Katolikus teokrácia Amerikában? J. D. Vance politikai kereszténységének színe és fonákja

Mit kell tudni a ma hazánkba látogató J. D. Vance amerikai alelnök vallási hátteréről, katolikus hitéről, és mennyiben áll közel politikai kereszténysége Orbán Viktor magyar miniszterelnök nézeteihez? Interjú a Magyarországot jól ismerő David Baer amerikai evangélikus teológussal, a Texasi Lutheránus Egyetem professzorával.

– Hogyan jellemezné J. D. Vance vallási hátterét és lelki útját, különösen csatlakozását a katolikus egyházhoz?

– J. D. Vance szegény családból származik az amerikai Középnyugatról. Négy évig szolgált tengerészgyalogosként, majd egyetemre járt, végül a Yale University jogi karán tanult. Mielőtt belépett volna a politikába, megírta Hillbilly Elegy című bestsellerét  a szegény munkásosztályról. Egy olyan közszereplő lelki útjáról beszélni, akit nem ismerünk személyesen, nyilván nehéz. A kommentátorok ugyanakkor általában rámutatnak néhány jelentős tényezőre. Vance barátságban áll Peter Thiellel, a PayPal társalapítójával, aki a technológiai szektorban szerezte vagyonát. Thiel Németországban született, gyermekkorát azonban az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában töltötte. Sajátos politikai nézeteire minden jel szerint erősen hatott Carl Schmitt náci jogfilozófus, aki annak idején segített legitimálni Adolf Hitler úgynevezett felhatalmazási törvényét. Időnként maga Vance is tesz megjegyzéseket, amelyek arra utalnak, hogy merített Schmitt munkásságából.

– A katolikus egyház felé fordulásában voltak-e meghatározó személyek Vance életében?

– Minden bizonnyal hatással volt rá Rod Dreher konzervatív amerikai újságíró, aki nagy híve Orbán Viktornak, és a Danube Institute munkatársaként jelenleg Budapesten él. Vance valószínűleg rajta keresztül került kapcsolatba azzal a konzervatív katolikus értelmiségi szubkultúrával, amely az úgynevezett integralizmushoz kötődik. (A katolikus tanítást az államéletben csorbítatlanul érvényesíteni szándékozó irányzat – a szerk.) Az amerikai integralisták a 20. század eleji hasonló mozgalmakból merítenek ihletet; gondoljunk az Action Française-ra vagy Engelbert Dollfussra és az austrofasizmusra. Vance megtérése egyértelműen intellektuális természetű volt.

David Baer

– Mit lehet tudni Vance személyes hitének természetéről?

– Drehernek adott korábbi interjújában azt mondta, hogy azért vonzotta a katolicizmus, mert „igaz” – vagyis intellektuálisan meggyőzőnek találta. Mások vallási tapasztalatának értelmezésével óvatosnak kell lenni, de számomra úgy tűnik, hogy

Vance azért lett a katolicizmus híve, mert az úgymond bizonyosságot kínált számára.

Ez az élmény különösen fontos lehet egy olyan embernek, aki szegény és törékeny társadalmi háttérből származik. Valójában sok amerikai integralista felnőttként jutott el a hitre, és megtérésükről szólván gyakran említik azt az igazságot és bizonyosságot, amelyet szerintük a katolicizmus nyújt. A bizonyosságnak nagy és megkülönböztető szerepe van az integralista megtérési narratívákban.

– Milyen értelemben?

Hirdetés
Támogass

– A klasszikus keresztény megtérési narratíva a személyes bűnösség legyőzésére összpontosít. Gondolhatunk például Augustinus milánói megtérésére, vagy Luther felismerésére arról, hogy mit jelent Pál apostol szerint Isten igazságossága. Más megtérési történetek Isten kegyelmének szerepére helyezik a hangsúlyt a személyes gyengeség vagy kétségbeesés legyőzésében. Ez nem jelenti azt, hogy az integralista megtérési narratívák ne volnának hitelesek; a világ és a benne elfoglalt helyünk bizonytalansága is okozhat lelki válságot. Ugyanakkor az igazság és a bizonyosság hajszolása könnyen politikai megszállottsághoz vezethet. Még a keresztények is „tükör által homályosan látnak”, és meglehet, hogy az integralisták olyan bizonyosságot keresnek a katolicizmusban, amelyet az nem kínál.

XIV. Leó pápával 2025-ben

– Eddig két katolikus amerikai elnök állt az Egyesült Államok élén: John F. Kennedy és Joe Biden. Miben különbözik Vance hitélete az övékétől?

– Kennedy és Biden „bölcsőkatolikusok”. Katolikusnak születtek; a vallás kulturális és etnikai hátterük része volt.

Vance ezzel szemben felnőtt megtérő, ráadásul a katolicizmus egy sajátos, szélsőséges formájához csatlakozott,

amely részben intellektuális konstrukciónak tűnik, és véleményem szerint nem igazán gyökerezik az egyház élő tapasztalatában.

– J. D. Vance egyes kijelentései szerint a kereszténységnek erősebb szerepet kellene játszania a közéletben. Hogyan értelmezhetjük ezt a kívánalmat az amerikai politikai hagyomány összefüggéseiben?

– A kereszténység mindig is szerepet játszott az Egyesült Államok közéletében. Az amerikaiak többet járnak templomba, mint az európaiak, és nagyobb valószínűséggel aktív gyülekezeti tagok. Ugyanakkor az elmúlt 25 évben az Egyesült Államokban is szekularizáció figyelhető meg. Ez az amerikai keresztényeket sokkhatásként érte, mert azt látják, hogy csökken a kulturális és politikai befolyásuk. Úgy gondolom, Vance megjegyzései részben tiltakozásként értelmezhetők a szekularizáció ellen. Szavai rezonálhatnak ugyan az amerikai társadalom egy részében, de valószínűleg nem változtatják meg az elvilágiasodás tendenciáját.

– Hogyan reagálnak a meghatározó teológusok és politikai elemzők arra, hogy az alelnök nagyobb teret adna az állami életben a vallásnak?

– Úgy érzékelem, Vance kritikusai attól tartanak, hogy az alelnök valamiféle, a 20. századi klerikális fasizmushoz hasonló ideológia iránt lelkesedik. Ennek szerintem is nagy a valószínűsége. Ugyanakkor

nem gondolom, hogy a klerikális fasizmusnak sok esélye lenne az Egyesült Államokban.

Inkább egy szűk katolikus értelmiségi kör vonzódik iránta; Amerikában senki sem akar katolikus teokráciában élni. Maga a katolikus egyház, és legkésőbb II. János Pál óta – ha nem korábbról – minden pápa  ellenezte ezt az elképzelést.

A Nemzeti Katolikus Imareggelin 2025-ben

– A „fasiszta” kifejezés Európában erős megbélyegzés, mivel egy gyilkos ideológia képviselőjére vagy támogatójára utal. Biztos benne, hogy J. D. Vance rászolgál erre a címkére?

– A fasizmus érzelmileg terhelt kifejezés, de ha meg akarjuk érteni az olyan szereplőket, mint J. D. Vance, akkor árnyaltsággal kell közelítenünk ehhez a fogalomhoz. Amikor az emberek meghallják, azonnal a nácizmusra gondolnak, amely a fasizmus szélsőséges – a rasszista ideológia és a darwinizmus ihlette – formája volt, és sok tekintetben sui generis jelenségnek tekinthető. A fasizmus azonban Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, és rövid ideig Ausztriában is létezett. Ezek is elnyomó rendszerek voltak, de egyik sem fogható a nácizmus borzalmához. A klerikális fasizmus megértéséhez – amely az integralistákra és valószínűleg Vance-re is hatással van – ismerni kell a Ständestaat elméletét, amely a német nyelvterületen alakult ki a 18. század végén, a 19. század elején, alternatívaként a liberalizmussal, illetve a kommunizmussal szemben.

– Témánk szempontjából mi volt a lényege?

– Az elképzelés az volt, hogy a társadalom „rendek” vagy „korporációk” – a társadalom különálló, közös érdekekkel rendelkező csoportjai – köré szerveződik, és ezeket az állam irányítja.

Az elképzelést négyféle értelemben is fasisztának tarthatjuk:

az egyéni jóval szemben a kollektív közjót hangsúlyozta, illetve az egyéni jót a kollektív jóba olvadva képzelte el érvényesülni; nemcsak rokonszenvezett a kereszténységgel, de szövetségre törekedett az egyházzal; tagadta az osztályok közötti konfliktus létezését, illetve a „korporációk” létrehozásával igyekezett meghaladni; nem szabott korlátokat az állam és vezetője hatalmának abban, hogy meghatározza a társadalom irányát.

– A „rendi államként” ismert eszme mennyiben határozta meg a katolikus társadalomfelfogást?

– Ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk, hogy a második világháború előtt a katolikus egyház rokonszenvezett az efféle fasiszta elképzelésekkel. XI. Piusz pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikájában támogatta a Ständestaat gondolatát. Természetesen nem olyan elnyomó politikát képzelt el vagy támogatott, amilyet a fasiszta rendszerek végül alkalmaznak. Ezzel szemben olyan politikai berendezkedést kívánt, amely barátságos az egyházzal, és korlátozza az egyéni szabadság tereit. Az egyház álláspontja a második világháború után megváltozott – úgy is mondhatjuk, hogy fejlődött –, mivel megtapasztalta, hogy mit jelent a fasizmus a gyakorlatban.

– A fasizmusnak és a kommunizmusnak ugyanakkor ma is vannak hívei…

– Erkölcsi különbséget kell tennünk azok között, akik a 18. és a 19. század fordulóján támogatták a fasiszta és a kommunista eszméket, illetve akik ma pártolják őket. A 18–19. században az emberek hatalmas társadalmi változásokkal küzdöttek, amelyek a liberális eszmék megjelenéséhez, a modern kapitalizmus fejlődéséhez, az iparosodáshoz és hasonló tényezőkhöz kapcsolódtak.

Aki komolyan kereste e problémák megoldását, az eljuthatott a marxizmushoz, a fasizmushoz vagy a liberalizmushoz.

Ezek többnyire olyan eszmék voltak, amelyeket akkor még sehol nem ültettek át a gyakorlatba. Ám ha valaki ma támogatja a fasizmust vagy a marxizmust, az más kérdés. Napjainkban már több tapasztalattal rendelkezünk róluk; ismerjük a gyenge pontjaikat, és azt, hogy milyen veszélyeket hordoznak. A fasiszta eszmék hirdetése ma egyszerűen megbocsáthatatlan.

– Hazánkban két jellemző vélemény létezik Donald Trumpról. Sokan nagy amerikai hazafinak és a vallás, valamint a hagyományos értékek bajnokának tartják. Mások egyszerűen nem hiszik el, hogy egy ilyen alak lehet a világ legerősebb hatalmának elnöke. Ön mit gondol?

– Véleményem szerint a legtöbb kommentátor túlértelmezi Trump felemelkedését. Vonzereje elsősorban a személyi kultuszon alapul, nem valamely koherens politikai programon. Elnökként egyik első intézkedése az volt, hogy a Kennedy Centert saját magáról nevezte át. Elérte, hogy az amerikai pénzverde az ő arcképével ellátott emlékérméket verjen, és a százdolláros bankjegyen is az ő aláírása szerepeljen. Washington szövetségi épületein hatalmas transzparensek lógnak az arcképével.

Valószínűleg több Trump-portré látható az amerikai fővárosban, mint Mao Ce-tung-kép Pekingben.

A politikai elemzők megpróbáltak valamilyen egységes stratégiát vagy politikai víziót felfedezni a Trump-jelenség mögött, mert nehezen hiszik el, hogy az Egyesült Államok elnöke egy közönséges nárcisztikus félnótás, aki a szeszélyei alapján kormányoz. Pedig ez a helyzet. Az Egyesült Államokat jelenleg egyfajta Néró vezeti, ami rendkívül veszélyes a világ számára. Elég csak az Irán elleni háborúra gondolni. Trump izolacionizmussal kampányolt, és azt ígérte, hogy véget vet a „végtelen háborúknak”. Most mégis háborút indított Irán ellen világos célok és lezárási stratégia nélkül, ami globális recessziót vagy még súlyosabb következményeket vonhat maga után. Miért tette ezt az Egyesült Államok? Mert „Néró császár” pillanatnyi kedve ezt diktálta.

– Milyen szerepet játszik J. D. Vance az amerikai kormányzatban Donald Trump mellett, és milyen jövőt jósol az alelnöknek a Trump utáni időszakra?

– Vance „felemelkedése” teljes mértékben Trumphoz kötődik. Alelnökké válása előtt mindössze két évig volt ohiói szenátor, és azt a választást is alig csak szűken, kizárólag Trump támogatásának köszönhetően nyerte meg. Számomra ez azt jelzi, hogy bizonyos vallásos konzervatívoknak egészen Trumpig ért el a kezük. Támogatói azért akarták Vance-t alelnöknek, mert úgy gondolták, képes lehet a Trump-mozgalmat saját konzervatív politikai céljaik szolgálatába állítani.

Most pedig azt remélik, hogy az elnök távozása után koherensebb irányba terelheti a trumpizmust.

Ez azonban kevéssé valószínű. Vance nem népszerű az amerikai társadalomban, nincs Trumpéhoz fogható karizmája, és még a Trump-mozgalmon belül is gyanakvással tekintenek rá, mint aki nem „igazi MAGA”. Ráadásul Donald Trump elnöksége nem alakul jól: már most népszerűtlenebb, mint Joe Biden volt ugyanebben az időszakban. Nem világos, hogy az elnök távozása után Vance képes lesz-e önálló politikai pályát befutni; az viszont, hogy politikai sorsát az elnökhöz kötötte, a következő választáson inkább hátrány lehet.

Középen Orbán Balázs, J. D. Vance és Orbán Viktor, balra az integralista nézeteiről ismert Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet elnöke, jobbra Rod Dreher (forrás: Orbán Balázs Facebook-oldala)

– Egyes megfigyelők Vance nézeteit Orbán Viktor felfogásához hasonlítják. Mennyire tartja érvényesnek ezt az összevetést?

– Egyes amerikai konzervatív értelmiségiek csodálják Orbánt, mert sikeres keresztény politikusnak tartják. Trump második ciklusának egyes intézkedései mintha valóban az ő ihletésére születtek volna: a média feletti kontroll kísérlete, az egyetemek elleni fellépés, vagy az állam befolyásának növelése a magánszektorban. Amerika azonban hatalmas ország, sok különálló hatalmi központtal. Bár az elnök rendkívül erős, a belpolitikában bizonyos értelemben mégsem olyan nagy a befolyása, mint Magyarország miniszterelnökének. Trump nem képes olyan hatékonyan centralizálni a hatalmat, mint Orbán. És ha Orbán Viktor elveszíti a választásokat, az amerikai konzervatívoknak talán újra kell gondolniuk az iránta érzett csodálatukat.

támogass

Így támogathatja a Szemléleket

A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.

Támogatom
Szőnyi Szilárd
A Szemlélek számomra az a fórum, ahol szabadon, tabuk nélkül beszélhetünk közös dolgainkról. Ahol senki nem írja elő, hogy minek örüljünk, és senki nem korlátozza, hogy mi felett bánkódhatunk. Ahol hit, vallás, egyházi és politikai közélet kérdéseit cenzúra és öncenzúra nélkül taglalhatjuk. Tesszük mindezt úgy, hogy igyekszünk elkerülni két szélsőséget: a kritikátlan tiszteletet és a tiszteletlen kritikát.