Beer Miklós: Kétségeim vannak a járvány tanulságait illetően

A vértanúk korát éljük az egykori váci püspök szerint, akivel életvitelünk ellentmondásairól és a halál utáni életben való hit fontosságáról is beszélgettünk.

– A Dunakanyarban beszélgetünk, egy csendes településen. Hogy tölti itt mindennapjait nyugalmazott püspökként?

– Itt lakom Nagymaroson már másfél éve. A szomszéd faluban, Zebegényben voltam gyerek, így tulajdonképpen visszajöttem a Duna mellé, a Börzsöny lábához. Az ablakomból rálátok a visegrádi várra, pár lépésre vagyok a templomtól, ahol rendszeresen misézem. Bár a világjárvány már egy éve meghatározza az életvitelünket, én ezt nem nagyon érzékelem. Rendszeresen kerékpározom a Duna-parton, gyakran felsétálok az erdőbe és csak csodálom a tájat. Annyi változás azért történt az életemben, hogy megtanultam az internetes kapcsolattartást. Rendszeresen részt veszek online konferenciákon, és a miséket is közvetítjük. A régi barátok, tanítványok közül nagyon sokan megkeresnek levélben, telefonon. Írok cikkeket, interjúra is felkérnek. Szóval mozgalmas a nyugdíjas életem.

– Annyi húsvét átélését követően mi újat üzen püspök atyának az idei ünnep?

– Már a tavalyi húsvéti ünnep is próbára tett bennünket, de az idei még inkább. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi barát, ismerős, rokon lesz ennek a járványnak az áldozata. A halál ténye talán sosem érintett meg ennyire közelről. Úgy gondolom, hogy a húsvéti üzenet sem szólt még sohasem ennyire személyesen nekünk, mint ebben a mostani járványban. Talán kicsit merész párhuzam, de valahogy így képzelem el a vértanúk korát. A Római Birodalomban az üldözések idején vértanúk százai haltak meg, és éppen ez adott bátorítást a többieknek, hogy ők is hitvalló életet éljenek. Nagyon remélem, hogy idén mi is jobban átéljük Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának valóságát.

Nagyon szeretném, ha átértékelnénk az életvitelünket és még inkább önzetlen, nagylelkű Krisztus-követőkké válnánk, akik az örök élet reményével tennénk a dolgainkat.

Talán így fogalmaznám meg az idei húsvéti üzenetet: Miben tudom megváltoztatni az életemet, hogy hitelesebben tudjam képviselni a feltámadás reménységét? Sokszor idézem Péter apostol első levelét: „Álljatok készen, hogy mindenkinek megfelelhessetek, aki csak kérdezi, hogy mi az alapja reményeteknek” /3,15/

– Szorongás, félelem, elszigetelődés. A világban kialakult helyzet mindannyiunkra hatással van, és már nemcsak testi egészségünket érezhetjük veszélyben, de lelki jól-létünk is kockán forog. Mi lehet Isten üzenete az emberiség számára ebben a nehéz időszakban? Mi az üzenet a hívők és a keresők számára?

– Én is gyakran hallom a panaszt a bezártság és a bizonytalanság miatt. Nagyon nehéz lehet lakótelepi lakásban elviselni a „karantén-állapotot”. Vidéken az emberek kimehetnek a kertjükbe vagy a szabadba. Sok idős ember panaszolja, hogy hónapok óta nem láthatta az unokákat. És jelen van a bizonytalanság is, hogy meddig tart ez a járvány. Nagyon nehéz próbatétel. Természetesen nehéz megválaszolni ezeket a kérdéseket egy hívő embernek is. Mi lehet Isten szándéka, hogy megenged ilyen megpróbáltatást? Kézenfekvő válasz lenne, hogy a járvány ráébreszthetné az embereket arra, hogy a világ és az élet az nem a mi kényünk-kedvünk szerint működik, és nyilván arra is, hogy rádöbbenjünk, hogy ez a jelenlegi világ elmúlik, „nincs itt maradandó lakásunk”. De nem ilyen egyszerű. Sokáig reménykedtem, még a járvány első időszakában, hogy tanulunk ebből, és nem ott akarjuk folytatni az életvitelünket, ahol abbahagytuk a járvány előtt. Reménykedtem, hogy szerényebb igényeink lesznek. Nagyobb lesz a szolidaritás a szegényebb embertársainkkal. Sajnos, most már nem vagyok ilyen optimista. Furcsa ellentmondást látok például abban, hogy panaszkodunk a turizmus, a vendéglátás visszaesése miatt, hogy mennyi jövedelem-kiesést okozott, hogy akik ebből éltek, mekkora anyagi veszteséget szenvedtek, miközben a „szerényebb életvitel” éppen azt jelentené, hogy nem akarunk drága külföldi nyaralásokat tervezni, hiszen éppen ez a nagy utazgatás volt a járvány elterjedésének egyik oka. Na de mi lesz a felépített szállodákkal? Hát, valami ilyesmit is gondolok, hogy az Úristen újra és újra lehetőséget ad arra, hogy átgondoljuk az életünk igazi értelmét. A halál kikerülhetetlen ténye alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk azon, hogy mit viszünk magunkkal „odaátra”. Jézus szavai most különösen időszerűek: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de a lelke kárt szenved”? Vagyis

csak az önzetlenség kincsének van „odaát” is értéke.

Na persze a legnagyobb kérdés, hogy tudunk-e hinni a halál utáni életben, a feltámadásban. Minden ezen múlik. A dúsgazdag és a Lázár története mindig aktuális.

– A járványhelyzet komoly kihívások elé állítja az intézményes egyházat is. Zárt templomok, online misék, papi elhalálozások… Jó válaszokat tudott Ön szerint adni a Magyar Katolikus Egyház erre a rendkívüli helyzetre? Miben lehetne esetleg még fejlődni?

– Kétségtelen, hogy egy évvel ezelőtt meglepődtünk, és mi magunk zártuk be a templomainkat. Aztán lassanként észrevettük, hogy lehet használni a technika által felkínált lehetőségeket. Megkezdtük az online mise-közvetítéseket, az online konferenciákat, lelkigyakorlatokat. Tulajdonképpen kinyílt egy egészen új távlat a lelkipásztori szolgálat számára. Természetesen várjuk újra a személyes találkozásokat, az ünnepi liturgiát, de már biztosan nem ott akarjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Éppen a keresők, az egyháztól távol élők felé találtunk új kapcsolati lehetőségeket. Rajtunk múlik, hogy ezeket a „felfedezéseket” kamatoztatni fogjuk-e.

– Március 19-én kezdődött a Ferenc pápa által meghirdetett család éve. Mit gondol, mi volt a Szentatya szándéka a családnak szentelt különleges év meghirdetésével? Mit adhat nekünk ez az időszak?

– Ferenc pápa még tavaly meghirdette a Szent József évet, majd ezt kibővítette idén, Szent József ünnepén, a családév gondolatával. Biztos vagyok abban, hogy a Szentatya ezzel a felhívásával az egyházközségeink számára akart bátorítást adni, hogy a családközösségeink egymást segítve lelkileg megújulhassanak.

– Sokan érzik úgy, hogy a család intézménye veszélyben van. Biztos támpontok nélküli világunkban fogódzót keresve sokan újra felfedezik az elköteleződés értéket, de közben nem lehet nem észrevenni, hogy társadalmunkban egyre többször és egyre láthatóbban jelennek meg a mozaikcsaládok, a szivárványcsaládok, a házasságon kívüli együttélést választók. Mit üzen nekik Isten, és mit üzennek az ilyen kapcsolatban élők az egyháznak?

– Úgy gondolom, hogy a jelenkori szekularizált világban éppúgy felértékelődik a keresztény család küldetése, mint a pogány Római Birodalomban. Nincs új a nap alatt.

A hedonista, szabados, önpusztító életvitelnek nincs jövője.

Az örök erkölcsi értékek csak a családban bontakozhatnak ki, mint az önzetlenség, egymás elfogadása, a türelem és így tovább, amiről a Galata levél 5,22-ben olvashatunk. A családi életről egyébként gyakran tanít Pál apostol éppúgy, mint Péter apostol a leveleiben, de a Diognétoszhoz írt levél is említi. Mitől vagyunk valóban keresztények? A kérdés ma éppúgy aktuális, mint akkor volt. Ez a tematikus év a járvány-időszakban is kínál új lehetőségeket, de reményünk szerint utána még inkább. Egyházi fenntartású iskoláinkban a „családi életre nevelés” tematikája fontos hangsúlyt kapott. Miközben az egyház irgalmas anyai szeretetével fordul a különféle devianciák áldozatai felé, egyértelmű útmutatást is tud adni a fiatalok számára. Ferenc pápa tanítása az „Amoris laetitia” enciklikában a vezérfonala ennek az évnek, amely egyszerre ad ideált és egyszerre hirdet irgalmasságot.

– Ferenc pápa idén ősszel várhatóan hazánkba látogat. Bizonyára Önnek is lehetősége nyílik személyesen találkozni vele. Hogyan készül erre az alkalomra?

– Nagy örömmel értesültünk a Szentatya látogatásáról, amit az iraki útjáról hazatérőben a repülőgépen jelentett be. Remélem, hogy az ünnepi szentmisén a közelében lehetek.