A Bárkában mindenkinek helye van.
A Bárka tábor olyan eleven és mozgalmas, mint Noé „úszóháza” lehetett, de biztosan sokkal vidámabb, hiszen gyerekeknek rendezik és nyáron. A tábor célja a honlap tanúsága szerint: „Élményt adni. Játszani. Fejleszteni. Törődni. Bátorítani. Nevetni. Közösséget építeni.”
Gőbel Gergely projektmenedzserrel sikerült telefonon beszélnünk, aki elmondta:
─ Ez egy olyan Bárka, amelyikre mindenki elfér.
Kifejezve a nyitottságot és befogadást a sokféleség felé, amelyből a gyerekek érkeznek.
Az elmúlt három év és az idei nyár táboraiban ötezernél több gyerek vett részt és vitt haza sok-sok élményt, szerzett sok új barátot, köztük a legfontosabb maga Jézus. A szervező ugyanis a Magyarországi Református Egyház és a testet és személyiséget építő, erősítő programok között fontos helyet kapnak a lelket-szellemet megszólító, tápláló alkalmak is, azaz nem csak a Balaton, élménypedagógia, sport, zene, robotika, alkotás, de csöndesség, imádság, dicsőítés, találkozások töltik meg a tábor napjait.
A résztvevőknek legalább fele nehéz sorsú, köztük állami gondozásban nevelkedőkkel. A segítő szakemberek között pedig vannak pedagógusok és fiatal lelkészek, régi táborozók és önkéntesek. Ami közös bennük, hogy
szívvel-lélekkel jelen vannak, mindenkit szeretettel és örömmel fogadnak,
és mindannyian arról tesznek tanúságot, hogy ők maguk is gazdagodnak a szolgálat által.
─ Többszörös a túljelentkezés a nyári turnusainkra a gyerekek, de a segítők körében is. Úgy tűnik, itt mindenki megtapasztal valami olyat, amit máshol nem ─ magyarázza a projektmenedzser, hogy miért ilyen népszerűek.
Azt mondják, ezer szónál többet mond egy kép, és még többet mondhat egy film, ezért érdemes bekapcsolódni a szeptember 25-i online premierbe, ahol az időközben felnőtt és a hozzá hasonló sorsúaknak segíteni akaró főszereplő, Péter történetén keresztül ízlelhetünk bele a Bárka tábor hangulatába.