A kiengesztelődés reményében – együtt emlékeztek az áldozatok és az elkövetők leszármazottai

Ez volt az a nap, amikor katolikusok, evangélikusok és reformátusok a zsinagógában találkoztak. Az egységet szimbolizáló eseményre holokauszttúlélők és -elkövetők leszármazottai is eljöttek, a kiengesztelődés reményében. A Szemlélek tudósítója is jelen volt a megható rendezvényen.

„Bárhonnan jövünk, bármilyen csomagot cipelünk, legyen közöttünk elszakíthatatlan kapcsolat” – ezzel a gondolattal nyitották meg a Menetelés az Életért Mozgalom 2024-es konferenciáját, amelyet második alkalommal tartottak a tragikus múltú, de szemet gyönyörködtető Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Ezen a napon zsidó, katolikus, evangélikus és református egyházi vezetők is találkoztak itt egymással, nem beszélve a fiatalokról, akik minden eddiginél többen voltak jelen az eseményen. Dr. Balázs Gábor, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem általános rektorhelyettese nyitóbeszédében hangsúlyozta: ez a nap a közös értékekre emlékeztet minket. „Ne feledjük, hogy a nyugati civilizáció a zsidóságból nőtt ki. Mind a zsidó, mind a keresztény embereknek feladata, hogy emlékezzenek a közös gyökere – különösen ma, amikor nyilvánvalóan látszik, hogy a 21. század közepére

újra csúcsosodni fognak a világban dúló konfliktusok”

– mondta a rektorhelyettes, majd hozzátette: ezen a konferencián két kultúra találkozik, amelyeknek a múltban ugyan voltak konfliktusaik, alapértékeik mégis közösek. A Menetelés az Életért Mozgalom célja, hogy a közös gyökerek mellett a közös felelősségvállalásra is emlékeztessen. A zsidó holokauszt nyolcvanadik évfordulóján különösen fontos, hogy egymást segítve dolgozzuk fel a múlt tragédiáját, legyen szó akár az áldozatok, akár az elkövetők traumáiról. Megrázó sorok következnek.

SS-katonák unokái a zsinagógában

A konferencia első előadója, a Menetelés az Életért Mozgalom németországi alapítója, Jobst Bittner nyíltan mesélt saját történetéről: „Tübingen egy különleges német város. Itt szervezték meg a zsidó népirtást, egészen pontosan a Tübingeni Egyetemen, ahol egy Theodor Eicke nevű magas rangú SS-funkcionárius és SS-hadosztályparancsnok aprólékos részletességgel kidolgozta a munkatáborok felállítását és a különböző kegyetlen tetteket, amelyeket később náci katonák hajtottak végre zsidó embereken. Ebben a városban tanultam én magam is. A Tübingeni Egyetem hallgatója voltam a kilencvenes években, amikor sokan szerették volna elfelejteni, hogy mi történt itt. A Tübingenben zajló intézkedések mintegy hetvenezer zsidó halálát okozták. Mégis, immár tizenhat éve, zsidó polgármester vezeti a várost. Hogyan lehetséges ez?” – kérdezte a tübingeni keresztény gyülekezet vezető lelkésze. Jobst Bittner elmondása szerint a változás a párbeszédnek köszönhető: a családok elkezdték megosztani egymással történeteiket. „Nyolcvan évvel a holokauszt után itt vagyunk mi, a trauma átélőinek második-harmadik generációs utódai. A pszichológiának hála már azt is tudjuk, hogy

mélyen bennünk élnek felmenőink traumái.

Ezért amikor arról beszélünk, hogy osszuk meg történeteinket, akkor nemcsak a holokauszt áldozatainak leszármazottait kérem, hogy meséljenek, hanem az elkövetők leszármazottait is.” A teológus kezdeményezésére immár három évtizede tízezrek menetelnek világszerte az életért, vagyis tízezrek osztják meg történeteiket a nyilvánosság előtt, hogy párbeszédbe lépjenek egymással áldozatok és elkövetők leszármazottai. Ez pedig a budapesti konferencián sem volt másképp.

Jobst Bittner előadását követően három tübingeni nő állt a közönség elé, hogy elmondják megrázó történeteiket. Az első hölgy elmesélte, hogy a nagyapja SS-katonaként lengyel hadigépekre vadászott, a levegőben gyilkolt embereket. A második hölgy elmesélte, hogy mind a négy dédapja ott volt a Tübingeni Egyetemen, és mind a négyen aktívan részt vettek a haláltáborok szervezésében. A harmadik megszólaló arról beszélt, hogy a dédapja fanatikus náci volt, aki önként jelentkezett SS-katonának, hogy Hitler csatlósaként végezzen zsidó emberekkel – sosem bánta meg tetteit, mi több, haláláig zsidóvicceket mesélt. Ezt követően mindhárman tanúságot tettek arról, hogy életükkel a békét fogják erősíteni.

A cél: kiengesztelődés

A három történet hallatán láthatóan megrendült a közönség, amelynek soraiban ült Kardos Péter főrabbi is, aki a későbbiekben személyesen is felszólalt a konferencián. Az egyetlen élő holokauszttúlélő magyar rabbi hangsúlyozta, hogy a kiengesztelődés mindenki számára fontos, legyen szó áldozatról, elkövetőről, vagy azok leszármazottairól. De

mi a szerepünk mindebben nekünk, keresztényeknek?

Az esemény erre a kérdésre is válaszolt. A kiengesztelődés mást jelent egy keresztény, és mást egy zsidó ember számára, azonban minden esetben jele annak, hogy hiszünk Isten kegyelmében. Csak akkor tudunk mindannyian előre nézni, ha feldolgozzuk a múltat. Ebben segít a Menetelés az Életért Mozgalom, minden felszólalójával és gondolatával.