A héten nyolcvanadik születésnapját ünneplő püspök szerint a hazai egyházi vezetésnek nem szabadna tovább halogatnia „a kapuk kinyitását”.
A nyugalmazott váci főpásztorral a Magyar Hang készített interjút, amely előfizetők számára ide kattintva olvasható teljes terjedelmében. Az alábbiakban néhány gondolatot idézünk Miklós püspöktől.
„Hálás vagyok, mert mindvégig azt éreztem, és visszatekintve megerősítve látom, hogy az Úristen egyengette utamat, mindig előre felkészített azokra a kihívásokra, amelyekkel életem során szembesültem. Ahogy a számomra oly kedves Polcz Alaine pszichológus, író vallotta, idővel minden, ami történik, elnyeri értelmét. Ezt számtalanszor éreztem pályám során. Csak egy példa: néhány évvel 1956 után érettségiztem, a váci gimnázium igazgatója pedig behívott, és azt mondta, nem javasolja a továbbtanulásom, mert „tüntetőleg” misére jártam, és „tüntetőleg” nem léptem be a KISZ-be. Nekem ez egy megerősítés volt, hogy a szemináriumot kell választanom.”
„A diákjaimtól sokszor kaptam azt a visszajelzést, hogy azért szeretik az előadásaimat, mert bonyolult, elvont filozófiai kérdéseket olyan példákkal illusztrálok, amelyekkel a mindennapi papi hivatásgyakorlás során találkozhatunk. Ezek a visszajelzések csak megerősítettek abban, hogy
bármi is a feladatom, meg kell őrizni a kapcsolatot az emberekkel.”
„a korábbi belvárosi plébániámon egy nyugalmazott matematikatanár, Németh Mara néni volt az irodavezetőm, aki, mikor püspökké szentelésem után kiléptem az esztergomi bazilika kapuján, elém állt, és azt mondta: „Na, idefigyeljen! Maradjon normális, megértette?” Megértettem.”
„Azt hiszem, még mindig nem jutottunk el odáig, hogy a magyar egyházon belül egyértelmű lenne a tabutlanítás igénye.
A pedofilügyek kapcsán ugyanúgy a bezárkózás a fő irány, mint a kötelező nőtlenség vagy az egyházközségek szervezeti ügyei, a plébániarendszer kérdéseiben.
Nem merünk őszintén beszélni, miközben Ferenc pápa már tíz éve azt mondja, hogy tessék kinyitni a kapukat! Ő példát mutat arra, hogy nem szabad várni. Hát mi kell még, hogy ne halogassuk a nyíltságot?”
„Kormánykritikus megnyilatkozásokat senki sem örömében vállal, és lehet belső késztetés ennek kerülésére. De nem normális, hogy mindig hallgatunk. Meggyőződésem, hogy nemcsak az egyháznak, de a politikai vezetőknek is jót tenne, ha az egyház vezetői őszintén rámutatnának a sokszor „csak” magatartásbeli, sokszor a döntésekben is megnyilvánuló visszásságokra. A mi hibánk az, hogy nem segítünk a differenciálásban, márpedig a hit, az Istennel való kapcsolatunk lényege egészen mást jelent, mint a keresztény örökségek ápolása.
A vallás – de főleg a mi keresztény egyházunk – sosem köteleződhet el egy politikai irányzat mellett, mert mindenki felé küldetésünk van, és mindenféle pártszimpátiát tisztelnünk kell.”
„Az európai politika és az Európai Unió táptalajául szolgáló értékként tekintek a kereszténydemokráciára. Egy pozitív értékrendnek kellene lennie, amely magában hordozza a minden határon túláradó toleranciára való igényt is. Ezért is zavarja a fülemet az a szöveg, hogy Magyarország egy keresztény ország. Hiszen kiváló hazafiként élnek itt zsidók és agnosztikusok is, az ő nevükben pedig nem jelenthetünk ki ilyesmit. Egy politikai irányzatnak lehet célja, hogy ápolja a keresztény vagy annak tartott értékeket, de ez soha nem párosulhat arroganciával, nagyképűséggel, kioktatással, amit sokszor látunk a politikusainktól.”
