A Menczer Tamás–Magyar Péter–csörte margójára: hová süllyedtél, „keresztény politika”?

A hatalomgyakorlás eszköztára kimeríthetetlennek tűnik, az erkölcsi mérce azonban határt kell hogy szabjon a módszerek alkalmazásának. Főleg, ha egy párt vagy politikus kereszténynek vallja magát. A tegnap Pécsen történtek újabb mélypontra vitték a magyar közéletet.

Nem pártoskodó keresztényként évek, sőt évtizedek óta hallgatjuk, ahogy a pártpolitikai elfogultságukat nem leplező keresztények próbálják megindokolni, miért férnek bele kedvenc politikusaik részéről olyan szavak és tettek, elhallgatások és mulasztások, amelyek nehezen vagy egyáltalán nem egyeztethetők össze a keresztény tanítással.
„A politika már csak ilyen…”
„Bezzeg a másik…”
„Még ez is jobb!”
Mintha nem ők kormányoznának…

Egyszer a jobboldali Sajtóklub egyik rendszeres résztvevőjét megkérdeztem, nem zavarja-e, hogy az általa szóban vallott értékrenddel nem fér össze az, amit egy részéről semmiféle kritikával nem illetett beszélgetőtársa művel. Nem zavarta.

Akármi zajlott is e témakörben az elmúlt években, az, ami december 3-án történt az egyik pécsi gyermekvédelmi intézet bejárata előtt, olyan

határátlépés, amely után véget kell érnie a mellébeszélésnek.

Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója nem hirtelen felindulásból, hanem előre eltervezve mutatta be, mi nem a kereszténység. A kézfogás elutasításától a tegeződő, személyeskedő stíluson és a magánéleti célozgatáson át a gyalázkodásig és a testszégyenítésig akadt itt minden. Csak győzze az ember kiválasztani, melyik volt a leginkább kültelki kocsmába való elem az országgyűlési képviselő performanszában. Nem a helyzet hozta, inkább begyakorolt, szándékosan megalázó formulának tűnt a tucatnyiszor ismételgetett „kicsi”-zés, de Magyar Péter sem maradt adós: a büdösszájúzás a körülményektől függetlenül méltatlan egy politikushoz, aki tömegeket képvisel.

Amit láttunk, hallottunk a nyilvánosan lezajlott, nehezen behatárolható műfajú kommunikációban, az gyalázatos látlelet, közéleti szereplőtől mindenképpen szégyenteljes viselkedés. A szócsatázók között azonban hatalmas különbség, hogy Magyar Péter nem hirdeti magát a kereszténység letéteményesének, sem pártját a világ szinte egyetlen békepárti alakulatának, nem nevezi saját – nem létező – médiabirodalmát a keresztény kommunikáció morálisan felsőbbrendű mintapéldányának, ráadásul a Tisza Párt tagjai templomokban sem szónokolnak.

Menczer Tamás akciója egyértelmű provokáció volt, gyalázatos elemekkel tűzdelve. A politika eszköztára szinte kimeríthetetlen, sok minden belefér, a cél gyakran szentesíti az eszközt. De ennek, ahogy jó pár korábbi kormánypárti szónak és tettnek, semmi köze nincs a kereszténységhez – ha mégis, akkor legfeljebb negatív értelemben. Látható, tapasztalható volt a történtek feletti elképedés az eset szem- és fültanúi körében is. Szőke Tibornak, a Szemlélek állandó szerzőjének, a Pécs TV helyszínen tartózkodó munkatársának arcára is kiült a megdöbbenés, amint tanúja lehetett, ahogy Magyar Péter a heccelés után kiemelte, Menczernél mennyivel kulturáltabban viselkedett a szintén jelenlévő Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár.

Sokan eddig is meg voltak győződve róla, mások talán most kezdenek ráébredni, hogy amire némelyek „keresztény politika” kifejezéssel utaltak, az a hatalomgyakorlók nagy része számára valójában politikai termék (volt), és képviselői nem megtestesítették, hanem saját érdekei alapján próbálták használni a kereszténység tanítását.

Mostantól erről sem beszélhetünk: a kormányoldal kereszténynek látszani próbáló politizálásának látványosan vége szakadt. Menczer Tamás értelmes, tisztességesen megnyilvánulni képes személy. Amit viszont Pécsen előadott, egyértelműen egy megbízást teljesítő pártkatona színjátéka volt. Ez a produkció méltatlan volt hozzá, különösen pedig ahhoz az értékrendhez, amelynek jegyében magyar emberek sokasága szavazott bizalmat több alkalommal is a mostani kormányzatnak.

Hogy ennek a morális lealacsonyodásnak milyen politikai következményei lesznek, az elsősorban a politika világára tartozik. Nekünk, keresztényeknek az a – küldetésként kapott – feladatunk, hogy felismerjük a sötétséget, és nemet mondjunk rá. Ádvent idején különösen is fontos fényt gyújtani, a világosság gyermekeiként elűzni a gonoszságot.

Fényt gyújtani most azt jelenti, hogy határozottan kimondjuk: amit a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója mondott és tett, amit megbízói részéről képviselt, ellentétes a kereszténységgel.