Titokzatos zenés programmal zárul az idei év

Még el sem kezdődött, máris tele van meglepetéssel egy különleges keresztény kezdeményezés.

“Semmi mise”, ott lesz “Jézus, de nem úgy, ahogy gondolod”, “Engedd ki a hangoddal együtt az évvégi feszültséget!”, “otthon hagyjuk a hosszú példabeszédeket”. Csupa talányos, katolikusok számára talán meghökkentően hangzó üzenet kíséri a közösségi médiában megjelent hirdetéseket, amelyek egy “100% Jézus” elnevezésű “éneklős feltöltődésre” invitálnak. A szövegkörnyezet egyértelműen keresztényi, ott lesz ráadásul Böjte Csaba is, ám se szervező, se konkrét felekezet megnevezése nem lelhető fel az invitációban.

Felhívtuk hát Csaba testvért, aki szerint “forráspontos” részről érkezett a megkeresés. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében rendezett katolikus ifjúsági program szervezői azonban tőlünk értesültek a december második felére hirdetett “100% Jézus” eseményről, s azt sem tartották reálisnak, hogy hivatalos egyházi rendezvényről lenne szó.

keresztény zene
Forrás: Facebook

A promóciós videókban feltűnik viszont az a Vizy Márton, aki ismert katolikus dalszerző – és sok egyéb tevékenysége mellett a József Attila életéről szóló musical megalkotója is –, ő vezette a zenei szolgálatot az említett Forráspont alkalmakon. A Szemlélek megkeresésére jelezte, hogy valóban ő az esemény producere, amelynek tényleg nincs köze hivatalosan egyik keresztény felekezethez sem – a Forráspont kapcsán annyi a közös nevező, hogy ugyanaz a csapat fog itt is zenélni.

 

A konkrétumok hiánya nem a véletlen műve: olyan preevangelizációs, a maga terepén innovatív esemény készülődik ugyanis, amelyet nem szeretnének teleaggatni címkékkel, nyilvánvalóan el akarnak rugaszkodni a sokak által megszokott vallási sémáktól.

keresztény zene
Forrás: Facebook

– Reméljük, jobb lesz a világ – mutatott rá saját motivációjára a szervező, aki szereti a “friss, modern dolgokat”, ilyennek álmodta meg ezt a programot is.

A friss, modern, innovatív szemlélet kétségkívül ráfér a magyar kereszténységre.

Aki kíváncsi rá, mi fog ebből a “100% Jézus” alkalmon megvalósulni, ide kattintva tud jelentkezni az ingyenes programra, amelyet a hatályos egészségügyi előírások betartásával fognak megtartani.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.