Mivel 2022-ben részt vett a hazája klímapolitikája ellen tiltakozó nürnbergi útblokádban, Jörg Alt német jezsuitát pénzbírságra vagy közel egyhavi börtönbüntetésre ítélték. A páter az utóbbit választotta, és büntetését április elején kezdte letölteni. Mi interjút kértünk tőle, ő pedig postafordultával válaszolt. Bitter Ákos jelenti Németországból.
Korábbi írásunkban bemutattuk, hogy mi vezetett Jörg Alt SJ börtönbüntetéséhez, és egyúttal levélben kértünk tőle interjút. Arról érdeklődtünk, hogy a pénzbírság helyett miért választotta a rabságot; elöljárói mit gondolnak a tevékenységéről; szerinte Jézus ma ülősztrájkolna-e; baloldalinak tartja-e magát; közel érzi-e magához a fogságban hozzá hasonlóan tevékeny életet élő Szent Pált, illetve mit üzen a magyar olvasóknak. Végezetül feltettük azt a kérdést, amit katolikus körökben gyakran hallani: „Mit gondol arról, hogy sokak szerint az egyház nem NGO, vagyis civil szervezet, ezért fő feladata nem az aktivizmus, hanem – a jezsuita rendalapító kifejezésével – a lelkek segítése?”
Még húsvét előtt választ kaptunk a börtönben ülő jezsuitától egy kézírásos levélben, melynek szövege magyarul így hangzik:
„Kedves Bitter Ákos,
Köszönöm levelét. Az a helyzet, hogy egy hónap alatt egyszer fogadhatok látogatót és kétszer telefonhívást. A börtön nem szép dolog…
Amíg börtönben vagyok, bizonyos okokból nem kívánok interjút adni.
Kérdései közül csak egyre szeretnék reagálni, mert a felvetés (mint annyiszor, úgy most is) nagyon bosszant: a papoknak a lelkek gondozásával kellene foglalkozniuk, és nem a politizálással.
Egy öreg bencés szerzetes egyszer azt mondta nekem: „A kegyelem a természetesre épít”. Vagy Bertold Brecht szavaival: „Előbb a has, utána a morál.”
Ha a klímaváltozás a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor hamarosan egyre inkább azzal a kérdéssel kell majd foglalkoznunk, hogy mit együnk és mit igyunk. Továbbá: a jámbor szavak nem fogják megszüntetni az éhezést. Isten nem fog hús- vagy mannaesőt küldeni az égből – ezt a problémát ugyanis mi okoztuk magunknak.
Vajon Jézus polgári engedetlenséget követne el az éghajlatváltozás miatt? Persze, hogy így tenne! Az egyes emberek jólléte miatt a szombati parancsolatot is megszegte. Miért ne szegne meg ma is jogszabályokat, ha milliók túlélése a tét?!
Jézust nem azért ölték meg, mert jámbor módon prédikált, hanem mert a korabeli hatalmasok úgy érezték, fellépése fenyegeti őket.
Azt javaslom a magyaroknak, hogy olvassák el az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület jelentéseit: minden, ami bennük szerepel, éppen most történik – csak sajnos sokkal gyorsabban, mint ahogyan várták.
Boldog ünnepet!
Jörg Alt SJ”
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom