem mennek csődbe, legfeljebb összeolvadnak, azaz az egyik felvásárolja a másik adósságát. Valójában mindenki, aki pénzt használ, részt vesz ebben a globális játékban. Ennek a játéknak sok bonyolult szabálya van, és általában azok nyernek, akik elég „lazák” ahhoz, hogy nagy és régi szabályokat is megkérdőjelezzenek, vagyis ne foglalkozzanak azzal, hogy néhány játékos „kiesik” (meghal, megsemmisül, tönkremegy, csődöt jelent). Mindig azok nyernek, akik el tudják hitetni a másikkal: ahhoz, amit tesznek, joguk van, és az „szabályos”. A játékosok – legyenek országok, iparágak, szervezetek, cégek vagy magánemberek – attól sikeresek, hogy a saját szintjükhöz képest többel vagy kevesebbel rendelkeznek, mint a többi játékos.

Hirdetés

A baj csak az, hogy minél nagyobb pénzekkel „játszó” játékosról beszélünk, annál messzebb van az egyéntől, az embertől, Isten egyszeri és megismételhetetlen, csodálatos teremtményétől, aki, mint a Szentlélek temploma, magában hordozza a világot teremtő és minket mindennél jobban szerető Istent (vö. 2Pt 1,4).

Vajon nem tévesztünk-e célt, ha nem ismerjük fel, hogy ez a játék az „elég” értékrendje helyett valójában a „sok” és a „kevés” értékrendjén építkezik?

Rossz a fundamentum! Mire gondolt Jézus, amikor a hegyi beszédben az ég madarairól és a rét virágairól beszélt? Tanításának – „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a mának a maga baja” (Mt 6,34) – van-e köze az emberi boldogsághoz?

Húsbavágó kérdések

A fentiek alapján megkérdezhetjük:

⧫ Milyen értéket teremtenek a pénztőke hitében élő politikai szereplők?

⧫ Mihez segédkezik a keresztény ember, amikor beleáll a pártoskodásba, és még a saját testvérét is megítéli pusztán azért, mert nem fogadja el feltétel nélkül az agyonmanipulált közbeszéd üzeneteit?

⧫ Miért kell lelkiismeretfurdalást éreznem, ha kimondom Krisztussal, hogy „az én országom nem e világból való”?

⧫ Miért kell lelkiismeretfurdalást éreznem, ha nem akarom a magyarságomat politikai erőterek érdekei alapján értelmezni?

⧫ Miért kell lelkiismeretfurdalást éreznem, ha azt vallom, hogy Jézusnak nincs direkt tanítása a nemzetről, és kimondom, hogy mind a 8,2 milliárd embert a testvéremnek akarom tekinteni?

⧫ Miért kell lelkiismeretfurdalást éreznem, ha azt hangoztatom: talán fontolóra kellene venni, hogy a parlamentáris demokráciák felett eljárt az idő?

⧫ Miért tűnik utópiának, hogy a társadalmak életének megszervezésében a szakértői racionalitásé és a jézusi útmutatásé legyen a végső szó, ha már keresztény értékekre építkezünk?

Mi tartja vissza a politikacsinálókat attól, hogy programjukba felvegyék ezt a néhány egyszerű pontot?

⧫ Minden állami beruházás pénzügyi adatait nyilvánossá tesszük.

⧫ Minden közpénz forrását és elköltését áttekinthető formában elérhetővé tesszük valamennyi adófizető számára.

⧫ A túlárazások elkerülése érdekében, az iparági sztenderdeknek megfelelő árazás ellenőrzésére valamennyi, például 100 millió forint feletti központi megrendelés előtt teret engedünk a civil kontrollnak.

⧫ Bárki, akinek a vagyonosodása meghaladja a magyar átlag „n”-szeresét, bármikor teljeskörűen ellenőrizhető (mentelmi jog nélkül).

⧫ Ott, ahol a ténylegesen magántulajdonnak értelmezett vagyon, és a megszerzéséhez kapcsolódó eddig megfizetett adó köszönőviszonyban sincs egymással, a közteher megfizetésével nem igazolt magántulajdon újraelosztásra kerül. Vö. „akinek két inge van, adjon annak, akinek egy sincs!”

⧫ A pártok – különösen a mindenkori kormánypártok – politikai érdekektől vezérelt hirdetéseire közpénz és külföldről érkező támogatás nem költhető.

⧫ A politikai teljesítményt úgynevezett KPI-k (key performance indicator) segítségével objektíven mérhetővé tesszük. Az oktatás esetében például: (funkcionális) analfabéták, sajátos nevelési igényű tanulók, beilleszkedési nehézségekkel küzdők, öngyilkos kiskorúak száma, a digitális műveltség mértéke.

Amikor Galileában egy ács fia 12 társsal elindul, hogy tanúságot tegyen a Mennyei Atya szeretetéről, és elmagyarázza az Írásokban található útmutatásokat, mindezeket örömhírként megjelölve, mindenki üdvére, az bizony utópisztikus vállalkozásnak tűnhetett. Ő viszont úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók, s az életét kioltó mocskos eljárások után megdicsőülés és örök élet következik. A feltámadás ténye 2000 év óta megkerülhetetlenül szembesít azzal, hogy

amikor a hatalmi arrogancia mindent leural, akkor a szelídség, az „itt és most”-ban megélt, a környezet hatásai által nem befolyásolt szeretetcselekedetek keltik fel a valódi reménységet.

Érdemes elgondolkodni a sivatagi atyák korából származó megközelítéseken. A harag, a viszály, a gyűlölködés valójában a teremtettségünk okán bennünk lévő isteni természettel való szembeszegülés. A szembeszegülés szó ellentéte az engedelmesség. Valljuk meg, a ma emberének nem erőssége az engedelmesség. Amit az újszövetségi Szentírás „engedelmesség”-nek fordít, annak eredeti görög szava a „hüpakuo”; jelentése: ráhagyatkozás. Engedelmesek vagyunk, ha érdekünk fűződik valamihez, valakihez, vagy félünk valakitől, akiről azt gondoljuk, hogy erősebb, mint mi, és bajt okozhat nekünk. Ráhagyatkozunk arra, akit szeretünk, akiben megbízunk, akiről elhisszük, hogy hatalmában áll védelmezni minket.

Mindig időszerű kérdés, hogyan akarjuk értelmezni, hogyan akarjuk fordítani a változhatatlan üzenetet. Ki az, akihez engedelmesség kapcsol, és ki az, akire valójában ráhagyatkozunk? Nem véletlenül lett Péter az apostolok közül az első, a Kőszikla (vö.: Jn 6,68). „Simon Péter azt felelte: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.”

*

„A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, de mindegyikben szeretet”. A Szemlélek a Szent Ágostonnak tulajdonított gondolat jegyében igyekszik fórumot teremteni a legkülönfélébb véleményeknek. Ezért, bár vendégszerzőink publicisztikái nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját, az építő párbeszéd jegyében szívesen befogadjuk őket.