Nem lehet eléggé elborzadni azon a felelőtlenségen, ahogyan társadalmunk egy része reagált a kormány lazító intézkedéseire.
– Ha azt mondják, ugorj a kútba, azt is megteszed?
A könyökünkön jön ki a sokszor hallott intelem, amelynek megfogalmazója nem elsősorban lehordani akart bennünket, amikor ezt a költői kérdést nekünk szegezte, hanem megóvni. Leginkább attól, hogy ne legyünk birkák. A birkát ebben a vonatkozásban az különbözteti meg a józanul gondolkodni képes embertől, hogy utóbbi nem csupán bégetve sodródik, amerre a csordaszellem tereli, hanem mérlegel, elvonatkoztat, képes belátni, képes uralkodni az érzelmein.
Április utolsó szombatján érzékletes képet kaphattunk a nyájimmunitás sajátos megvalósulásáról: méretes nyájak hitték el magukról és polgártársaikról, hogy immunisak.
Csak azért, mert valakik kitalálták, hogy mondanak egy jó nagy számot, és ha azt eléri a valaminek az akármije, onnantól varázsütésre karanténba kerül a vírus, le a maszkkal, irány az éttermek, kocsmák terasza, relativizálható a távolságtartás, lehet sörözni, cigizni, ami belefér.
Nem kezdem felsorolni azt a sok reakciót, amely akár egészségügyi munkatársak, akár közszereplők vagy magánemberek részéről egyként és határozottan kifejtette számos fórumon, miért hatalmas gond a társadalom egésze számára ez a rendkívül felelőtlen viselkedés. Érteni vélem a teraszokat ellepők motivációját – különösen a panellakások fogságába esett sokgyerekes családok kálváriáját nem kívánom senkinek. Más kérdés, hogy aligha ők alkották az említett nyájak bázisát…
Vitathatatlan a rendeletalkotók és a teraszok üzemeltetőinek felelőssége, ám kár lenne kizárólag rájuk fogni, amit lát(t)unk, tapasztal(t)unk.
Hiába szabad, egyáltalán nem kötelező a kútba ugrani, csak azért, mert nem tiltják meg nekünk.
Hiába nem látjuk közvetlenül veszélyesnek, közvetve igenis óriási kockázatot, valós fenyegetettséget hordoz magában még mindig, ezekben a hetekben is minden olyan helyzet, ahol sem a biztonságos távolságot nem tartják be a jelenlévők, se maszkot nem hordanak.
Amikor majd ott fekszünk a kórházban, esetleg valamelyik rokonunk, ismerősünk sorsa fog élet és halál között lebegni, netán – ami még reálisabb – arról értesülünk, hogy újfent mennyien haltak meg, kerültek lélegeztetőgépre, mennyien maradtak árván… Akkor gyenge érv lesz, hogy de hát megengedték, azt mondták, nem gondoltam volna. A tények beszédesek: van olyan kórház, ahol 100 lélegeztetőgépre helyezett betegből 84 meghal, a krematóriumok pedig 3 műszakban dolgoznak.
A járványhelyzet józan gondolkodásból, valódi érettségből is vizsgáztat bennünket. Április 24-én nem csupán tömegek buktak meg, de mások életét is veszélybe sodorták. Teraszokon italozgatva tömeget képezni 2021 áprilisában nyilvánvalóan egyet jelent valakik életének a kockáztatásával. A teraszok megvárnak, sőt, van köztük olyan, ahol felelősen lehet tartózkodni – igaz, ehhez jellemzően némi erőfeszítést kell tenni, mert az ilyen helyek nem a tömegek szeme előtt, nem karnyújtásnyira szoktak előfordulni. De
ott az erdő is, a természet, amelynek ezerarcú terasza nem csupán friss levegővel és a tavasz számos szépségével ajándékoz meg bennünket, de biztonságos kikapcsolódást is nyújt.
Bár ennek nincs akkora hírértéke, sokan töltötték a saját ismerőseim közül is az elmúlt hétvégét kirándulással.
Miért kellene bárki életét veszélyeztetni, ha felelősen is lehet lazítani, kimozdulni, akár – megfelelő körülmények között – másokkal is találkozni?
Vigyázzunk még jobban, még tudatosabban az életre: a magunkéra és másokéra egyaránt!
