Házszentelés vízkeresztkor: nemcsak a templom, de az otthon is Isten hajléka

A január 6-i vízkereszt ünnepe (pontosabban az azt követő vasárnap) egyszerre jelenti a karácsonyi időszak lezárását és a farsangi időszak kezdetét, miközben az egyház szokásainak újraélesztésére is lehetőséget ad. Az egyik ilyen, máig élő hagyomány a házszentelés.

Vízkereszt ünnepe Jézus Krisztus megjelenésének hármas eseményét foglalja magában: a napkeleti bölcsek hódolatát, Jézus megkeresztelkedését a Jordánban, valamint első csodáját a kánai menyegzőn. Az egyház január 6-án ünnepli ezt az eseményt, amelynek része a víz megszentelése, amellyel a papok a híveket és a hívek otthonait áldják meg a következő időszakban.

A házszentelés szokása az ősegyház idejére, a IV. század elejére nyúlik vissza, amikor a keresztények az otthonukat Isten jelenlétének helyévé kívánták tenni.

A ház megáldása az épület védelmét és a család lelki jólétét szolgálta

– sőt régen a ház körüli állatokat is megáldották. Ennek érdekében vízkeresztkor a papok szenteltvízzel hintették meg a házakat, emlékezve Krisztus megjelenésére a világban és megkeresztelkedésére a Jordánban.

A házszentelés teológiája a Krisztus-központú közösségi életben gyökerezik. Az áldás kérése arra emlékeztet, hogy az otthon nem pusztán anyagi tér, hanem a hit, a szeretet és az Isten iránti elköteleződés helye. Amint Szent Pál írja: „Akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.” (1Kor 10,31). A házszentelés pedig ennek a mindennapi életre vonatkozó teológiai elvnek a kifejezése. Az ortodox egyházakban egyébként a vízszentelés hagyománya kettős formában jelenik meg: először január 5-én, az előestén, majd január 6-án, a folyók vizének megáldásával. Ez a szokás még mélyebben összekapcsolja az ünnepet Jézus megkeresztelkedésének eseményével.

A szertartás során a pap szenteltvízzel meghinti a ház helyiségeit, miközben imát mond a lakókért, az általa elmondott ima és az áldás cselekedete pedig arra hívja a családtagokat, hogy újraértékeljék kapcsolataikat, és megerősítsék egymás iránti szeretetüket. A ház ajtófélfájára a pap felírja a „20+C+M+B+25” feliratot, vagyis az aktuális évszámot és a C, M, B betűket, melyek egyszerre utalnak a háromkirályokra (Caspar – Gáspár, Melchior – Menyhért, Balthasar – Boldizsár) és a latin áldásra:

„Christus Mansionem Benedicat”

– vagyis Krisztus áldja meg e házat.

Az áldás akkor válik valóságossá, ha a családok mindennapi életükben törekszenek Krisztus követésére. A házszentelés tehát elsősorban nem a falakról és a bútorokról szól, hanem azokról az emberekről, akik az otthont élettel töltik meg. Mert a szenteltvíz és az áldás szavai arra emlékeztetnek, hogy Isten mindenütt jelen van, ahol hittel és szeretettel fogadják.