Szolgálhat-e politikai legitimációként, ha egy pap megszenteli a Miniszterelnökséget? Miért melengetheti meg a szertartás akár kormánykritikus keresztények szívét is? Állam és egyház szétválasztására mennyiben követendő a néhai Sólyom László radikális példája? És mennyiben hullhat vissza egy közéleti szereplőre, ha vallási hovatartozását az ingujján viseli? Az idei vízkereszt egyházi és politikai tanulságai.
Nem hálás dolog Bese Gergő egykori katolikus plébános után elvégezni a Miniszterelnökség székhelyének évente szokásos megszentelését. Az idei vízkeresztkor Makláry Ákos görögkatolikus lelkész, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke vállalta a feladatot. Persze ez az eseménynek csak a felszínes közéleti olvasata, hiszen az otthon, a munkahely megáldása mélyebb jelentésű tevékenység, sőt a katolikus egyházban szentelmény. Ráadásul – a botrányos magánélete miatt tavaly ősszel felfüggesztett – Bese előtt olyan személyek is végezték már a szertartást, mint Márfi Gyula volt veszprémi érsek és Vörös Imre András, a Sarutlan Kármelita Rendtartomány tartományfőnöke (2019), Író Sándor vérteskethelyi plébános (2021), illetve Bakó Csongor István marosvásárhelyi kórházlelkész (2023).
Az nem kérdés, hogy házszentelés keretében bármilyen épület lakóinak, használóinak egészséget és boldogságot kívánni nagyon is helyénvaló cselekedet. Amellett is lehet érvelni, hogy akár egy politikai intézmény hívő képviselői is kérhessék a szertartást. A dilemma inkább az, hogy utóbbiak esetében ez meddig az ott dolgozók magáneseménye, és honnantól válik közéletileg is értelmezhető vagy akár kiaknázható gesztussá. Értsd: amikor a pap áldást kér „e házra és minden lakójára”,
azzal egyúttal áldását is adja-e az ott folyó tevékenységre?
A Karmelita kolostorra kihegyezve: a házszentelést végző lelkipásztor jelenléte mennyiben kölcsönöz erkölcsi legitimációt a magát keresztényként azonosító politikai erőnek – különös tekintettel a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter irányította kormányzati kommunikációra –, miközben retorikájában és tetteiben sokszor nehéz volna tetten érni a krisztusi értékrendet?

A válasz nem annyira a teológia illetékességébe tartozik, inkább politikai értelmezés kérdése. Persze onnantól, hogy a szentelést a Miniszterelnökség nem tartja meg munkatársai bensőséges alkalmának, hanem a fotókat évről évre közzéteszi, a történteket maga emeli be a közéleti térbe. Ilyenformán bármilyen szándékkal legyen is jelen a szentelést végző pap, óhatatlan, hogy az esemény a kormány keresztény imázsát erősítő alkalommá is váljon.
Segíthet továbbértelmezni a helyzetet, ha felidézzük, hogy a ház szentelését végző személy mit is kér. Az egyik szövegváltozat így hangzik:
„A Mindenható Isten áldása legyen ezen házon, hogy legyen benne egészség, tisztaság, erény, alázatosság, jóság, szelídség, Isten akaratának teljesítése, és hálaadás az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek. (…) Távozzék e helyről a gonosz lélek ártalma és minden gonosz viszálykodás. Lakjanak itt a békesség angyalai.”
Mármost ezeket a szavakat lehet úgy is mondani, hogy az ember bele sem gondol: a várbeli épületben, a kormányzás „politikai boszorkánykonyhájában” folyó munkát több tekintetben nem a fenti szavak jellemzik. Hogy az alázatosság, a szelídség, a békesség a jelek szerint mennyire ritka vendég lehet a Karmelitában – annál gyakrabban érkeznek onnan az össznépi viszálykodást szító és a megosztottságot pártérdekből erősítő üzenetek.

De a liturgia szövegéből ennek akár az ellenkezőjét is ki lehet hallani. Még csak különösebb huncutság sem kell ahhoz, hogy a fenti kívánalmakat afféle felszólításként vagy ösztönzésként értelmezzük: e falak között eddig nem ez a szellemiség uralkodott, de kérjük Isten áldását, hogy a jövőben másként legyen. Ezért – ha nem válnak is mindjárt önmagukat beteljesítő jóslattá – talán nem haszontalan, ha a Miniszterelnökségen dolgozók évente legalább egyszer egy pap szájából hallják a buzdítást a szépre, jóra, igazra.
Ha ezt vesszük, akkor nagyon is kívánatos, hogy a házszentelés hagyománya folytatódjék.
Még akkor is, ha a ház elsőszámú lakója, a miniszterelnök immár évek óta nem vesz részt rajta, és jobbára helyettese, Semjén Zsolt képviseli.
Az áldás „érvényességének” persze a személyes jelenlét nem feltétele. A dolgozószoba ajtaja fölé írt 20+C+M+B+25 felirat egész évben emlékezteti használóját, az ott dolgozókat és a vendégeket, hogy a szentelésen milyen kegyelmeket kértek rájuk. És tegyük kezünket a szívünkre: még kormánykritikus krisztushívők körében is sokakat jó érzéssel tölthet el, hogy a főhatalom legfőbb képviselője – miközben a hasonló pozíciót betöltők a világ sok részén száműzték világnézetüket a nyilvánosság tereiről – itt így is tanúságot tesz keresztény elkötelezettségéről. Ámbár a kormányfő felekezete, a református egyház nem ismeri a katolikus értelemben vett évenkénti házszentelés fogalmát. Nem beszélve az ilyenkor használt szenteltvízről és a Máriához történő fohászkodásról – de kálvinista körökben a jelek szerint ezen kevesek akadnak fent.
Állam és egyház elválasztásának demokratikus alapelve persze mindezt nem teszi magától értetődővé. Mi több, vannak keresztény politikusok, akik kínosan ügyelnek rá, hogy személyes hitük ne keveredjen össze a munkájukkal. Közéjük tartozott Sólyom László néhai államfő, akiről köztudomású volt:
ha elnökként vett részt egy szentmisén, akkor nem mondta a liturgia szövegét, és nem énekelt.
Merthogy úgy gondolta, hivatala azt követeli meg, hogy a nemzet egységét megtestesítő közjogi méltóságként ne azonosuljon ilyen módon azzal az egyházzal, amelynek egyébként elkötelezett tagja volt. (A kérdésre, hogy ilyen vasárnapokon misét mulaszt-e, nemmel felelt, mondván, ekkor magánemberként elmegy egy másik szentmisére.)
Nyilván nem mindenkitől várható el, hogy személyében is ennyire következetesen – meglehet, egyesek számára mereven – ragaszkodjon állam és egyház elválasztásához. Több olyan keresztény politikust ismerünk, akinél fel sem merül, hogy vallási hovatartozását a munkája érdekében kívánná kihasználni. Az ellenkező véglet képviselői feje felett azonban mindig ott a veszély: minél inkább a kirakatba teszik a kereszténységüket, azzal ellentétes cselekedeteik ódiuma annál nagyobb erővel hull vissza rájuk.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom