Esti Tükör, 2021. június 30.
Hirohito japán császár rajongott a Vízipókért – erről Mikulás Ferenc, a magyar animáció most ötvenéves kecskeméti fellegvárának alapítója beszélt. Itt készült a Magyar népmesék és a Mesék Mátyás királyról című sorozat is, most pedig Arany János Toldijának egész estés, animációs változatán dolgoznak – ez volt Jankovics Marcell utolsó munkája.
A német püspöki kar titkára vitát kezdeményezett a nők papságáról és a homoszexualitás kérdéséről. Beate Gilles júliusban kezdi munkáját a karban, és most arról nyilatkozott, hogy több olyan témát lát, amit úgy érez, az egyházban ideje lenne megvitatni. Pedig korábban II. János Pál a kérdésre, hogy lehessenek-e nők is papok a katolikus egyházban, tömören csak úgy reagált: ne, és ezzel a vitát lezártnak tekintette.
A század végén már akár 410 millió embert is fenyegethet a tengerszint emelkedése. A Nature Communications tudományos lapban most közzétett tanulmány szerint holland kutatók a Lidar lézeres távérzékelési módszerrel megmérték a parti területek magasságát, és úgy találták, hogy a világon jelenleg 267 millióan élnek kétméteres tengerszint feletti magasság alatt. Azt jósolják, hogy 2100-ra – egyméteres vízszintemelkedéssel számolva, népességnövekedés nélkül – ez a szám 410 millióra emelkedhet.
Magyarországon az EU-átlaghoz képest sokan vagyunk fent közösségi oldalakon és nagyobb arányban nézünk videós tartalmakat – ez a KSH egyik legújabb jelentéséből derül ki. A magyar háztartások 88 százaléka rendelkezett internet-hozzáféréssel 2020-ban, ezzel tovább közeledtünk az európai uniós átlaghoz (91 százalék), a tagállamok rangsorában hazánk így a középső harmadban foglalt helyet.
Ma lejár Lionel Messi szerződése az FC Barcelonával, a klubbal, amelynek 11 éves kora óta tagja. Az argentin klasszis csütörtöktől szabadon távozhat – vagy akár új szerződést is köthet a katalánokkal.