„Minek jön ide ez az antipápa?”

Nem mindenki örül annak, hogy idén szeptemberben hazánkba látogat a katolikus egyházfő.

– Nagyon elszomorítanak azok a reakciók, amelyekkel az interneten szembesültem, miután kiderült, hogy Magyarországra jön Ferenc pápa – mondta Beer Miklós püspök márciusi beszélgetésünk során. Bár nem mélyedtem el a különböző fórumok, kommentfolyamok világában, így nem tudtam, pontosan mire utal főpásztor, ám el tudtam képzelni, hogy az elmúlt évek főként politikai alapú pápaellenes hangulatkeltésének nyomai nem múltak el nyomtalanul a néplélekből.

Egy hónap múltával nem olyan könnyű visszaidézni a konkrét üzeneteket, de mivel az internet nem a feledékenységéről híres, nem is lehetetlen egy kis kutatómunkával fellelni, mi szomoríthatta el Miklós püspököt.

Az alábbiakban a Mediaworks olvasóközönségének hozzászólásaiból olvasható néhány elgondolkodtató megnyilvánulás. Az összkép természetesen ennél színesebb, árnyaltabb, sőt, egészen biztosan sokan örömmel várják a szeptemberi eseményt, de nehéz szó nélkül elmenni a magukat alighanem „konzervatívnak” gondolók szavai mellett.

A lista végén bizakodásra okot adó kritikák is szerepelnek.

* * *

„Ballib média kottájából játszik…”

„Remélem a Luciferkó látogatása elmarad, addig megkávéztatják egy erős feketével.”

„Na, most Szájer legalább meggyónhat. Feri után, természetesen.”

„Jön az antikrisztus.”

„Először azt hittem, jön a pápa, de XVI. Benedek a Vatikánban marad.”

„Nem kell a média kottájából játszó celebpápa.”

„Mindent elmond a világról, hogy egy ilyen gerinctelen féreg pápa tudott lenni. Bocsánatot kérek a hívő katolikusoktól, de ez a lény méltatlan a hivatalára.”

„Ennek a Törpapának köszönhető a buziság terjedése, meg a migránsok betelepítése. Sajnálom, de ez egy antikrisztus.”

„Minek jön ide ez az antipápa?”

„Egy Gellérthegyi hordórodeóban jól mutatna…”

„Aki igaz magyar hazafi, az kimegy üdvözölni a római püspököt. Záptojással, rohadt paradicsommal.”

„Ez az ember a katolikus egyház szégyene és szétverője.”

„Egy ekkora vén hamiskártyás buta tök maradjon otthon és élvezze Isten valódi felkentjétől a tudóspápától (Ratzinger) elorzott hatalmát. Szégyen a katolikusokra ez a buta ember.”

„Gondolom, leugrik Röszkére és megnyitja a határt a szegény vándorok előtt a vén liberális.”

„Mindig döbbenten állok az előtt, hogy a katolikusok egy része milyen mértékben átpolitizált véleményt mond Ferenc pápáról, miközben a beszédeinek kiragadott részeit idézgeti. Hívő katolikusként nem azt mondom, hogy Ferenc pápának mindenben igaza van. De az a gyűlölet, amit minősíthetetlen hangnemben szórnak rá egyesek, teljesen elfogadhatatlan.”

„Szeretettel és hálával várunk Ferenc pápa! Attól még, hogy a migráció-téma kapcsán nem látsz tisztán, mégis te vagy, akit az Úr Jézus megerősítésünkre rendelt. És fordítva is igaz: a mi hitvallásunk és ragaszkodásunk is erőt adhat neked, hogy az áldozatos munkádat továbbra Isten Népe javára végezd.”

„Magyarország már régen missziós terület.”

* * *

Miklós püspök időközben interjút adott a Szemléleknek, a Ferenc pápával való közelgő személyes találkozására is kitért.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.