Van-e létjogosultsága az ördögűzésnek a 21. században? – A hivatásos exorcista válaszai

Megszállta a Sátán? Vagy pszichés problémákkal küszködik? Miként értelmezi az egyház a gonosz működését, és miért van szükség ördögűzésre? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Szabó József diósgyőri plébánossal, hivatásos exorcistával, Heidl György katolikus filozófiatörténésszel és Csanádi Viktor Holló hiedelemkutatóval. Kitérünk arra a tavalyi budakeszi tűzesetre is, amelyet az érintettek az ördög csapásának tulajdonítanak. Gyarmati Orsolya interjúi.

– Mi a szakvéleménye a Budakeszin tavaly történt villámcsapásról? Az érintettek azt vallják, hogy a Sátán sújtott le a természeti katasztrófa képében, sőt az egyik fényképen a lángokban az ördög arcát vélték felfedezni.

– A Szentírás és az Egyház tanítása, hogy a gonosz szellemek léteznek, és el akarják távolítani az Istentől az embereket, hogy elkárhozzanak. Jézus Krisztus megtörte a Sátán hatalmát, legyőzte a gonosz szellemeket, ezért semmi hatalmuk sincs. A gonosz szellemek Isten engedélye nélkül semmit sem tehetnek. A Katolikus Egyház Katekizmusa ezt tanítja: „A Sátán hatalma azonban nem végtelen. Nem egyéb ő, mint teremtmény; hatalmas, mert tiszta szellem, de mindig teremtmény: Isten országának épülését nem tudja megakadályozni. Jóllehet a Sátán gyűlöletből tevékenykedik a világban Isten és az Ő Jézus Krisztusban lévő országa ellen, s bár tevékenysége súlyos, közvetlenül szellemi, közvetve fizikai természetű károkat okoz minden embernek és társadalomnak, e tevékenységet az isteni gondviselés engedi meg, mely az ember és a világ történelmét erősen és szelíden kormányozza. Nagy misztérium, hogy Isten megengedi az Ördög tevékenykedését, de »tudjuk, hogy az istenszeretőknek minden a javukra válik« (Róm 8,28).” (A KEK 395) Az Úr azért engedi meg a gonosz működését, hogy az emberek rádöbbenjenek a bűn tragédiájára, és megtérjenek. Az Isten célja mindig a személy teljes megtérése.

Nem bizonyítható, hogy az említett tűzesetet a gonosz okozta,

de az interjúk alapján az érintettek számára erős istentapasztalat született: megélték Isten gondoskodó szeretetét, s a történet sokak hitét megerősítette.

– Hogyan történik egy ördögűző kinevezése, és milyen felkészülés szükséges?

– Az ördögűzés szertartását csak olyan pap végezheti, akit a püspök jámborsága, tudása, körültekintése és életszentsége alapján alkalmasnak tart erre a szolgálatra, és felhatalmazott annak gyakorlására. A püspök nevezi ki az egyházmegye ördögűzőjét, aki mindig felszentelt pap. Jártasnak kell lennie a teológiában, a lelkek megkülönböztetésében, erkölcsileg feddhetetlennek, kiegyensúlyozottnak és mély hitűnek kell lennie. Fontos a bensőséges kapcsolat Jézus Krisztussal, és az életszentség útja. 

– A „megszállottság” gyanúja mögött milyen arányban áll valójában pszichológiai ok?

– A gonosz sokféle módon lehet jelen az ember életében, de a legtöbb kárt a kísértések által teszi. A hazugság atyja félrevezeti az embereket, a világosság angyalának tünteti fel magát. Fő célja, hogy eltávolítson az Istentől, bűnre vezessen minket, hogy végül a kárhozatra jussunk. A gonosz rendes tevékenysége a leggyakoribb és a legveszélyesebb is, mert nem feltűnő, senki sem gondol arra, hogy itt a gonosz működik, és lassan, akár évtizedek alatt hozza meg a rossz gyümölcsöket. A rendkívüli tevékenységek – köztük a megszállottság – ritkábbak.

Az ördögűzők szerint kevés a valódi megszállott,

de az esetek számát nem lehet pontosan meghatározni, sok minden el sem jut az egyházhoz, vagy orvosi ügyként kezelik. 

Hirdetés

– Milyen a kapcsolat a pszichológia/pszichiátria és az egyházi megkülönböztetés között?

– A pszichiáter szakvéleménye segíthet eldönteni, hogy betegségről vagy más jelenségről van-e szó. Ugyanakkor a megszállottság akár pszichiátriai betegséggel együtt is fennállhat. A tapasztalt ördögűző képes felismerni azokat a jeleket, amelyek már nem pszichológiai eredetűek. A szertartás megkezdéséhez erkölcsi bizonyosság szükséges; ha ez nincs meg, akkor az ún. diagnosztikai ördögűzés következik, ahol maga az Úr mutatja meg, hogy a gonosz tevékenységéről van-e szó. Azért imádkozunk, hogy az Úr „buktassa le” a rejtőzködő démonokat. Ez adja meg az erkölcsi bizonyosságot. 

– Hogyan védi magát lelkileg és mentálisan az ördögűző pap?

– A legfontosabb a mély hit, a szentségi élet, a gyakori gyónás, a szentmise, az erős imaélet, a szentségimádás és a rózsafüzér. Emellett szükséges a lelkivezetés, a paptestvérekkel való beszélgetés és az egészséges, örömteli élet. 

– Az elmúlt években nőtt az ördögűzést kérők száma. Mi ennek az oka?

– Az egyik legfőbb ok az elvallástalanodás: kevesebben élnek szentségi életet, terjednek a bűnös életformák, az újpogányság és az álvallások. Erősödik az ezotéria és az okkultizmus, amelyek „kitárt kapuk” a gonosz számára, különösen az olyan technikák, amelyek különböző „erőket” vagy „energiákat” hívnak segítségül. Az emberek keresik a transzcendenst, de gyakran rossz helyen.

– Mi történik az ördögűzés után? Hogy néz ki az utógondozás?

– A megszállottság hatalmas szenvedéssel jár; a szabadulás után a személy rendszerint mélyen Istenbe kapaszkodik. A cél, hogy a megszabadult ember eljusson a szívből jövő megtérésre, a szentségi és imaéletre. A tapasztalat szerint akik átélték ezt a nyomorúságot, ragaszkodnak Istenhez, és nem akarják elhagyni. A keresztény közösséghez tartozás segít megmaradni a megtérés útján.

– Előadásaiban gyakran említi, hogy a gonosz létező valóság. Mit jelent ez?

– Sokan tagadják a Sátán létezését, és azt állítják: a Sátán a rossz képzeletbeli megszemélyesítője, melyet az ember alkot magának. Mítosz, amibe az emberi valóságot vetítjük bele. A világban megtalálható rossz azonosítására szolgáló fogalom vagy szimbólum; félelmeink fantáziadús kivetítése. Francesco Bamonte, Róma hivatalos ördögűzője szerint

az ördög el tudja hitetni, hogy nem létezik – ez különösen veszélyes, mert aki nem vesz tudomást róla, védekezni sem fog.

VI. Pál pápa szerint „a Sátán élő-eleven, szellemi, romlott és megrontó lény, az első számú ellenség, maga a kísértő; sötét, nyugtalanító lény, amely valóban létezik, s aki álnok ravaszsággal ma is tevékenykedik. Elhagyja a bibliai és egyházi tanítást, aki nem tartja valóságos létezőnek”. II. János Pál pápa pedig azt mondta: „Aki tagadja a Sátán létezését, az tagadja az evangéliumot is.”

– Mennyire fontos a közösség szerepe az ördögűzésben? Elég egy pap imája?

– Az ördögűzés szentelmény, amelyben az egész egyház imádkozik a megszállott személy szabadulásáért. A közösség imája kiemelten fontos: sokan otthon imádkoznak, mások jelen vannak a szertartáson, és rózsafüzért mondanak. Vannak, akik a megszállott mellett állnak, hogy megóvják a sérülésektől, mivel a megszállott időnként erős agressziót mutat. 

– Mit gondol az önjelölt ördögűzők terjedéséről?

– Tilos engedély nélkül ördögöt űzni. Ez veszélyes, különösen pszichésen sérült embereknél, mert elhitetik velük, hogy megszállottak, miközben a tüneteik nem enyhülnek, de nem fordulnak orvoshoz sem. A szertartáskönyv előírja, hogy a gonosznak csak az engedéllyel rendelkező ördögűző parancsolhat, ő is csak akkor, ha erkölcsi bizonyossága van arról, hogy az illető valóban megszállott. Az engedetlenség és a tudatlanság teret adhat a gonosznak.

„Megtérnek-e a démonok is?”

Heidl György filozófiatörténésszel arról beszélgettünk, hogyan változott a Sátánról alkotott kép, illetve az ördögűzés jelentősége a kereszténység évszázadai során, és mit lehet tenni azért, hogy az exorcizmus témája a horrorfilmek közegéből hiteles egyházi kontextusba kerüljön vissza.

– Hogyan különül el a szentelmény a szentségtől, és miért fontos ez a különbség az ördögűzés megértéséhez?

– A katolikus egyház tanítása szerint a szentségeket Krisztus alapította, a szentelmények pedig Krisztus titokzatos testének, az egyháznak az imádságai, és egyes rítusai által sajátos erővel rendelkeznek. A szentségekből született egyház Krisztustól kapott spirituális ereje nyilvánul meg az exorcizmusban is. Noha a szentség vagy mysterion elnevezést a keresztények sok mindenre alkalmazták, szoros értelemben csak a keresztséget és az eucharisztiát tartották misztériumnak, a mai értelemben vett szentségnek. Az egyház e két szentségen alapul. A kereszténység első évszázadaiban nem beszéltek külön szentelményekről, ezeket a középkorban kezdték rendszerezni, ahogyan az ún. hét szentséget is. A gyakorlatban azonban kezdettől jelen voltak azok a rítusok, amelyekről azt tartották és tapasztalták, hogy az egyház imádsága által megtisztító, megszentelő, kegyelemközvetítő erejük van. Ilyen rítus volt az exorcizmus is.

– A gonosztól való félelemmel könnyű visszaélni. Milyen felelőssége volt régen e tekintetben az egyháznak?

– Az első keresztény évszázadokban nincsenek rémisztő ábrázolások ördögalakokról, tűzben szenvedő kárhozott lelkekről, és a szövegekben sincs ijesztgetés. A fennmaradt ókeresztény katekézisekben nem említenek látványos jelekkel kísért exorcizmusokat, mert még ha voltak is, nem tartották fontosnak a rögzítésüket. A korai aszketikus irodalomban, a szentéletrajzokban megjelennek kísértő démonok, de abban a kontextusban, hogy a szent, akinek a példáját követnünk kell, miként győzte le őket. Beszéltek a démonok tevékenységéről, de mindig a győztesek derűjével.

Nekem úgy tűnik, hogy később, a középkorban jobban szerettek rettegni az emberek.

Elképesztő démonábrázolások jelennek meg templomfalak freskóin, de ezekben a terekben a szertartás és a prédikáció is arról szól, hogy a hívek ne féljenek, mert az ördögnek nincs hatalma fölöttük. Középkori szövegekben olvastam furcsa, olykor perverz esetleírásokat démoni megszállottságokról, amelyek elrettentő céllal íródtak. Számos ilyen beszámoló valóságtartalma kétséges számomra, és feltételezem, hogy a korabeli retorikai példázatok közé sorolandók. Ez az egyházatyák műveire nem jellemző, szerintük a pogány környezetük vallási rítusai voltak az ördögnek és társainak bemutatott áldozatok. Talán mi is ennek a középkorban kialakult démonképnek vagyunk az örökösei. Ami a horrorfilmeket illeti, biztosan.

– Régen hogyan magyarázták, miként egyeztethető össze a megszállottság a szabad akarattal?

– Az egyházatyák szerint az ősbűn következtében minden ember a bűn fogságában, a gonosz befolyása alatt van, mert meggyöngültek, elvesztek azok a képességeink, amelyekkel közvetlenül Istenhez kapcsolódhatunk. A keresztség által mindenki kikerül az ördög hatalmából, visszanyeri ezeket a képességeket, és az egyház tagjaként visszakerül a Paradicsomba, Isten közelségébe.

A megkeresztelt ember fel van vértezve az ördög kísértéseivel szemben,

de megtörténhet, hogy alulmarad a szellemi harcban, amit az ókeresztény szerzők nem külső, hanem belső harcként írtak le: a vágyainkon és gondolatainkon keresztül érkező fantáziaképek és kísértések ellen kell küzdenünk. Az ilyen helyzetekre gyógyír az imádság, a böjt, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása. A megszállottságra egyfajta betegségként tekintettek: a beteg legyengül, de akarata megmarad, és a szentségek, a közbenjáró imádságok, a böjtök, a szertartások révén meggyógyulhat.

– Az exorcizmus a filmek, a bulvárhírek révén erősen mitizálódott. Hogyan lehetne visszahelyezni a témát a hiteles teológiai és lelkipásztori kontextusba?

– Ez szerintem főként a tanító egyház feladata. Az egyházi igehirdetés, a kérügma teljességét kell képviselni, beleértve a Sátán és angyalainak bukásával kapcsolatos tanítást, de mindig kiemelve Krisztus megváltó kereszthalálának és feltámadásának döntő szerepét. Vannak, akik tagadják a személyes Gonosz létezését, jelképes beszédmódnak tartva a vele kapcsolatos szentírási kijelentéseket. Legalább a 3. századtól kezdve meg-megújul a vita arról is, hogy az idők végén, a végső helyreállításkor a Sátán és a démonok is megtérnek-e. Ilyen kérdésekkel többet kellene foglalkozni,

hogy a témakör a bulvárból és a popkultúrából visszakerüljön a teológiai keretek közé.

Világossá kell tenni azt is, hogy a szellemi harc belső, nem pedig külső, mint a horrorfilmekben, és hogy miért nincsenek összhangban a kereszténységgel a dualizmus hagyományos és modern változatai, amelyek szerint öröktől fogva létezik a gonosz és a jó, és e kettő harcol egymással a világunkban és a lelkünkben is.

– Hol volt az ördögűzés helye régen az egyházban?

– Az ókeresztény korban az ördögűzés elsősorban a keresztségre felkészítő katekézisen belül kapott helyet. Elég korán kialakult az exorcista feladatköre, mivel a felkészítés során rendszeresen végeztek megtisztító szertartásokat. Létezett egy scrutiniumnak nevezett gyakorlat is, amelynek keretében vizsgálták a keresztségre jelentkezők tiszta szándékát és erkölcsileg elfogadható életmódját, valamint azt, hogy van-e esetleg olyan testi jel, amely démoni hatásra utal. Az eljárás mögött az a meggyőződés húzódik, hogy az ősbűn következtében az emberiség kiszolgáltatottá vált a halálnak, a bűnnek, a gonoszságnak, a kísértéseknek. Ezért ha valaki a keresztségi újjászületésre készül, akkor testi-lelki tisztaságra kell törekednie, amiben az egyház a felkészítés során vezeti és segíti.

„A misztikumot misztériumra kell cserélnünk”

Csanádi Viktor Holló, a Magyarországi Szabad Ökumenikus Közösség lelkipásztora, hiedelemkutató, aki ördögűzést is tanult a Vatikánban. A szakember a budakeszi tűzesetről úgy véli, hogy nem a Sátán műve.

„Jézus Krisztus kereszten aratott győzelmének köszönhetően a Sátán ma már nem képes ilyen természetfeletti cselekedetre. A legtekintélyesebb katolikus ördögűzők szerint is csak praeternaturális, vagyis a természet rendjén túli, de nem isteni erejű jelenségekről beszélhetünk, amelyekbe egy villám kibocsátása nem tartozik bele.

Milyen könnyű dolga is lenne az ördögnek, ha feladata csupán annyi volna, hogy valakire ledobjon egy zongorát, és már nyert is.

Célja azonban nem a testi élet elvétele, hanem a lélek elfordítása az Úrtól. A Budakeszin történtek számomra inkább Isten művére utalnak: az Ő kegyelme érvényesült, és a villám szikrájából az Ő dicsősége lángolt fel” – hangsúlyozza a lelkipásztor.

Csanádi Viktor Holló azért tanult ördögűzést a Vatikánban hogy a szolgálat minden elérhető vonatkozását megismerje. Rámutatott: míg a katolikus egyház első évszázadaiban az ördögűzők a hierarchia legalján álltak, szolgálatuk megvetett volt, mára ez a terület különösen népszerűvé vált. A missziós lelkész úgy látja, hogy az ördögűzés rítusa pszichodramatikus folyamatként is értelmezhető, ugyanakkor fontosnak tartja az arányok megtartását. „A protestáns felfogás szerint a rítus önmagában hatástalan – nem számítva a pszichológiai hasznát –, tehát az ördögűzés nem ex opere operato (az elvégzett cselekményből következően – a szerk.) működik, hanem Isten megtéréssel érkező, szabadító kegyelmének eredménye. Ugyanakkor bizonyos fokú ritualizációnak lehet helye, mert a lélek fogékonysága, a reménység táplálása, de az Isten Lelkéhez való kapcsolódás szándéka is függ külső tényezőktől” – véli a hiedelemkutató.

Az ördögűzés során gyakran nehéz eldönteni, hogy a megszállottság démoni vagy pszichiátriai eredetű.

Csanádi Viktor Holló a bevett egyházi megkülönböztető módszereket nem tartja megbízhatónak: szerinte inkább intuitív, a Szentlélek által sugalmazott feladatról kell beszélni. Meggyőződése, hogy az okok nem mindig különíthetők el; az egyik állapot szülheti a másikat: a betegség kaput nyithat a megszállottságnak, és fordítva. „Az Úr azonban a test és a lélek orvosa egyszerre, így a szabadítás minden esetben segítő hatású, függetlenül a kiváltó októl. Ehhez elengedhetetlen, hogy a segítő helyzetben ne erőszakos rítus történjen, mert az a pszichés betegek többségénél állapotromlást okozhat.”

A lelkész hangsúlyozza: amíg valaki hitben billegő állapotban van, az Úrral való kapcsolata távol tartja a „közelharctól”, de a démoni befolyás felerősödésével az imádságra is képtelenné válhat, így különleges segítségre szorul. „Jézus megnyitotta a közvetlen kommunikáció útját az Atyához, de a szenvedő éppen a megszólításra válik képtelenné – ez teszi szükségessé az exorcista szolgálatát. Az ördögűző azonban nem a Sátánnal harcol, hanem a szenvedő Istentől távolító elfordulásaival, hogy elsegítse őt Jézus »erőterébe«, ahol a szabadulás történik. A misztikumot pedig misztériumra, az Úr Jézus valóságára kell cserélnünk – minden más esetben a Sátán győz”.