A régi eszme új köntösben pusztít

A neomarxista woke-mozgalom hívei ugyanúgy nem hajlandók szembenézni elméletük erőszakos jellegével, mint a 20. századi marxisták.

A 20. század második felében tevékenykedő nyugati szalon-kommunisták és marxisták egyik legnagyobb bűne az volt, hogy nem voltak hajlandók szembenézni a Keleten hatalomra jutott diktatúrák kiteljesedését kísérő brutális erőszakkal. Hiába figyelmeztették a közvéleményt a szemtanúk, tájékozottabb értelmiségiek, hiába jelent meg 1973-ban Szolzsenyicin a Gulag borzalmairól szóló megrázó könyve, a 68-asok még utopisztikus eszméik bűvkörében éltek. Hiába kerültek nyilvánosságra a tömeggyilkosságokról szóló statisztikák, az elegáns párizsi szalonokban kávézgató, lila ködben úszó progresszív értelmiségiek a nácizmus bűneit ugyan fölismerték és elítélték, a marxista-kommunista diktatúrák tömeggyilkosságait viszont nem voltak hajlandóak tudomásul venni. Sőt,

a dermesztő valóság az, hogy a marxizmus-leninizmust sokan a mai napig mentegetik,

a százmillió halottat pedig egy félresikerült kísérlet kockázatának és mellékhatásának tekintik csupán, amolyan sajnálatos, de elkerülhetetlen járulékos veszteségnek.

Mivel a nyugati marxisták és maoisták nem néztek szembe a százmilliókkal telelőtt tömegsírok rettenetével, jogutódjaik, a neomarxisták ugyanezt a hibát követik el napjainkban.

Hiába láthatjuk nap mint nap megvalósulni az Orwell 1984-ben hajszálpontosan megprófétált szörnyűségeit, a szobordöntögetéseket, az újbeszél bevezetését, az irodalom, a zene és a filmművészet nevetséges, ideológiai alapú cenzúráját, a múlt egyetlen nézőpont szerinti átírását, a gőzhenger megy tovább, és az újmarxizmus egyre riasztóbb mértékben jelenik meg a közéletben. Ahogy a marxistáknak is volt egy tudományosnak mondott elméletük, a „tudományos szocializmus”, ami által a „cél szentesíti az eszközt” elve alapján az erőszak legkegyetlenebb alkalmazása is igazolást nyert, úgy a mai marxisták is tudományosnak mondott ideológia alapján válnak egyre erőszakosabbá. Akkor osztály alapon, ma nemi és faji alapon történik az „elnyomottak” erőszakos “fölszabadítása”, és a világ megjobbítása.

Ha ma szóvá tesszük mindezt, rögtön jön a kioktatás, hogy a gender-elmélet nem ideológia, hanem vegytiszta tudomány, csakúgy, mint a matematika, a neurológia vagy a csillagászat, amit kétségbe vonni mérhetetlen suttyóság. Épp ezért szeretném megkérdezni: tessék mondani, mely tudományág az, amelynek képviselői börtönnel fenyegetik azokat, akik kétségbe vonják tudományos téziseiket? Ha Freud tanait tagadom, mi lesz velem? És mi lesz, ha Newtonnak beintve kiírom a Facebookra, hogy “Le a gravitációval!”? Vagy ha a Nagy Bumm elméletre azt mondom, hogy marhaság, mert szerintem az csak egy Kis Bumm volt? Esetleg azt mondom, hogy a Beethoven 9-et Dzsingisz Kán írta? Természetesen semmi nem fog történni, mert a tudományos tények kétségbe vonása egyrészt nem bűncselekmény, maximum hülyeség, másrészt a tudomány épp azáltal fejlődik, hogy az előzőekben tényeknek vett dolgokat valaki kétségbe vonja. Csak a hatalom aládúcolására szolgáló ideológia vindikálja magának a megkérdőjelezhetetlenség jogát. Csak egy erőszakos ideológia ellen lehet “gondolatbűnt” elkövetni, és annak az “elméletnek” semmi köze a tudományhoz, amely téziseinek kétségbe vonása kiközösítést, állásvesztést, sőt börtönbüntetést vonhat maga után.

A neomarxista woke-mozgalom mindenféle faji és nemi alapú diszkriminációja a szemünk előtt vált erőszakos ideológiává,

és hívei ugyanúgy nem hajlandók szembenézni elméletük erőszakos jellegével, mint a 20. századi marxisták.

Pedig a napnál is világosabb, hogy mi történik: elméletük nevében először csak ajánlásokat tesznek, aztán köteleznek, betiltanak, majd törvényi erőre emelnek, és végül kíméletlenül büntetnek. Nézzünk néhány aktuális példát, hogy megértsük, hogyan működik az eltörlés kultúrája!

Päivi Räsänent, Finnország volt belügyminiszterét 6 év letöltendő börtönbüntetéssel fenyegették meg, amennyiben nem vonja vissza posztját, melyben egy kép formájában megosztott egy bibliai idézetet (Róm 1:24-27), mely idézettel a finn lutheránus egyház pride felvonuláshoz való csatlakozását kritizálta. Ez éppen olyan elképesztő, mintha valakit azért fenyegetnének börtönbüntetéssel, mert kiírja a Twitterre, hogy nem hisz Istenben. Miért ne lehetne a 21. században mindenkinek saját véleménye akár Isten létezéséről, akár egyháza pride-hoz való viszonyulásáról?

Francisco José Contreras, francia politikus fiókját fölfüggesztette a Twitter, mert azt merte írni, hogy ”Egy férfi nem tud teherbe esni. Nincs méhe, sem petesejtjei.” A Twitter gyűlöletbeszédnek nyilvánította a férfi posztját. Mi köze a gyűlölethez annak, hogy valaki elmondja a véleményét egy egyébként is vitatott kérdéssel kapcsolatban?

Richard Dawkins, világhírű evolúcióbiológus, a biológia legmagasabban képzett tudományos tekintélyeként vetette fel, hogy bár identitás szempontjából elfogadhatónak, biológiai értelemben képtelenségnek tartja, hogy egy férfi nőként, egy nő pedig férfiként azonosítsa önmagát. Dawkins a vitaindítónak szánt posztjának végére ezt írta: “Beszéljünk róla!” Szegény nem tudta, hogy

e témával kapcsolatban szó sem lehet párbeszédről.

Mivel elkövette a gondolatbűnt, azonnal transzfóbia vádjával illették, és még mielőtt elmondhatta volna, hogy ő nem fób, nem gyűlölködő, már vissza is vonták kitüntetéseit, le is mondták előadásait. Ugyanez történt a Harry Potter sorozat világhírű írónőjével, J.K. Rowlinggal is, aki feminista nézőpontból merte megkérdőjelezni a transz-mozgalom dogmáit, azaz megpróbált a hölgyek védelmére kelni a magukat nőként aposztrofáló férfiakkal szemben. Ahelyett, hogy fölvetéseit megvitatták volna, Rowling egyetlen pillanat alatt transzfóbbá vált. Hiába próbálta megvédeni magát azzal, hogy “nem gyűlölet az, ha kimondjuk az igazságot”, erre a válasz annyi volt, hogy “2020-ban nincsen arra mentség, ha valaki a transzokat támadja.” A válasz tökéletesen bemutatja, hogyan gondolkodnak a woke-kurzus inkvizítorai: Az ellenvélemény = támadás, támadás = bűn. Így lesz az ellenvéleményből bűn, mégpedig megbocsáthatatlan bűn. Büntetésként Rowling életét szabályosan pokollá tették az őt támadó aktivisták.

Talán elég ennyi példa arra, hogy lássuk, hogyan működik az eltörlés kultúrája.

A progresszió legnagyobb trükkje, egyben egyik legfontosabb fegyvere, hogy miközben a szeretet, a tolerancia, a befogadás és elfogadás zászlaját lobogtatja, a valóságban ezek a jelszavak csupán eszközök, melyek ürügyként szolgálnak a politikai hatalom megszerzésére és maximalizálására. A Coca-Cola és az Apple, a Starbucks vagy éppen a Nike szivárványos elkötelezettségének természetesen semmi köze a kiszolgáltatottak és az elnyomottak iránti érzékenységhez, szeretethez. Hiszen ha ezek a woke-kapitalista, szivárványos zászlót lengető, gigantikus extraprofitot termelő multicégek ennyire érzékenyek lennének az elnyomottak és szegények sorsa iránt, először nyugodtan eltörölhetnék a világ legkiszolgáltatottabb embereinek robotmunkájára, éhbérért dolgoztatott bangladesi családok rabszolgamunkájára, a kávéültetvényeken dolgoztatott gyermekek kizsákmányolására, az ujgur rabszolgamunkások alkalmazására felépített üzleti modelljeiket, esetleg a világ tengereinek gátlástalan szennyezését, és csak utána szabadna a társadalmi igazságosság élharcosai pózban díszelegniük. Csakhogy amíg szivárványos érzékenyítő tréningeket tartani, hangzatos nyilatkozatokat tenni, céges hitvallásokat írni és könnyfakasztó reklámokat gyártani nem kerül sokba, addig az extraprofitot biztosító elnyomórendszereiket, embereket és a természetet kizsákmányoló embertelen gépezeteiket fölszámolni bizony nekik is sokba fájna.

És hogy miért lehet bírósági per, ártatlanság vélelme, védelem és bármiféle jogi eljárás, sőt érdemi vita nélkül, statáriálisan megbüntetni, kirúgni, törölni, csicskáztatni, vagy akár börtönnel fenyegetni bárkit, aki megkérdőjelezi a neomarxista dogmákat? Mert az egész progresszív eszmerendszer az érzelmek koordinátarendszerében van tálalva: állítólagos mozgatórugói a szeretet, az elfogadás, a tolerancia stb. Tehát

aki ellentmond neki, vagy csak megkérdőjelezi kizárólagos igazságát, az következésképpen a koordinátarendszer ellentétes érzelmi oldalán találja magát: “gyűlölködő” lesz belőle, ilyen “fób”, olyan “fób”.

Márpedig a gyűlölködővel nem kell vitázni, ahogyan egy fóbiás, tehát beteg lelkű emberrel sem. Elég eltörölni. Ha valaki fölveti, hogy a progresszív bevándorlás-politika nem helyes, mert a kívánt munkaerőpiaci és demográfiai problémákat jól láthatóan nem oldja meg, az iszlamofób, azaz gyűlölködő, ergo fasiszta is, tehát vita helyett máris ki lett rekesztve az értelmes párbeszédből. Visszakérdeznék: tessék mondani, ha az, aki nem ért egyet, gyűlölködő, akkor aki egyetért, az pedig “szeretgető”? Nem lenne jobb az egész diskurzust levenni az érzelmi koordinátarendszerről, és törlés, megalázás és büntetés helyett vitába szállni Dawkins-szal, Rowlinggal, és mindenkivel, aki akár biológiai, akár feminista, akár demográfiai, akár más nézőpontból vitába száll a kanonizált progresszív dogmákkal?

Fontos lenne elgondolkodnunk azon, hogy Rowlinghoz hasonlóan egyre több igazi baloldali és liberális beállítottságú ember tiltakozik a neomarxista woke-kurzus sharíja törvénykezést idéző statáriális eljárásmódja ellen. Ugyanis ez a mozgalom sem nem baloldali, sem nem liberális. Akár jobb, akár baloldali beállítottságúak vagyunk, ne nézzük tétlenül, ahogy az értelmetlen erőszak lesújt azokra, akik meg merik kérdőjelezni ideológiájuk alapvetéseit!

Nincs elég hitem, hogy elfogadjam: az Univerzum és az Élet kialakulása mindössze a végtelen időnek és a vak véletlennek köszönhető. Viszont akárhova nézek, a csillagos égre, az óceán hullámaira, a gyermekeim szemébe, Bach muzsikájára vagy a lelkem mélyére, mindenhol megtalálom a Teremtő ujjlenyomatát, az Örök Rendet. Ezt a Rendet keresem, kutatom minden írásomban. És ha Rendet tenni nem is tudok a világban (sőt, még az íróasztalomon se nagyon), az is elég, ha rámutathatok az Alkotóra, az Örök Rend Urára.