Mi lehet a kiút a magyar katolikus egyház kommunikációs válságából?

Számos fórumon felmerült már, és az utóbbi idők közéleti fejleményei csak megerősítették, hogy a Magyar Katolikus Egyház kommunikációja megújításra szorul. A téma szakértője, Kormos Gyula, a bencések tanácsadója a Megújul.hu oldalán vitaindító igénnyel osztotta meg a területen szerzett tapasztalatait.

Május 9-én, az új Országgyűlés alakuló ülésén „a legnagyobb létszámú hazai keresztény közösség, a katolikus egyház vezetése az evangélikus és a református felekezethez képest látványosan távol maradt. (…) négy éve a magyar katolikus egyház felsővezetése szinte kivétel nélkül képviseltette magát: ott volt az MKPK akkori elnöke, valamint az összes érsek.” (Szemlélek, 2026. május 10.) 

2025 őszén másfél órát beszélgettem Michael Wallace Banach érsekkel, Magyarország hamarosan távozó apostoli nunciusával. Nem akartam kommunikációs szakmai kérdések felé terelni a beszélgetést, de egy meglepő fordulattal mégis oda jutottunk, és fontos visszajelzést is kaptam. 

A mottó, illetve a fenti eset közös pontja az egyház kommunikációs gyakorlata és Michael atya személye, aki néhány napja jelen volt a történelmi jelentőségű választást követő parlamenti ünnepségen, és akinél őszi beszélgetésünkön rákérdeztem, mi a véleménye a frissen kinevezett MKPK-elnökről. Azt válaszolta, nagy reményeket fűz Székely János püspökhöz, aki szerinte érzi, hogy az egyháznak változtatnia kell a kommunikációján. Ebben nem értettünk egyet. Nem püspök atya kommunikáció megújítása iránti elköteleződését vitattam, hanem a kérdésfelvetés alapját. Elmondtam neki, amit minden ügyfelemnek hangsúlyozok: a kommunikáció önmagában üres pótcselekvés. Ha nincs mögötte valós tartalom, eredmény és hitelesség, akkor mit sem ér. Ebben meg tudtunk egyezni.

Kommunikációs alapvetések

Az irányított nyilvánosság 16 évnyi rombolása és ámokfutása mutatja, hová vezetett az az út, amely végig egy irányba, a politikai hatalom megtartása felé mutatott:

információs autokráciába, hantademokráciába, hazugsággyárba.

Történelem szakos szakdolgozatomat annak idején a Rákosi-korszak propagandájáról írtam, kiemelezve benne egy évnyi filmhíradót. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az én életemben visszatér a valóság meghajlítása, a tények eltagadása, a nyelv elferdítése révén gyakorolt hatalmi önreprezentáció és befolyásolás. 

Az alábbiakban néhány példával szemléltetem, hogyan érdemes belekezdeni egy kommunikációs stratégia kialakításába. Az első, hogy a stabil alapokat információgyűjtésre kell építeni:

⧫ Mit akarok kommunikálni?

⧫ Mi az az eredmény, fejlesztés, cselekvés, szolgálat, kezdeményezés, amit közérthető, befogadható módon és nyelvezettel közölni kívánok?

Hirdetés

⧫ Mi a hitelességem alapja, miért higgyenek nekem a befogadók?

⧫ Mi a célom a kommunikációmmal, ki vagy mi hitelesíti?

⧫ Mik lesznek a legfontosabb üzeneteim?

⧫ Milyen eszközökkel tervezem elérni a céljaimat?

⧫ Kiknek, milyen célcsoportoknak szólok?

⧫ Milyen csatornákat és kommunikációs mixet választok?

⧫ Hol akarok megjelenni, mekkora emberi és anyagi erőforrást állítok mögé, kikből áll a kommunikációs csapatom, hova helyezem a hangsúlyokat? 

A szakmai kérdéssor megválaszolását bonyolítja, hogy az egyház számára a kommunikáció nem pr-akció, nem reklám és nem egyszerű üzenetátadás, hanem alapvető küldetés. XIV. Leó pápa szerint (Üzenet a társadalmi kommunikáció 60. világnapjára) az egyháznak nem elég a médiában, a nyilvánosságban „jelen lenni”. Az egyház küldetése jelen lenni ott, ahol emberek szenvednek vagy kirekesztést élnek meg, hidakat építeni megosztott közösségek között, kimondani az igazságot akkor is, ha ez kényelmetlen, és reményt nyújtani a bizonytalan világban.

„Pannonhalmát mindenki ismeri.” Biztos?

2016 tavaszán felkérést kaptam a pannonhalmi bencésektől: készítsem el a főapátság és intézményei kommunikációs stratégiáját. (Akkor még Várszegi Asztrik volt a főapát, Hortobágyi Cirill pedig a helyettese.) Mondtam, rendben, de volna pár kérdésem. Mit akarunk elmondani, kiknek, és az emberek egyáltalán tudják-e, kik vagyunk és mit kínálunk? A többit lásd feljebb… Megbízóim meghökkentek és, azt hiszem, kicsit meg is bántódtak. Máig a fülemben cseng az egyik felsővezető öntudatos válasza: „Pannonhalmát mindenki ismeri.” Rákontráztam: biztos vagy ebben? Hol vannak az adatok, a felmérések, amelyek ezt alátámasztják?

Megbízásom kezdetén végigvittem ugyan egy kommunikációs átvilágítást, amely megmutatta, hogy a szervezet mit gondol magáról, ám arra nem adhatott választ, hogy a külvilág, a laikus/civil nyilvánosság mit tart róla. Márpedig ha elsősorban nekik akarunk kommunikálni (üzenni, informálni, bevonni és eladni), akkor minél többet meg kell tudni róluk.

Nem az a lényeg tehát, hogy mi mit gondolunk magunkról, hanem az, hogy mások mit gondolnak rólunk.

Ez az a feladvány, amit egy alapos közvélemény-kutatással lehet megoldani és válaszokat keresni kérdéseinkre – ennek lehetőségét tártam megbízóim elé, akik kicsit vonakodtak, aztán belementek.

A közvélemény-kutatás a stratégia egyik alapja

Több közvélemény-kutató is versenybe szállt a különleges feladatért, és a bencések választása a szakma egyik etalonjának számító Mediánra esett. A kutatás eredményei meglepték a szerzetesi és civil vezetőket. Kiderült például, hogy 2016-ban a Pannonhalmi Főapátság volt a legkevésbé ismert a hazai világörökségi helyszínek sorában, és a Dunától keletre gyakorlatilag nem is hallottak róla. A látogatókutatás megerősítette, hogy a turisták zöme a Nyugat-Dunántúlról és Pest megyéből érkezik. És, bónusz-track eredményként, a főapátság legismertebb, spontán említett nem vallási tevékenysége – tadáám: a pincészete. Az oktatás messze lemaradva a második, holtversenyben a gyógynövénytermesztéssel. Innen kellett építkezni. A Mediántól kapott részletes jelentés adatait váltottuk aztán „aprópénzre”, és készítettünk stratégiát, majd évről évre frissülő marketingkommunikációs cselekvési terveket.

2025 őszén egy másik egyházi ügyfelemet is sikerült meggyőzni a közvélemény-kutatás szükségességéről. Egy kutatásban mindig a legértékesebbek a spontán, a kérdezőbiztosok által nem támogatott említések. Rögvest a kérdőív elején ez szerepelt: melyik nyugat-magyarországi szerzetesi központokról, helyszínekről hallott már? Megörültem, amikor láttam, hogy a legismertebb a Pannonhalmi Főapátság: a megkérdezettek 35 százaléka említette. (A második a Tihanyi Apátság lett 15 százalékkal.) A válaszadók kétötöde (43%) ugyanakkor egyetlen szerzetesi központot sem tudott megnevezni. Innen kell építkezni.

Ki mit gondol a Magyar Katolikus Egyházról?

Kínzó kérdés, amiről nincsenek nyilvános, akár a szembenézés igényével megosztott adatok. Olyan reprezentatív közvélemény-kutatást sem találtam, amely az egyház kommunikációjának minőségét mérné, pedig lenne mit megkérdezni. Kezdésként mondjuk feltenni ezt a kérdést: mi jut eszébe, ha azt hallja, hogy magyar katolikus egyház; milyen ismereteket, érzéseket, képeket, pozitív vagy negatív élményeket kapcsol hozzá? Már csak ezt tudni hasznos volna.

De egyáltalán mi és ki az egyház?

A Sant’Egidio Közösség, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont, a máltaiak, Veres András vagy Varga László püspök mind magyar és katolikus. És mi ennek a sokszínű szervezetnek a feladata, legfőbb küldetése? Leképezi vajon XIV. Leó pápa említett iránymutatását? Mi a cél? Embereket bevonzani, megakadályozni a hívek, a papok számának erodálódását, missziós tevékenységre átállni, vagy megőrizni a fogyatkozó számú egyházat, és abból erős közösséget kovácsolva befelé, a „mieinknek” kommunikálni?

Izgalmas kérdések, kialakulóban lévő válaszok, amelyekhez érdemes támaszul hívni a szinodális megújulás legfontosabb állításait is.

1. Az egyház ne megosztott csoportok összessége legyen, hanem Krisztus körül egységben élő közösség.

2. Minden megkeresztelt ember részt vesz az egyház életében és küldetésében.

3. A cél nem önmagában az egyházi reform, hanem az evangelizáció: hogyan tudja az egyház ma hitelesen hirdetni az evangéliumot.

Ezek szerint a keresztségben minden hívőnek küldetése van, a laikusoknak valódi szerepet kell kapniuk, és az egyház nem működhet többé a felülről lefelé irányuló hierarchia szerint. 

A legközvetlenebb, egyházi kommunikációra vonatkozó magyar adat a Megújul.hu 2025-es felméréséből származik. Ez a 4256 résztvevőt megmozgató kutatás azonban nem reprezentatív, megállapításait ezért inkább irányjelzőnek érdemes tekinteni. A felmérésben a Magyar Katolikus Egyház a kommunikációs és a kapcsolati dimenziókban meglehetősen gyenge osztályzatokat kapott az ötpontos skálán:

⧫ Evangéliumi hitelesség: 2,35 pont

⧫ Korszerű kommunikáció: 2,12 pont

⧫ Morális iránymutatás: 2,11 pont

⧫ Párbeszéd a hívekkel: 1,85 pont

A kitöltők négyötöde nem volt elégedett az egyház társadalomformáló-értékközvetítő szerepével, kétharmaduk nagyobb teret adna a híveknek, a jövő egyházát leíró leggyakoribb szavak pedig a „nyitott”, a „visszatérés” és a „politikamentes” voltak. A válaszadók 81 százaléka emellett úgy vélte, hogy egyháza krízisben van. Ezt a képet a Médián 2026-os kutatása sem ellensúlyozza: a papok és a lelkészek 2,9-es átlagos bizalmi értéket kaptak az ötfokú skálán. Innen kell építkezni.

Püspökkari sajtómunka

2024 novemberében meghívást kaptam a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtófelelőseinek éves ülésére. Jó harmincan vettünk részt rajta, és többen úgy érkeztünk, hogy szerettünk volna hiteles választ kapni például a Tóth Tamás lemondásával kapcsolatos – máig megválaszolatlan – kérdésekre. Akkoriban forrt a Bese Gergő-ügy és a másik két kalocsai pap körüli botrány. (Sokat elmond a helyzet kezeléséről, hogy a kalocsai érsekség tudtommal nem alkalmazott kommunikációs kollégát, és külön, belső felelőse sem volt a területnek.)

Németh Gábor irodaigazgató köszöntőjében megadta a tanácskozás alaphangját: az egyház körül zajló fájdalmas eseményekről szólva jelezte, hogy ezek gyógyításában a kommunikációnak komoly szerepe lesz. Felszólalása némi meglepetést és egyben lelkesítő várakozást is keltett. A beszélgetés során jeleztem, hogy a bencés közösség kommunikációs tanácsadójaként a szép feladatok mellett sok fájdalmas ügyben is el kellett járnom, de ebben mindig értő figyelmet és támogatást kaptam elöljáróimtól. Kifejtettem, hogy

a kommunikációs felelősként, önmagukban nem tudunk változást elérni, mert ehhez kevesek vagyunk.

Több kolléga is megosztotta tapasztalatát, hogy lényegi ügyekben információ- és (laikusként) gyakran bizalomhiánnyal küzdünk. Hangsúlyoztam, hogy az MKPK esetében testületként és egyes tagjainak szintjén is szükség van a szemléletváltásra. Nyílt, őszinte kommunikáció és a valós helyzettel történő szembenézés kell ahhoz, hogy a hitelesség helyreállításához szükséges változás induljon el. Többen jelezték azt is, hogy hasznos lenne, ha az egyház felhagyna az elhallgatás kultúrájának támogatásával, elnézésével.

Természetesen az egyházi kommunikáció irányváltásáról, annak módozatairól ebben a körben nem születhetett döntés, de rengeteg szempont és javaslat hangzott el. Hogy ezek eljutottak-e az MKPK tagjaihoz? Őszintén szólva, fogalmam sincs.

Csak egy érdekesség, kitekintésként: az Osztrák Püspöki Kar 2025 márciusában Pannonhalmán tartotta tavaszi ülését. Cirill főapát megfigyelte, hogy a testület civil sajtófelelőse végig részt vett a tanácskozáson, és már menet közben tájékoztatta a témákól, határozatokról a sajtó nyilvánosságát. Innen kell építkezni.

A kérdés változatlan: ha nincs valós tartalom, eredmény és hitelesség, akkor a kommunikáció mit sem ér. Most az első lépések tisztázása van, lenne soron. A magunk szervezeti szintjén megfogalmazni, kik vagyunk és mi az, amit keresztényként hitelesen tudunk képviselni. Minden más – célok tisztázása, közvélemény-kutatás, stratégiaépítés, csatornák, személyek, tartalmak, kommunikációs terv – csak ezután következhet.

Mikor kezdjük? És kikkel?

NÉVJEGY

1993 óta dolgozom a média és marketingkommunikáció területén, elsősorban kreatív tartalomgyártóként. 2015 óta irányítom, támogatom egyházi szervezetek kommunikációját is. A marketingüzenetektől a kríziskommunikációig, a helyi és az országos médiumoktól a Facebookig  bőséges tapasztalatot szereztem. Egyházi körben leghosszabb ideje a Pannonhalmi Főapátság mellett szolgálok, jelenleg Hortobágyi T. Cirill főapát, valamint a Zirci Ciszterci Apátság tanácsadójaként. Hosszú „futamidőm” talán annak is köszönhető, hogy két rövid időszakot leszámítva soha nem voltam egyházi alkalmazott; egyházi ügyfeleimnek céges szerződések keretében nyújtok szolgáltatásokat.