Beer Miklós: Ismerj meg egy szegény embert!

egyház hajléktalanok
pixabay.com

A közelmúltban a szegények melletti elköteleződéséért Fidentia pro ecclesia emlékéremmel kitüntetett Beer Miklós váci megyéspüspök érthetőnek nevezte a kormány közterek megtisztítására vonatkozó szándékát, de úgy gondolja, a hajléktalanok eltávolítása, kriminalizálása, esetleges elzárása nem oldja meg a problémát. 

***

VISSZAPILLANTÓ sorozatunkban az elmúlt időszak legérdekesebb, legnagyobb hatást kiváltó, vagy más okból számunkra kedves írásaiból idézünk vissza néhányat. Az idő múlása miatt a cikkekben szerepelhetnek olyan eseményekre való utalások, melyek ugyan már nem annyira aktuálisak, de úgy gondoljuk, érdemes rájuk ebből a távlatból is visszatekinteni. Reméljük, hogy a felidézett tartalmak újraolvasói épp úgy örömmel fogadják a “visszapillantás” lehetőségét, mint azok, akik most találkoznak először egy-egy gondolattal!

***

Keveset hallunk a katolikus egyház hajléktalanokat segítő programjairól. Beer Miklós ezt azzal magyarázta, hogy „lassúak az egyházak”. A megyéspüspök szerint szemléletváltozásra van szükség: a hajléktalanság iránti érzékenységnek a közgondolkodásban és az egyéni magatartásban is meg kell jelennie. „Nem elég arra várni, és azt elvárni, hogy majd az állam megoldja a problémát! Azon kell elgondolkodnia mindenkinek, mit tehetne ő, személyesen, hogyan tudna segíteni, hogy kimozdítsa a hajléktalanokat sérült léthelyzetükből.”

A megyéspüspök a prevenciót is kiemelten fontosnak tartja: a hajléktalanlét szélére sodródók végleges lecsúszásának megakadályozása érdekében a társadalmi érzékenyítés fontosságát hangsúlyozza. Üresen álló lakások, vidéki házak, nyaralók részleges megoldást jelenthetnek.

„Ugyanakkor most, hogy a hajléktalanok eltűnnek a közterületekről, a szemünk elől, a lelkiismeretünk se mozdul majd, mert sokak számára amit nem látnak, az nincs.”

Beer Miklós pozitív példaként említi a váci ingyenkonyhát, ahol napi 100 adag étel osztanak ki a rászorulóknak, de nem csak a testüket, lelküket is „táplálják”: leülnek, beszélgetnek a hajléktalanokkal, segítenek munkát keresni nekik. „Itt emberszámba veszik őket, de több kell!” Kézen fogni őket, segíteni nekik – ez viszont össztársadalmi feladat, melyben mindenkinek, egyénként is, megvan a szerepe. „Jó lenne, ha mindenki kiválasztana egy hajléktalant, egy rászoruló családot, és segítené, felkarolná.”

Hasonlóan gondolkodik Szőke Péter, a Szent Egyed (Sant’ Egidio) Közösség vezetője. „Ismerd meg legalább egy szegény ember nevét!” – hirdeti az egyén felelősségét, a társadalmi odafordulás és együttérzés szükségessége mellett. A Közösség két iskolát is működtet, időseket látogatnak a szociális intézményekben, hajléktalanokat a köztereken.
Az Alaptörvény módosítása előtt Székely János szombathelyi megyés püspök a könyörületesség fontosságát emelte ki. Szőke Péter szerint nem is ezzel van a probléma: abban mindenki egyetért, hogy senkinek nem szabadna az utcán élnie, csak a megoldás módját nem találják. A menhelyek telítettek, sok hajléktalan nem is hajlandó oda bemenni, ráadásul a társadalmi reintegráció első lépése sokuk esetében a rehabilitáció lenne, de addiktológiai fekvőbeteghelyre szinte lehetetlen a hajléktalanokat bejuttatni.

Ez a cikk eredetileg a szemlelek.blog.hu oldalon jelent meg.