Esti Tükör, 2021. augusztus 13.
A koronavírus-járvány összehozta a családokat – ez a Médiaunió Alapítvány, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Pénzcentrum közös online kutatásából derült ki. Eszerint a koronavírus-járvány pozitív hozadéka, hogy a szűk családban való kapcsolatok megerősödtek: a felmérésben megkérdezettek 80 százaléka a koronavírus-járvány óta jobban megbecsüli a családját, és hasonlóan 80 százalék azt mondta, a pandémia ébresztette rá, hogy a családja a legfontosabb a számára.

Fűrész Tünde, a KINCS igazgatója arról is beszélt, hogy hat évtizede nem volt ilyen kevés válás Magyarországon: legutóbb 1958-ban bontottak fel kevesebb házasságot, mint most – tavaly tizenöt százalékkal csökkent a válások száma az előző évihez képest.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia adatai szerint a múlt héten a friss koronavírus-fertőzött esetek közt már 15 százalék volt a gyerekek aránya. A delta variáns új és sürgető kockázatot jelent a gyermekek és serdülők számára, ezért a lehető leghamarabb engedélyezni kell az öt év fölöttiek oltását is.
A New Orleans-i Gyermekkórház vezetője szerint az elmúlt időszakban egyről húsz százalékra nőtt a náluk tesztelt gyerekek körében a koronavírustesztek pozitivitási aránya, a kórházba kerülő gyerekek közül több lélegeztőgépre került. “Szívszorító, hogy potenciálisan haldokló gyerekekről kell gondoskodni. Mindez valószínűleg nem történt volna meg, ha felnőttként mind megtesszük, amit tennünk kell, és megkapjuk a védőoltást. Megvédhettük volna ezeket a gyerekeket” – mondta Mark Kline.

Közben a védettségi igazolványok települési adataiból kiderült, hogy hazánkban Budapesten a legmagasabb, Borsodban a legalacsonyabb a védettséggel rendelkezők aránya.

Az átoltottsági adatok világszinten is jelentős mértékú globális egyenlőtlenséget mutatnak: miközben a vakcinahiány miatt számos országban még a legveszélyeztetettebbeket sem oltották be, a tehetősebbek már megkezdték immunvédelmük megerősítését. Egy kaliforniai egészségpolitikai szervezet jelentése szerint a vakcináció jelenlegi ütemével számolva az alacsony jövedelmű országoknak egészen 2023-ig kell majd várniuk arra, hogy elérhessék az átoltottság magasabb szintjeit.

Nemrégiben azt kérte a WHO a fejlett államoktól, hogy szeptemberig ne indítsanak kampányt a harmadik oltásra, ehelyett adják oda az oltóanyagot azoknak a szegény országoknak, amelyeknek nincs pénzük annak megvásárlására. A fejlett államok viszont többnyire negligálják az Egészségügyi Világszervezet felhívását, mert saját polgáraik védelmét fontosabbnak tartják, mint a világjárvány megakadályozását.

Speciális, fehér takaróval védenek több gleccsert is Svájcban. A szakemberek szerint a jégréteg lefedésével mintegy 70 százalékkal tudják csökkenteni az olvadást. A Rhone-gleccser például 1856 óta 1400 méterrel kisebb lett – most UV-álló takaróval védik az olvadástól.

Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom