Ferenc pápa halála, majd temetése témát adott a sajtónak múlt héten. A saját felületeinken mi is igyekeztünk méltó módon elbúcsúzni szeretett egyházfőnktől, és számos megkeresést kaptunk máshonnan is, hogy kommentáljuk a fejleményeket.
Ahogy alábbi kimutatásunkból is kiderül, a bő egy hét alatt a Szemlélek munkatársai mintegy 25 alkalommal fejthették ki gondolataikat világi médiumokban. Emellett a Telex-szel kötött megállapodásunk értelmében több ‒ általunk vagy a baráti körünkbe tartozó szerzők által jegyzett ‒ méltatás közel egyszerre jelent meg a hírportálon és nálunk.
Külön öröm volt látni, hogy egyházunk papjai, püspökei, teológusai közül szintén többen vállalták a megszólalást a katolikus média világán túl is. A teljesség igénye nélkül: Beer Miklós, Bellovics Gábor SJ, Berta Tibor, Csiszár Klára, Fábry Kornél, Kuzmányi István, Martos Levente Balázs, Török Csaba, Ujházi Lóránd, Veres András – hogy csak a tévés nyilatkozatokból szemezgessünk – és többen mások hitelesen, nem hívőket is megszólító módon beszéltek az elhunyt életéről és örökségéről.
GÉGÉNY ISTVÁN, A SZEMLÉLEK ALAPÍTVÁNY ELNÖKE
ATV:
- https://www.youtube.com/watch?v=BNI737K-5qU
- https://www.atv.hu/kulfold/20250424/meglepetes-lesz-az-uj-papa-szemelye/
- https://www.youtube.com/watch?v=JZo_vykyUEk
- https://www.youtube.com/watch?v=Uuyd8acd76s
Klubrádió:
- https://www.klubradio.hu/adasok/elhunyt-ferenc-papa-152021
- https://www.klubradio.hu/hirek/mi-tortenik-a-papa-halala-utan-152023
RTL: Híradó:
RTL Fókusz Plusz:
Szlovák közrádió:
Megjelenés előtt áll:
- Parameter.sk (podcast)
- Reuters: (videó)
- La Presse (Kanada)
- The New York Times

SZŐNYI SZILÁRD,A SZEMLÉLEK FŐSZERKESZTŐJE
ATV:
- https://www.youtube.com/watch?v=fXq5ueeAAvw
- https://youtu.be/_f1VsEKknKI?si=lrAO5YHa12KIkTQK
- https://www.atv.hu/videok/ki-lehet-ferenc-papa-utodja/
Kontroll.hu:
Trend FM:
RTL Reggeli:
Szabad Európa:
Reflektor:
Jazzy FM:
A TELEX-SZEMLÉLEK EGYÜTTMŰKÖDÉS KERETÉBEN:
Török Csaba:
Gégény István:
- https://telex.hu/velemeny/2025/04/22/ferenc-papa-oroksege-uzenet-hagyatek
- https://telex.hu/velemeny/2025/04/24/ferenc-papa-konklave-papavalasztas-eselyesek-vatikan-gegeny-istvan-szemlelek
Laborczi Dóra:
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom