“A párbeszéd lényege, hogy megosszuk egymással az életünket”

A Szemlélek Társalgó vendégei ez alkalommal a vallásközi párbeszéd előmozdításáért magas rangú kitüntetésben részesülő Várszegi Asztrik emeritus főapát és Veiszer Alinda újságíró voltak.

Kinek mi jut eszébe a párbeszédről? A demokrácia alapvető értékeihez tartozik-e a társadalmi szintű párbeszéd, és vajon egyenlőek-e a vélemények? Hogyan nézne ki egy párbeszéd nélküli társadalom, és kell-e mindenkivel párbeszédet folytatni? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekről társalogtunk a Szemlélek Társalgóban Várszegi Asztrikkal, aki az osztrák Kurz Schubert Emlékplakett várományosa, valamint Veiszer Alindával. Műsorvezetők: Gégény István és Sáhó Eszter.

Ízelítő a beszélgetésből

Mi jut eszünkbe a párbeszédről? Kiveszőfélben lévő műfaj-e a párbeszéd?

Veiszer Alinda: Én például, mint műsorvezető, törekszem arra, hogy hívjak olyan embereket, akik a tapasztalataim szerint mást gondolnak bizonyos kérdésekben, mint én. És

az a célom, hogy erről beszélgetve, valahogy egymást megpróbálva meggyőzni, jussunk valamire.

(…) Nagyon fekete öves megoldás lenne, ha meg tudnánk köszönni bármilyen kritikát. Nekem az is elég lenne, ha egyáltalán azt mernénk mondani, hogy jó, neked ez a véleményed, nekem ez a véleményem, és ez nem biztos, hogy közelebb jut egymáshoz, de ettől még tiszteletben tartjuk egymásét.

Magában hordozza-e a párbeszéd a sebezhetőséget? Kiderülhet, hogy nem nekem van igazam?

Sáhó Eszter: Én évekig néztem ezeket a politikai elemző műsorokat (…), hogy megtudjak valami többet. Mit gondol az egyik oldal, mit gondol a másik. És sokszor meg is hívtak, és meg is hívnak a mai napig ellentétes politikai oldalhoz tartozó újságírókat, politológusokat, elemzőket, de úgy álltam fel évekig a tévé elől, hogy nem tudtam meg többet. Vagyis megtudtam többet a két álláspontról, de inkább arról, hogy miben különböznek egymástól, és nem jutottunk el a konszenzusig (…) nem jutottunk el egy minimumig, amiben mindenki megegyezik, és a teljesen egymásnak ellentmondó állításokat sem sikerült feloldani, ami számomra egy rémisztő dolog. Mint állampolgár részére.

Várszegi Asztrik: A vallási integristák, vagy hogy mondjam, keményvonalasok, azok például tiltakoznak, hogy a vallás, vagy az egyházak párbeszédet…mert az van benne burkoltan (…), hogy

aki párbeszédbe bocsátkozik, az valamit felad magából.

Ennek óhatatlanul van egy olyan pontja, hogy engednem kell, ha igazad van. És akkor olyan értékrendnek, mint például a vallás, ott abszolút igazság…mert ha ez az abszolút igazság megrendül, akkor hitelét veszíti az egész. Hihetetlen sok ilyen cizellált merevség van, ami aztán azt gondolom, hogy áthat a mindennapi gyakorlatunkba is.

Kinek mi hiányozna a legjobban egy párbeszéd nélküli társadalomból?

Veiszer Alinda: Az igazság. Nekem az. Végülis minden párbeszéd arról szól, hogy rájöjjünk, hogy kinek van igaza, nem? (..) Tudni akarunk dolgokat. És amint ezek a buborékok létrejönnek, amelyek egyébként szerintem létrejöttek, még ha kicsit átjárható is talán a faluk még, nem tudom, meddig…hogy amint buborékok vannak, onnantól elvész a kontroll, az igazság. (…) Akkor is , ha igazad van, azt kezded érezni, hogy miért nem hallja? És akkor is, ha nincs igazad, egy hiány van, érzed, hogy valami nem stimmel, de nem jön impulzus ahhoz, hogy kialakítsd az igazságodat. Nekem az igazság hiányzik a párbeszédmentes társadalomból.

Sáhó Eszter: Elmehetünk addig, hogy kicsit Istennek is képzeljük magunkat, amikor valamit el akarunk érni, sőt azt akarjuk, hogy tömegek kövessenek minket, most visszatérve a közéletre, és akkor megmondom azt az egy választ, amin kívül nincs más.

Mindig azon szoktam ledöbbenni, hogy az Isten nem erőlködik ennyire

(…) maga a Jóisten nem erőlteti magát ránk ennyire, mint amennyire néhány állami vezető vagy néhány nagy gondolkodó azt gondolja, hogy akkor nekünk most azt kell követni szó szerint, amit mond.

Hogyan lehetne átformálni ezt a zajt – a felajzott, indulatos, haragos, egyelőre csak verbális erőszakba torkolló közbeszédet – valódi párbeszéddé?

Veiszer Alinda: Én elég sok emberrel kommunikálok a facebookon (…) és most például a pedagógussztrájk ügyén a pedagógusokkal szimpatizálva kiraktam egy posztot. Én pedagóguscsaládba születtem egyébként (…) Azt csináltam, hogy minden egyes gonosznak induló, zsigerből és csípőből odalőtt kommentre a lehető legnyugodtabban, érveket felsorakoztatva és hosszan reagáltam. És amikor ezt csináltam már egy napja, elkezdtek jönni az e-mailek vagy messenger üzenetek, hogy honnan ez a türelem? És akkor mondtam, hogy csak annyi, hogy most tényleg el akarunk magyarázni valamit, és egy pedagógus írta oda, hogy látod, most te is tiszteletbeli pedagógus lettél, hogy nem indulatból lősz, hanem mindenkinek egyenként elmagyarázod, hogy mi a helyzet. És azt kell hogy mondjam, hogy képes vagyok átsiklani minősítő jelzőkön, vagy kifejezetten rosszindulatú szándékokon is, és néha bejön! Nem mindig, azért van, aki menthetetlen, de aki menthető, azzal elkezd működni. Hogy ha azt érzi, hogy figyelnek rám, (…) válaszol, és komolyan vesz, és ettől a dolgok elkezdenek megnyugodni.

Várszegi Asztrik: Az emberek mind érzékenyek valamire, amire, ha rájövünk, hogy hogyan kell erősíteni, meg bátorítani, akkor a válaszok pozitívak, és nincs abszolút elveszett ember, vagy elkeseredett ember. Ez egy csodálatos lehetőség.

Gégény István: Létezik egy olyan mondás, hogy sokan azért válnak el, vagy azért jut csődbe a házasságuk, mert azt mondják, hogy a házasságom nem működik. És erre mondják azt hozzáértők, hogy igen, a házasság az nem működik magától. Azt működtetni kell, bele kell tenni az energiákat. És talán ugyanezt… lehetne párhuzamot hozni a párbeszédre is.

Magától a párbeszédtől ne várjuk el, hogy megvalósítja önmagát,

mert abba energiát kell tenni. Abba a döntést bele kell tenni, hogy én most nem fogok indulatosan reagálni. (…) Saját magamra vonatkozólag, rendkívüli képességeim vannak arra, hogy ugyanazt, ugyanakkorát, ugyanoda visszajelezni, hogy érezd, hogy nekem mennyire fáj! (…)

Mindenkivel érdemes párbeszédet folytatni?

Veiszer Alinda: Én azt gondolom, hogy az ember szabja meg a saját határait is. (…) Van az a szándék, és van a stílus, és van az a…, mindegy, indulat, amivel én teljesen értelmetlennek tartom párbeszédet folytatni.

Várszegi Asztrik: Kereszténynek lenni, szeretettel megérteni, az nem egyenlő a hülyeséggel. (…) Van olyan, hogy adekvát módon tükrözni kell, hogy ácsi, álljon meg, mert itt a te bunkóságodról van szó, vagy a te alkalmatlanságodról, nem az enyémről. (…) Itt van, hogy a kereszténység valamilyen cseppfolyós jóság. Nem. Abban van bölcsesség, van határozottság, van keménység, és a hülyeségnek határt kell szabni.

Az adás meghallgatható a Spotify, iTunes és Google Podcasts felületeken, valamint képpel együtt megnézhető a Szemlélek YouTube csatornáján.