„Fogalmunk sincs a dolgok valódi hátteréről…” – Komment-tár #8

A népszámlálás már Dávid király számára is kényes kérdés volt – a hozzászólásokból látható, hogy ma is felkavarja a közvéleményt.

A Komment-tár-sorozat küldetése, hogy rendszeresen merítsünk az olvasói reakciók bőséges terméséből, újraolvassuk az esetleg szem elől tévesztett vagy elfeledett észrevételeket.

Nem a legjobb hozzászólásokat gyűjtjük egybe, és szerkesztjük cikké, nem is azokat, amelyekkel leginkább egyetértünk – a válogatás célja továbbra is a közös gondolkodás, a párbeszéd támogatása.

Hozzászólni ér, sőt nagyon örülünk minden építő megjegyzésnek!

Úgy szereted magadat, ahogyan Isten szeret téged?

„Érdekes ez a Jézus-Júdás történet. Mindenki azt olvas ki belőle, ami a legközelebb áll a lelkületéhez.
Mert mi az általános vélekedés? Júdás a velejéig gonosz, a számító, az áruló, neve legyen örökre átkozott. Pedig az egész feltámadás történetben ő a kulcsfigura. Nélküle nem úgy alakultak volna az események, ahogy alakultak.
Két lehetőség van. Tényleg egy gyenge, a Mesterét feladni tudó utolsó áruló, amit Jézusnak tudnia kellett, azért választotta tanítványul, akkor viszont visszaélt ezzel a tudással, kivéve, ha az agapé alapján őszintén megbocsátotta a várható tettét, vagy beavatott volt, akire lehetett számítani, aki felfogta és megértette, hogy miről van szó. Aki merte elvállalni, amit a többiek nem. Mert valakinek csak be kellett töltenie a szerepet. Itt nem véletlen történések sorozatáról van szó, hanem szükségszerűen bekövetkezőkről.
És érdekesek vagyunk.
Péter a történet szerint ugyebár háromszor tagadta meg szeretett Mesterét. Az nem árulás? Amit Jézus szintén pontosan tudott előre. De a feltétel nélküli szeretet egyetemes. Vonatkozik árulókra, megtagadókra, ítélethozókra, ítéletvégrehajtókra, hívőkre és hitetlenekre.
Csak mi törünk pálcát bárki felett, pedig fogalmunk sincs a dolgok valódi hátteréről…”

„Nos inkább azon kellene elgondolkodni, hogy Júdás maga is annyira „bocsánatosnak” ítélte árulását, hogy öngyilkos lett 🙁 …”

Guruló játszótér

„Mennyire fontos észrevenni a másikat! A felnőtteknek is szüksége lenne fejlesztő játékra talán, hogy tudatosuljon, az „én” mellett létezik ő. És Ő is.”

Illúzió vagy álom?

„1963. augusztus 28-án hangzott el egy csodálatos beszéd. Martin Luther King baptista lelkipásztor ki merte mondani az emberiség egyik legbátrabb és legszebb beszédét: Van egy álmom…
Alig 50 év elteltével az Amerikai Egyesült Államoknak afroamerikai elnöke lett, mert mertek álmodni és az álmokat valóra váltani. Tanuljunk bátorságot Éva Edith Egertől, Martin Luther Kingtől.
Amíg azt sulykoljuk magunknak, hogy mi képtelenek vagyunk egy jobb életet élni, addig nem fog menni.”

„Nem a kormány és nem is a politikai pártok teszik széppé vagy rúttá az életünket, hanem mi magunk.”

Népszámlálás 2022

„Fájlaltam, hogy a felekezeten kívüliség választhatósága össze volt kapcsolva azzal, hogy vallástalan. Kellett volna olyan is, hogy felekezeten kívüli keresztény.”

„Talán, ha lenne egy Egyházakon kívüli Istenhívő kategória, lenne rá pár jelölés. De kérdés, mi a cél az ilyen besorolásokkal? Kinek vallom be/meg? Ha sokan jelölik be magukat kereszténynek, majd azt mondhatják, ugye, Magyarország keresztény ország, pedig sok vonása erősen mást mutat. Ha kevesen jelölik be magukat, az a valóságot fedi-e majd, vagy csak kihagyható válaszként átlépik? De örülök, hogy egyelőre még nem gond, bárhogy nyilatkozom. Remélem. Remélem ez így is marad még egy jó ideig.”

„…szívem szerint azt választanám, hogy istenhívő. Nem kizárólagosan katolikusisten, nem csak a keresztények istene, hanem Isten. Aki felderíti napját jókra és rosszakra egyaránt.”

„A vallás magánügy. Istent és a pártokat másra hagyom. A jó emberekben hiszek.”

„A hitvallásom nem fog elvegyülni a magát érdekből, képmutatásból kereszténynek valló emberi adat között!”

„De mi az, amit nem tudhatnak a többi nyilvántartásból? Miért mondják, hogy ez az utolsó, legközelebb a nyilvántartásaikból szedik az adatokat? Most miért nem?”

„Krisztusnak nincs szüksége se népszámlálásra, se bevallásokra. Az ő szeme mindent lát. Ő nem abban számít ránk, hogy tájékoztassuk a Hivatalt!”

„A hitvallás kívül és belül is meg kell hogy történjen… hisz Jézus is úgy mondta, hogy megvall engem az emberek előtt… nem egy zárt szobában egyedül, hanem az emberek előtt… egy ilyen népszámlálás pl. pont annak számít…

megvalljuk-e Krisztust?”

„A lényeg az lenne, hogy EMBEREK legyünk. A hitem, vallásom magánügy.”