Lemondásra szólították fel a francia püspöki kart

Átfogó jelentés készült a francia katolikus egyházban történt, 216 ezer áldozatot érintő szexuális visszaélésekről, emiatt a belügyminiszter is egyeztetett a helyi püspöki kar elnökével. Egy Franciaországban élő keresztény magyar házaspár írását közöljük.

Az egyház szégyene

– Egyetlen szó elegendő a helyzet összefoglalásához: csőd. A remény és a megújulás jeleként kérjük, hogy minden hivatalban lévő püspök kollektíven mondjon le – ilyen kijelentések szerepelnek abban a francia laikus katolikusok által kezdeményezett petícióban, amelyhez néhány nap alatt közel ötezren csatlakoztak. A merész felhívás arra a dokumentumra reagál, amely részletesen bemutatja azokat a visszaéléseket, amelyeket a francia katolikus egyház papjai és szerzetesei követtek el az elmúlt 70 évben. A lemondásra való felszólítás három személytől indult ki: Christine Pedotti, a Témoignage Chrétien (magyarul: Keresztény Tanúságtétel) című katolikus hetilap főszerkesztője, Anne Soupa katolikus teológus és Francois Devaux. Utóbbi 4 gyerekes elkötelezett katolikus családapa, aki az egyik első olyan áldozat volt, aki feljelentést tett. A lyoni érsek épp az ebből fakadó per után kényszerült lemondásra. Francois Devaux történetét dolgozta fel a „Grace a Dieu” című film.

A helyzet komolyságát jelzi, hogy ugyanezen jelentés tartalma miatt a francia belügyminiszter is találkozott a püspökök közösségének vezetőjével. A petíció szerzői ugyanakkor kevésnek tartják a helyzet rendezését célzó szándékot, a valódi megújuláshoz szerintük rendszerszintű, gyökeres változásra van szükség.

Ferenc pápa sem maradt szótlan az ügyben: az egyház szégyenének nevezte a jelentésben foglaltakat.

De miről is van szó pontosan?

papi visszaélések
Itt tartott cikkünk megjelenésekor a petíciót aláírók létszáma

Az eddigi szavainkkal el nem mondható borzalmak

2021 októberében került napvilágra a francia katolikus egyház felkérésére alakult független szakmai bizottság, a CIASE (Commission indépendante sur les abus sexuelle dans l’Eglise) kutatásának eredménye. Ez a munkacsoport 22 tagból állt: prominens jogászok, szociológusok, antropológusok, pszichológusok, szociális munkások és statisztikai szakemberek alkották. A társadalomtudományok krémje, világi szakemberek és tudósok. E bizottság, amelynek tagjai között nem volt pap, szerzetes, püspök és semmilyen egyéb egyházi méltóság, sajtótájékoztatón ismertette a feltárt eredményeket (aki ért franciául, ide kattintva megnézheti a helyszínen készült videófelvételt). Ez az esemény nagyon megrázó volt, ugyanakkor rámutat, hogy lezárult egy időszak. Vége az egyház büntetlen hegemóniájának – annak, hogy a klérus magát a világi törvények felett állónak tarthatja.

A vaskos dokumentumot a Francia Püspökkari Konferencia elnöke, Eric de Moulin-Beaufort püspök és a Szerzetesközösségek Tanácsának elnöke, Véronique Margron domonkos nővér vette át. Mellékszálnak tűnik, de tény: amíg előbbi személy engedte, hogy elhallgassák, takargassák, szőnyeg alá söpörjék püspöktársai az ügyeket, addig Véronique Margron évtizedek óta kongatja a vészharangot, figyelmeztet, beszél, publikál, de eddig senki nem hallgatott rá. Évek óta meghallgatta, segítette az áldozatokat, az ő biztatására történtek meg az első bírósági feljelentések.

A vizsgálat az 1950 és 2020 közötti időszakra terjed ki. A bizottság az IFOP (független statisztikai kutató intézet) és az Inserm (népegészségügyi kutató intézet) statisztikai adatait vette alapul. A munkafolyamat során 6476 személyes bejelentést hallgattak meg, az archívumokban végeztek kutató munkát, közvélemény-kutatásokat tartottak, 153 áldozat tanúságtétele alapján mélyreható szocio-antropológiai tanulmányt végeztek, meghallgattak számos papi és szerzetesi elkövetőt. A közzétett számadatok ezen átfogó munkából születtek.

A papok és szerzetesek által elkövetett szexuális erőszak áldozatainak számát a francia egyházban 216 ezerre becsülik.

Ez a szám 330 ezerre emelkedik, ha hozzátesszük az egyházi alkalmazásban lévő világi munkatársak által elkövetett agressziókat. Ez a szexuális abúzust elszenvedett áldozatok 6 százalékát jelenti Franciaországban. Azt eddig is tudtuk, hogy a szexuális erőszak első számú elkövetési helye a család, de most már azt is megtudtuk, hogy a második a sorban vélhetően az egyház. Ezt követik aztán: az iskola, a sportegyesületek, nyári táborok stb. A vizsgálóbizottság adatai alapján ez a francia egyházban 3200 agressziót elkövető papot és szerzetest jelent 1950 óta. Ez a francia papság 3 százaléka.

Az áldozatok 87 százaléka kiskorú volt, míg a többiek nagykorúak (a legtöbb esetben szeminarista, vagy szerzetes nővér). Az áldozatok 80 százaléka fiú, a legtöbb esetben 10-13 év közötti, minden társadalmi réteget képviselve. Ehhez a listához még egy fontos jelenség járul:

a nem az egyházon belül történő szexuális erőszak gyakran eseti, nem, vagy ritkán ismétlődő. Ezzel ellentétben az egyházon belül történő agresszió ismétlődő és hosszú ideig tartó.

papi visszaélések
Letaglózó bűngyűjtemény (Fotó: la-croix.com)

A vizsgálóbizottság új szakkifejezéseket vezetett be a nyelvezetbe, a pontosság kedvéért. „Plébániai abúzus”, ami a plébánosok, káplánok által elkövetett erőszakot jelenti, a vizsgált időszakban az esetek 32 százalékát teszi ki. „Egyházi iskolai abúzus”, 30 százalék. „Családon belüli papi abúzus”, amikor a családnak egy pap, szerzetes barátja az agresszor, 15 százalék. „Lelki vezetői abúzus”, amikor a klerikusok – papok, szerzetesek – lelki vezetői szerepükkel és hatalmukkal visszaélve, pszichológiai ráhatással manipulálva követtek el erőszakot. Ez utóbbi lista igen szomorú – itt megdöbbentően ismerős nevekkel találkozhatnak mindazok, akik egy kicsit is jártasak egyházi berkekben.

Valami megremegett, valami beindult

A borzalmak intenzitása miatt a munkafolyamat során a bizottságnak volt olyan tagja, aki „kidőlt”, nem tudta folytatni. Egy bizonyos pont után már mindenki mellé pszichológusi támogatást rendeltek. Ez a szenny most rázúdult a francia egyházra. Természetesen az áldozatok által elszenvedett, egy életen át hordozandó borzalmak átéléséhez képest ez semmi, de mégis mintha valami megremegne minden jó érzésű, magát kereszténynek valló emberben. Nem lehet megúszni a kérdést, hogy akkor ezzel most mit lehet kezdeni. Vannak, igen sokan, akik teljesen érthető módon azt mondják: „Viszlát! Még a port is lerázom a szandálomról. Marad az Evangélium, de ehhez az egyházhoz semmi közöm.” És van, aki a szomorúság, harag és csalódottság keverékétől indíttatva azt mondja: „Elég! De nem nekünk kell ezt az Egyházat itt hagyni, hanem azoknak, akik olyanná tették, amilyen.” Utóbbiak hangja végre kezd kicsit hallhatóbbá válni. Itt főleg világi, elkötelezett keresztényekről van szó. Több mozgalom indult be az elmúlt napokban (pl. #AussiMonEglise). Világi teológusok, sok esetben nők, keresztény újságírók, közéleti emberek és mezei keresztények álltak fel együtt, hogy az ő hangjuk is hallatszódjon. Az ő szavukat erősíti az a 45 javaslat, amit a vizsgálóbizottság konklúzióként megfogalmazott.

A teljesség igénye nélkül néhány törekvés:

• Az Egyház ismerje el felelősségét és kérjen bocsánatot (ez az alap)!
• Az Egyház és az elkövetők vállalják a büntetőjogi felelősségre vonást!
• Az áldozatoknak az Egyház fizessen kártérítést!
• Az Egyház vezessen be strukturális reformokat (kevesebb centralizált hatalom, kevesebb hatalom a püspököknek, demokratikusabb döntéshozatali formák bevezetése stb.)!
• Laikusok, különösen nők bevonása a döntéshozatali szervekbe. Ez utóbbi pont külön hangsúlyt kap a társadalomtudósok által leírt jelenségek kapcsán, ahol egyértelműen kimutatták, hogy minden kizárólag férfiak által vezetett intézmény, struktúra táptalaja a szexuális erőszak intézményi kialakulásának.
• Az egyházi törvénykönyv teljes és átható reformja. Külön pont a gyónási titok feloldása és a jelentési kötelezettség, ha szexuális agresszió bűncselekményére utaló jel merül fel.

Azt gondoljuk, előbb-utóbb Magyarországra is elér a cunami. Lengyelországban már erősen érződnek az előjelek. Azt is hisszük,

mostantól már senki nem mondhatja, hogy ez csak a züllött nyugat problémája. A probléma rendszerszintű, és amíg nem lesz rendszerszintű a változás, addig a magukat a világi törvények felett állónak gondolók tovább garázdálkodhatnak,

a magát a világi törvények felett álló, az isteni törvényeket önkényesen értelmező egyházi rendszer pedig védeni fogja őket.

Hardi Orsolya és Ferenc