A közélet tisztasága nem csupán jogi és politikai kérdés, hanem mélyen erkölcsi ügy is. Amikor a hatalomért folytatott harcban fegyverré válik a hazugság és a lejáratás, nemcsak a demokrácia, hanem az emberi méltóság alapjai is sérülnek. Csizmadia Zoltán teológus írása.
A szerző az Egyházfórum Alapítvány elnöke.
A mai magyar közéletben egyre gyakrabban tapasztalhatók tudatosan szervezett lejárató kampányok, amelyek célja nem pusztán a politikai ellenfél bírálata, hanem annak teljes erkölcsi megsemmisítése. Elég egy manipulatív cikk, félrevezető bejegyzés vagy gondosan felépített hazugság ahhoz, hogy valaki elveszítse becsületét, munkáját, sőt olykor az életét is.
A legsúlyosabb következményekkel járt ennek a fegyvernek a bevetése Hódmezővásárhelyen: a helyi rendőrkapitány, Szabó Zsolt öngyilkosságot követett el, miután lejárató írások jelentek meg róla. Ugyanebbe a mintába illeszkedtek a korábban Márki-Zay Péter polgármester felesége ellen indított támadások is: bábaként végzett munkáját és személyét hamis információkkal próbálták hitelteleníteni, nyilvánvalóan a férj politikai lejáratása érdekében. Az utóbbi időben teológus sem maradt érintetlen: Perintfalvi Ritát szexvideóban történő szerepléssel vádolták meg, hogy ellehetetlenítsék közéleti és tudományos munkáját. Legutóbb pedig a budapesti Szőlő utcai javítóintézet körül kirobbant botrányban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel kapcsolatban történtek sejtetések, anélkül, hogy olyan bizonyíték került volna nyilvánosságra, amely alátámasztaná a pedofíliavádakat.
A jelenség önmagában is felháborító, de még súlyosabb erkölcsi dimenziót kap, ha a keresztény hit szemszögéből vizsgáljuk.
A Szentírás egyik legősibb parancsa így szól: „Ne ölj!” (Kiv 20,13; MTörv 5,17). Az eredeti héber kifejezés, lo tircach, tágabb jelentésű, mint pusztán a fizikai gyilkosság tilalma: arra is figyelmeztet, hogy ne vedd el a másik életét méltóságának, szabadságának vagy közösségi létének elpusztításával. Jézus a hegyi beszédben tovább mélyíti ezt a parancsot: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Én pedig mondom nektek: aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre; aki azt mondja rá: bolond, méltó a gyehennára” (Mt 5,21–22). A Mester szavai világossá teszik: nemcsak a kéz által elkövetett emberölés bűn, hanem az is, amikor szavainkkal, indulatainkkal vagy hamis vádjainkkal romboljuk le a másik ember életét.
A keresztény hagyomány kezdettől fogva felismerte a parancs mélyebb értelmét. A patrisztikus atyák – például Ágoston és Aranyszájú Szent János – hangsúlyozták: ölés az is, amikor valakit gyűlölet, rágalom vagy igazságtalan ítélet foszt meg jó hírétől és létbiztonságától. A Heidelbergi Káté 105–107. kérdései szerint Isten tiltja, hogy felebarátunkat szóval vagy tettel megsértsük, megrágalmazzuk vagy gyűlöljük. A Katolikus Egyház Katekizmusa a 2268. pontban így fogalmaz: „A hatodik parancs tiltja a közvetett emberölés formáit, a gyűlöletet, a rágalmazást is, mert azok a szeretet és az élet elleni vétségek.”
Teológiai értelemben ezért a karaktergyilkosság is az ölés egyik formája.
Aki tudatosan hazugságokat terjeszt, manipulál vagy hamis vádat épít fel, adott esetben nem csupán egy vitát nyerhet meg, hanem elpusztíthatja a másik társadalmi létét, megélhetését, sőt lelki egyensúlyát is. Az ilyen támadások gyakran egzisztenciális válságba sodorják az érintetteket: elszigetelődnek, depresszióba süllyednek, elvesztik munkájukat, végső esetben akár az életüket is. A példabeszédek bölcsessége ma is igaz: „Élet és halál van a nyelv hatalmában” (Péld 18,21).
Mindez különösen súlyos felelősséget ró azokra, akik a politikában, a médiában a közbeszéd alakítóiként a keresztény értékek képviseletét vállalják. Függetlenül attól, hogy kormányoldalról vagy ellenzékről van szó,
a keresztény értékrend mellett elköteleződő párt vagy politikai szereplő nem használhatja a hazugságot, a rágalmat és mások méltóságának szisztematikus rombolását politikai fegyverként.
A „jó cél érdekében elkövetett rossz” gondolata erkölcsileg tarthatatlan. A valódi kereszténység és a karaktergyilkosság egymással összeegyeztethetetlen: aki az egyik mellett dönt, elárulja a másikat.
A közélet megtisztítása tehát nem csupán politikai vagy kommunikációs kérdés, hanem mélyen lelki és erkölcsi feladat is. Ha komolyan vesszük a Szentírást, nem elég elutasítani a fizikai erőszakot, de nemet kell mondanunk a szóbeli erőszakra is. A keresztény ember feladata a békességszerzés, az igazmondás és a felebarát méltóságának védelme — még akkor is, ha ez politikai küzdelmekben nehéz és kényelmetlen.
*
„A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, de mindegyikben szeretet”. A Szemlélek a Szent Ágostonnak tulajdonított gondolat jegyében igyekszik fórumot teremteni a legkülönfélébb véleményeknek. Ezért, bár vendégszerzőink publicisztikái nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját, az építő párbeszéd jegyében szívesen befogadjuk őket.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
