Gurul a játszótér – gyerekeknek szállít élményt a Karitász

Vannak, akik Isten háta mögött is igyekeznek mások életét jobbá, szebbé, élménydúsabbá tenni.

Számháborúzni indultunk volna, de az időjárás közbeszólt. A Felzárkózó Települések program Mozgó Játszóterének vadonatúj kisbusza kicsiny baranyai községekbe “gurítja el” a szolgálat elhivatott munkatársait – a hirtelen beköszöntött ősz miatt kültéri program helyett most Sósvertike közösségi házába megyünk, helyi gyerekekkel játszani.

A felzárkózó településeken nincsenek játszóterek. A gyerekek nem tudnak hol és kitől megtanulni játszani. Ennek a problémának a megoldására született meg a Mozgó Játszótér. Egy kilencszemélyes kisbusz, amibe belefér minden játék, eszköz és két személy, aki ért a játékhoz és a gyerekekhez. A kisbusz gyorsan eljut az ország bármelyik pontjára, ahol a megérkezés helyszíne pillanatok alatt benépesül, és játszótérré válik. (fete.hu)

Míg várom a program munkatársait, Kovács Tibort és Kövesdi Nórit, gyönyörködöm a kisbuszban – ezzel a szuper járgánnyal járják be a rájuk bízott tíz települést, így minden helyszínre kéthetente eljutnak.

Gyorsan átpakoljuk a még hiányzó játékokat, és már útnak is indulunk. A délutáni csúcsforgalomban, a szakadó esőben araszolva Tibor elmeséli, hogy már négy éve dolgozik a Karitásznál – a „Végtelen lehetőség” programban kezdett, ami idén májusban ért véget.

Tibor sajnálja, hogy most a szűkösebb források miatt nem juthatnak el azokra a településekre, melyekkel korábban jó kapcsolatot alakítottak ki. Azt is megemlíti, hogy az ilyen típusú programok megvalósításának egyik nagy nehézsége a magas fluktuáció – ő a maga négy itt eltöltött évével már veteránnak számít.

„Mi vagyunk az egyetlen program”

Beszél arról is, hogy a pandémia ideje alatt krízisről krízisre jártak a településeken. A program egyik fő célja, hogy rendezvényekkel, a gyerekeknek szervezett közös programokkal segítsék az egymástól sokszor elszigetelten élő emberek és közösségek együttműködését. Ezeken a helyeken sem bolt, sem játszótér, de még kocsma sincs.
– Mi vagyunk az egyetlen program – mondja Tibor –, főleg a gyerekeknek.

Drávaiványi közösségi házában vesszük fel az első csapat gyereket, akik már nagyon vártak minket – tőlük jobban talán csak Nóri izgult, hogy vajon az eső miatt jönnek-e a gyerekek… De a mostoha időjárás nem tarthatta vissza őket – mosolygós kisiskolások, és néhány ovis csatlakozik hozzánk.

Sósvertike a szomszéd község, ahol a felújított közösségi házban vár minket Vargáné Berta Renáta, aki munkatársával, Tihanyi Jánossal vezeti ezt a házat. Iskolaidőben délelőtt 10-től este hatig segítik a község lakóit ügyes-bajos dolgaik intézésében. Reni elmondja, hogy itt a legnagyobb gond a munkanélküliség. Sokan dolgoznak közmunkásként. Aki tud, “hetelni” jár, de egy kaposvári húsipari cég is visz minden nap embert tőlük. Helyben működött egy csirkefarm, ami újabb anyagi forrásra várva jelenleg nem üzemel. Ha újra megnyitják, sok embernek ad majd munkát.

A közösségi házat pillanatok alatt benépesítik a gyerekek és a szülők, akik bátorítani igyekeznek gyerkőceiket a közös programban való részvételre. Több-kevesebb sikerrel a legkisebbeket is oda lehet csábítani Nórihoz és Tiborhoz, akik fő játékmesterként fáradhatatlanul szórakoztatják az aprónépet.

Játékokkal a sikerélményekért

Nóri öt hete csatlakozott a programhoz, de már évek óta terepen dolgozott, hasonló munkakörben. Korábban nem volt sem hely-, sem „gyerekismerete”, így mára olyan játékokat állított össze, melyek az ismerkedést, barátkozást segítik. Azt mondja, hogy a foglalkozások alkalmával gyakran előfordulnak váratlan helyzetek: az előre felépített vázat rögtönzött játékokkal töltik ki.
– Fontos, hogy figyeljük a csoportot, és reagáljunk rájuk – mondja Nóri. – Ma kifejezetten a közös játékokat hangsúlyoztuk, amikor nem az egyéni győzelem a cél, sokkal inkább a közös nevetés, a közös játék. Mint mindig, a mai alkalom is önmagában „fejlesztő”, hiszen fejlődik a gyerekek közösségtudata, empátiája, szabálytudata, vagy éppen az élmény átélésének képessége, és még rengeteg egyéb, nem mérhető dolog.

A játékban megélt sikerélmény pedig növeli az önbizalmat, és bátorítást ad az élet más területein is

– meséli örömmel.

Elöregedő, elszegényedő vidék

Közben megérkezik Tihanyi János is, aki egy éve dolgozik itt, Renivel együtt ő is helybéli. Végzettsége szerint ápoló, de mióta rátalált ez a lehetőség, jól érzi magát a munkakörében. A helyieknek segítenek a pénzbeosztásban, az adósságkezelésben, a mindennapi problémáik megoldásában. Jani zenél is – a programnak köszönhető egyik legszebb élményeként említi, hogy egy lámpás felvonulás alkalmával megálltak egy általuk segített idős bácsi háza előtt, hogy leróják tiszteletüket, természetesen zenével. A bácsi régen híres muzsikus volt a környéken – könnyekig meghatódott örömében. Jani egyébként szabadidejében vadászik, de itt csak egy mosolyt lőtt nekünk az egyik kisfiúval.
A közös programokon keresztül a helyiek számára lehetőség nyílik a Karitász országos segélyprogramjaiba is bekapcsolódni, melyek évek óta sikeresen működnek a szervezet által lefedett területeken.

– Elöregedő, elszegényedő vidék ez – mondja Jani –, de a program élhetőbbé teszi az itteniek mindennapjait. Figyelmet kapnak és reményt is, hogy idővel mindenki élete jobb lesz.
Hamar elrepül a nap a játékokkal, a gyerekek is fáradnak, lassan indulunk visszafelé. Haza kell őket vinni, ebben Jani is segít. Mindegyik apróságot háztól házig szállítják, egy kis örömteli játékélménnyel gazdagodva.

Tiborék nagyon bíznak abban, hogy a program januártól folytatódhat, és ha lesz rá mód, akkor még több települést elérhetnek. Ehhez a forrásokon kívül még több elhivatott emberre van szükség, akik időt és energiát nem kímélve beleállnak ebbe a történetbe. Erről eszembe jut az az internetes mém, melyben az egyik hívő kérdezi Jézus Krisztust:
– Uram, mikor jön el a Te országod?
– Amikor ti akarjátok.

Amikor felépítjük.

Sokszor szeretnénk jobbra írni a másik embert anélkül, hogy igazán elolvasnánk. Hiszem, hogy minden tettünk egy firka, vagy egy szép vonás életünk pergamenjén. Azért írok, hogy minél többen és minél jobban szeressük egymást elolvasni.