„Mi is felelősek vagyunk a jelenlegi közállapotokért” – interjú Varga László püspökkel

Félelemből fakadó hallgatás, egymást erősítő ellenségképek és a megtérés hiánya – Varga László szerint ezek jellemzik a közéletet és a személyes kapcsolatainkat. A kaposvári katolikus püspök március elején a Szemlélek egyik cikkének ihletésére indított békességszerző sorozatot húsvét vasárnapig. Interjúnkban kifejti: a béke az ellenség szeretetén és a párbeszéden múlik, még a mai, robbanásveszélyes kampányidőszakban is.

– Nyilván sok visszajelzést kapott a sorozatra. Melyik volt a legkedvesebb a szívének?

– A fiataloké: na, végre! Köszönjük! Ilyen tömören. Ugyanilyen örömteli volt a legrégebbi barátok és a közvetlen közelemben élők hálás visszajelzése.

– Tud olyan konkrét fejleményről, hogy írásai kézzelfoghatóan hozzájárultak a békességteremtéshez?

– Személyes beszélgetések során igen. Fontos volt, hogy többen eljutottak odáig, hogy családi vagy közösségi szinten tényleg beszélgetni kezdtek a jegyzetekről. Ez volt talán a legfontosabb gyümölcs.

– A sorozatot mindjárt az első nap erősen indította: „Megtámadni egy másik országot az nem probléma, hanem bűn! Az ellenségképek gyártása bűn, egymás lejáratása kommentekben, hamis tartalmak gyártásában szintén bűn. Uszítás az igazság nevében, hazudni az ellenfelünkről és lejáratni a médiában súlyos bűn! Az igazság elhallgatása is bűn! Nem lehet béke, amíg nem tartanak bűnbánatot, akik ezeket elkövették, és enélkül minden békéért tett látványos erőfeszítés álságos.” Kapott rosszallást egyes kormánykritikaként is értelmezhető mondataiért?

– Rosszallást szemtől szembe nem, csak hallgatást.

– Majdnem mindegyik bejegyzésében szerepelt a következő evangéliumi mondat: „Ne féljetek!” (Mt 14,27). Tudatában volt annak, hogy ez egyben Magyar Péter mottója?

– Nem! Csak később vettem észre. Én azért kezdtem így, mert szembesültem azzal, mekkora a félelemből fakadó hallgatás. Ez a mondat egy jézusi idézet, ami sokkal régebbi, mint Magyar Péter vagy a Tisza Párt. De részükről is találó, hiszen mindent átjár a félelem.

Hirdetés

– „Sok keresztény ma sem tud ellenség nélkül élni, és a kommunizmus eltűntével új ellenséget keresett magának. A liberalisták, »libsik« címke alá söpörtünk be mindenkit, aki szerintünk gyanús és másképpen gondolkodó” – olvashattuk a 14. napon. Ezek szerint nem tud egyetérteni azokkal, akik a „globalista erőket” vagy éppen a „genderideológia szekértolóit” a kereszténység, a nemzet ellenségeinek tartják, akik ellen küzdeni kell, akár Szent Mihály arkangyal segítségül hívásával?

– Két különböző dologról van szó. Az egyik az ellenségkép-gyártás. Ezen a ponton sem mi járjuk át a világot az evangéliummal, ami még az ellenség szeretetét is fontosnak tartja, hanem

a minket körülvevő propaganda jár át bennünket, egészen a szívünkig hatolva.

A másik az evangelizáció. Ha bűnösnek tartjuk a fent említetteket, akkor nem elfordulni és felcímkézni, hanem evangelizálni kell őket, mert ezt tette Jézus is, akit a „vámosok és utcanők” barátjának hívtak a kortárs farizeusok. Jézus pedig nem inni és bulizni ment közéjük, hanem hirdetni és megmutatni, hogy számukra is elérkezett az Isten országa. Amikor felcímkézzük őket, éppen ez alól keressük a kibúvót.

– A kommentek alapján úgy tapasztalom, többen nem tudtak mit kezdeni a 16. nap következő mondatával: „A betörésekről, hazugságokról, a kormánytisztviselők korrupciójáról szóló napi »hírek« hallatán nem kellene-e bevallanunk, hogy mindez a mi vétkünk is, és megbocsátásra, gyógyulásra várunk?” Már miért lenne az én bűnöm a mérhetetlen kormányzati korrupció? – kérdezi az egyszeri hozzászóló. Mit válaszol neki?

– A szentmise elején mindannyian arra kapunk felszólítást, hogy vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg a bűneinket. Nem a másikét, hanem a sajátunkét. Kevesen gondolják úgy, hogy a minket körülvevő vagy a szívünket átjáró rosszért nemcsak mások, hanem mi is felelősek vagyunk. Mi is felelősek vagyunk a jelenlegi közállapotokért, mert félelmeink mögött ott rejtőzik a gőg, a hiúság, és az ebből fakadó ítélkezésünkkel tápláljuk a rosszat, az indulatokat egymás iránt.

Amíg megtűrjük szívünkben a haragot, ítélkezünk és uszítunk mások ellen, mi is felelősek vagyunk a társadalmunkat, családjainkat, egyházainkat átjáró rosszért!

Elég őszintén szembesülni azzal, hogyan bánunk a pénzünkkel és a hatalmunkkal azok felé, akik nálunk kiszolgáltatottabbak és szegényebbek. Ha őszinte lelkiismeret-vizsgálatot tartanának, akkor látnák, hogy milyen intim a viszonyuk a mammonnal és a hatalommal a saját kapcsolatainkban, és beismernénk, hogy mi is megbocsátásra és gyógyulásra szorulunk. A saját kis életünkben számtalan megalkuvás van, legyen szó pénzről vagy hatalomról, ezért megtérésre szorulunk.

– „Bosco Szent János szerint ha nem lennének nehéz embereink, drága pénzen kellene megvásárolnunk őket. Ajándékok ők, mert ingyen megmutatják nekünk, hogy miben kell változnunk” – írta a 17. részben. Az ön életében vannak ilyen emberek, és ha igen, mire tanítják, miben kell változnia?

– Amikor befogadtam a plébániámra fogyatékossággal élő testvéreket, a közös életünk során nagyon gyorsan megmutatták, hogy hol nem tartok a szeretetben. Sebzettségükkel könnyen eljuttattak a szeretetem határaihoz, és „lebuktam”.

Kiderült az agresszivitásom, a szűkkeblűségem, és szembesítettek a félelmeimmel is.

Választás elé kerültem. Vagy belemegyek a vádaskodásba és az önigazolásba, „megúszva” a megtérést, vagy felismerem, hogy Jézus megint gyógyít, de ehhez hozzá kell nyúlnia a sebeimhez. Amikor ez utóbbit választottam, mindig hálás voltam a „nehéz” embereimért!

– „Ha azt gondoljuk, hogy nincs bennünk (erőszak), akkor csak fogadjunk be az otthonunkba sebzett, beteg embereket. Ők nagyon gyorsan képesek felszínre hozni a bennünk élő erőszakot” – olvashattuk ugyancsak a 17. napon. Ez eléggé úgy hangzik, mintha saját tapasztalatból szólna. Akar beszélni róla?

– Részben már válaszoltam az előző kérdésnél, de még kiegészíteném azzal, ami a második jegyzetben is szerepelt. Nehéz, de mégis ki kell mondanunk magunkról is az igazságot. A bennünk lévő erőszak a félelmeink terméke. Ösztönösen kerüljük, és ellenséges érzéseket táplálunk azok iránt, akik mások, mint mi, és észre sem vesszük, hogy ezen a ponton a környezetünk vagy a médiumok mennyire manipulálni tudnak.

Ezt a szót, hogy „migráns”, le sem írhatom, mert azonnal ugranak a szóra és rám is.

Föl sem merül, még a keresztényekben sem, hogy mit tanít erről Jézus az evangéliumban.

– Sorozata húsvét vasárnap zárul, egy héttel a választások, és 12 nappal pappá szentelésének 44. évfordulója előtt. Közel fél évszázadnyi lelkipásztori lét után képes újat mondani önnek az idei húsvét? És ön a híveinek a feltámadás ünnepéről?

– A hitünk nem statikus, hanem élettel teli valóság. Ha élem a hitemet, ami állandó kapcsolat a Feltámadottal, akkor az változtat. Ezért idén nem úgy élem át és nem ugyanazt jelenti húsvét ünnepe, mint tavaly, mert változtam. És a körülmények is. Akkor például nem volt ennyire felfokozott a társadalmi helyzet. Ennek a feszültsége most is csak a feltámadás távlatában és hitében hordozható el.

– Miközben a kereszténység legnagyobb ünnepének a húsvétot mondjuk, sok hívő számára a karácsony a meghittebb alkalom. Hogyan lehetne közelebb hozni a feltámadás ünnepét az emberekhez?

– A kisded Jézust csak csodáljuk, de nem akarjuk követni. Érzelmileg sokkal közelebb áll hozzánk, mint az a Jézus, akit keresztre feszítettek, és aki a kereszt felvételére, az üldözések vállalására szólít fel bennünket.

Az tudja igazán közelebb hozni a Feltámadottat, aki már találkozott vele,

akár az Igében, akár az eucharisztiában, akár a megvetett, „leselejtezett” embertestvéreinkben.

– Akárki nyer a választásokon, a társadalomban robbanásveszélyes helyzet alakulhat ki. Ön szerint hogyan lehetne elkerülni, hogy a végletes megosztottság már-már polgárháborúba torkolljon?

– Még mindig van lehetőségünk a megtérésre! Arra, hogy teljes szívünkből szeressük az Istent, egymást, beleértve az ellenségeinket és önmagunkat is. Április 12-e után is érvényben lesz az evangélium!

– Játsszunk el a gondolattal, hogy bárki alakít kormányt, teljesíti három kívánságát. Mit kívánna, milyen téren legyen más április 12. után a hatalom gyakorlása?

– Legyen igazságosabb és testvériesebb a világunk! Legyünk krisztusibb keresztények! Fogadjuk el Krisztus békéjét!