Munk Veronika: A valódi újságírók elkötelezett igazságkeresők

A főszerkesztővel a Telex egy éves születésnapja alkalmából beszélgettünk, melynek során visszaidéztük az Indextől való búcsúzás napjait, de szót ejtettünk arról is, mit jelent a független újságírás, vagy hogy élvezi-e a lap bármilyen háttérhatalom támogatását.

− Bő egy évvel ezelőtt 90 kollégáddal együtt felmondtatok az Indexnél. Ennek közvetlen előzménye Dull Szabolcs akkori főszerkesztő eltávolítása volt, melyet követően egyértelműen úgy láttátok, nem biztosított tovább a szerkesztőség függetlensége. Egy év távlatából hogyan emlékszel vissza erre a napra?
− Ez egy traumatikus esemény volt mindannyiunknak. 18 évet dolgoztam az Indexnél, ott kezdtem gyakornokként a pályámat még az egyetem alatt és főszerkesztő-helyettes voltam, amikor eljöttünk. Ebből talán érezhető, hogy mennyire fontos volt nekem az a lap majdnem két évtizedig. A felmondás egyszerre volt az életem legnehezebb és a legkönnyebb döntése, mert az ottani folyamatokat szemlélve és megélve, ami végül Dull Szabolcs főszerkesztő eltávolításához vezetett, teljesen világossá vált, hogy nem maradhatunk. Nem sokkal később Vaszily Miklós személyében az az üzletember lett a tulajdonosa az Indexnek, akinek teljesen nyíltan kormányközeli médiakötődése van.

− Miért a felmondás volt a megoldás? Elképzelhetetlennek tartottad volna a munkát immár Dull Szabolcs nélkül, egy új tulajdonosi vezetéssel?
− Én csak a saját helyzetemről tudok beszélni, arról, hogy én miért jöttem el. Belülről látva a folyamatokat és azt, hogy Szabolcsot mindenféle szakmai indokolás nélkül rúgták ki, egyértelművé vált, hogy az Indexben az a fajta szakmai munka, ami nekem fontos és politikától független, annak vége van.

Azok az alapelvek, amik jellemezték az egykori szerkesztőségünket, nemcsak újságíróként, hanem magánemberként is fontosak számomra: a transzparencia, a korrektség, a szabadság.

Akkor és ott ezek már megvalósíthatatlannak tűntek. Biztos voltam benne, hogy nincsen más út.

− Említettél belső folyamatokat, melyeket már lehetett látni. Mikortól volt érezhető, hogy a háttérben már megkezdődött az Index átalakítása?
− Ez egy hosszú folyamat volt, melynek során oligarchák jöttek-mentek az Index körül, de a szerkesztőségi munka, a nekünk fontos szakmai alapelvek egészen a távozásunkig nem sérültek.

− Most a függetlenségről beszélsz?
− Igen, bár nem szeretem már használni ezt a szót. Sokkal jobban szeretem helyette a szuperkorrekt kifejezést. A Telex mottójába sem véletlenül kerültek bele, hogy ‘korrekt, kritikus, kíváncsi’, mert a függetlenséget nem nagyon értik az olvasók, illetve mindenki mást gondol róla. Klasszikus értelemben azt jelenti a függetlenség, hogy nem függsz semmilyen politikai vagy gazdasági hatalomtól, ami befolyásolná azt, hogy mi alapján írsz az újságba.

− Ez megvolt a régi Indexnél?
− Amíg én ott dolgoztam, addig senki nem határozhatta meg kívülről, hogy miről írunk vagy miről nem írunk, illetve azt sem, hogy kivel dolgozunk és kivel nem dolgozunk együtt. A főszerkesztő eltávolításával és azzal a külsős tanácsadók által javasolt tervvel, hogy bizonyos tartalmi egységeket különböző cégekbe szervezzenek ki, már

sejthető volt, hogy az Index szerkesztőségének egységét megbontva, ennek a laza szövedéknek a létrehozása valaminek az előkészítése lesz.

− Aztán felmondtatok és megfogalmaztátok: ’Lesz másik’. Sokan vádoltak titeket azzal, hogy ilyen bátor döntést csak az hoz meg, aki már bebiztosította magát, sőt, azt is tudni vélték, hogy a Telexet melyik háttérhatalom támogatja. Tegyük tisztába, hogy miből éltek!
− Azt fontos tudni, hogy amikor beadtam a felmondásomat, nekem nem volt semmilyen B tervem. Amikor elküldték Szabolcsot, az egész szerkesztőség egységben kérte a menedzsmentet, hogy ezt ne tegyék. Mikor erre nemleges választ kaptunk, akkor a főszerkesztő-helyettes társaimmal együtt úgy éreztük, hogy akkor itt a vége, és erről a döntésünkről tájékoztattuk a kollégákat is. Végül 90-en álltak fel velünk együtt. Gyermeket nevelő munkatársak, lakáshitelekkel a nyakukban adták be a felmondásaikat.

− Tehát ekkor még nem volt az asztalon egy új lap indításának a terve?
− Aznap, amikor felmondtunk, sok ezer ember részvételével volt egy tüntetés Budapesten, egy olyan országban, ahol nem szokás az utcára menni egyébként semmiért sem. Az Index volt akkor a legolvasottabb újság, másfél millió napi látogatóval. Az én értelmezésemben ők ott akkor annak adtak hangot, hogy valamit szeretnének olvasni. Nagyon erősen hatott ránk ez a tüntetés, mert úgy láttuk, ezek az emberek azért mennek az utcára, mert szeretnék, ha mi tovább dolgoznánk. Ráadásul indítottunk egy Facebook oldalt ‘Távozó indexesek’ címmel és fél nap alatt 200.000 követője lett. Látszott mögöttünk a támogatás. És mi is szerettünk volna tovább dolgozni, és úgy éreztük, hogy az lenne a legnagyobb hiba, ha meg se próbáljuk.

Letöltöttük a felmondási időnket, és másnap kockás papíron kezdtük el megtervezni, hogy hogyan is nézhetne ki egy olvasói adománygyűjtés.

Láttuk, hogy tőlünk nyugatabbra nagyon jól működik az olvasói bevételekre alapozott gazdasági modell. Ezt hívhatjuk adománynak vagy előfizetésnek, az elv ugyanaz: az olvasók tartják el a lapot. Szeptember 4-én jelentem meg a Youtube-on, és a távozó indexesek nevében elmondtam, hogy elsősorban pénz kell az elindulásunkhoz. Az adománygyűjtés első napján 30 ezer ember állt be mögénk, és ahogy az átláthatósági jelentésünkben is szerepel, az első hónapban kb. 300 millió forintot gyűjtöttünk csak mikroadományokból. Akkor kiderült, hogy ez egy fenntartható modell lesz, és aztán az is kiderült, hogy a reklámpiacot sem kell elfelejtenünk, mert nagyon hamar nagyon látogatottá vált a Telex, napi 4-600 ezer olvasóval, és a cégek is úgy voltak vele, hogy nekik is megéri. Így adományokból és reklámokból is vannak bevételeink. Nincsenek nagy adományozóink, csak egy volt az elején, az Economia cseh médiavállalkozás, akik egy velem készített interjú után megkérdezték, hogy mivel tudnak segíteni. Én nagyon bátran azt mondtam nekik, hogy nekünk pénz kell.

Munk Veronika a Telex szerkesztőségével a lap egy éves születésnapján

− Ez már a felmondásotok után volt?
− Mikor adtam az interjút, akkor még nem volt Telex, amikor megalakultunk, akkor ők jelentkeztek be, és 200 ezer eurót adtak. A Telexnél fontosnak tartjuk azt is, hogy a pénzügyi hátterünkről folyamatosan és nyíltan kommunikáljunk. A hazai médiavállalkozások közül talán egyedüliként teszünk közzé fél évente egy átláthatósági riportot, melyben bárki megnézheti, hogy mennyi pénzünk van és azt mire költjük. Ez az elejétől kezdve így van.

− Akkor nem áll mögöttetek Soros György?
− Nem. De nincsenek is nagy, sok milliós adományaink.

− Akik csak jobb-és baloldal viszonylatában tudnak gondolkodni a hazai médiumokról, azok egyértelműen a liberális, ellenzéki kategóriába sorolnak titeket. Mit szólsz ehhez? Te milyennek nevezed a Telexet?
− Van egy ilyen narratíva, de én ezzel nem igazán foglalkozom, és nem gondolom, hogy ezt nekem lenne tisztem minősíteni. Ráadásul mindig is címkéztek minket. Én akkor is indexes újságíró voltam, amikor nem a Fidesz volt hatalmon, és akkor is megkaptuk az ellenséges címkéket.

Mindig is kritikus, a hatalmat ellenőrző funkcióval rendelkező szerkesztőség voltunk, ahogy a Telex is az.

A Telex kizárólag az olvasói érdekeknek megfelelően, pártatlanul kínál híreket. Aminek hírértéke van, ami érdekes lehet az olvasónak, az a Telexen meg fog jelenni. Teljesen mindegy, hogy egy fideszes, vagy egy ellenzéki politikai gazemberségről van szó.

− A hírek mellett sok interjút és háttérelemzést is lehet olvasni nálatok, melyek között nem ritka, hogy erkölcsi, morális kérdéseket feszegettek. Nálatok olvastam először például a Tomi mesék rasszista, botrányt kavaró epizódjáról. Fontos nektek, hogy a cikkeitek egyfajta erkölcsi mércét is állítsanak?
− Fontos célunk, hogy a hírek világában megkerülhetetlen legyen a Telex: ha valami történik a világban, akkor azt tőlünk olvassák, de az is egy fontos funkciónk, hogy meg is értessük az eseményeket, kontextualizáljuk azokat, elemezzük ezeket. Emiatt is fontos a nagy létszámú szerkesztőség, hogy mindkettőnek meg tudjunk felelni.

− Nemrég a Szemlélek szerzőitől is jelent meg nálatok cikksorozat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán. Bennünket megleptetek, hogy mennyire nyitottak voltatok a keresztény tartalomra. Ez miért volt fontos nektek?
− Folyamatosan keressük a tematikai szélesítés lehetőségeit, és úgy gondoljuk, hogy amihez mi nem értünk, arról ne mi írjunk, hanem az, aki sokkal jobban ért hozzá. A NEK kapcsán fókuszba került a kereszténység, és azt gondoltuk, ehhez olyanokat kell megkeresnünk, akik amúgy is régóta foglalkoznak a témával. Nekem inkább az lett volna a kérdés, hogy miért ne, mert annyira magától értetődő volt. Már ismert szerzők vagytok, és tudjuk, hogy jól írtok ezekről a témákról. Szerintem nagyszerűen illeszkedtek a cikkeitek a Telex tematikai kínálatába, és talán nem titok, hogy szívesen folytatjuk ezt az együttműködést. Fontos számunkra, hogy közérthetően, fogyaszthatóan, a széles tömegek által is befogadhatóan vallási témák is szerepeljenek az újságban.

− A parlamenti választások közeledtével egyre kiélezettebb lesz a hazai közbeszéd, egyre nagyobb tétje lesz egy-egy nyilvános megszólalásnak, a média felelőssége a kiegyensúlyozott tájékoztatásban pedig óriási lesz. Ti hogyan készültök erre az időszakra?
− Mivel a Telex alapvetően egy politikai, közéleti lap, természetesen készülünk a választásokra. Már el is kezdtük, hiszen mindenféle fejlesztések szükségesek ehhez az oldalon. Lesznek élő adások, háttérbeszélgetések, természetesen követni fogjuk a beérkező szavazatok alapján az eredményeket, és ezeknek a vizuális megjelenítése is egy fontos feladat.

− Mit tudtok azzal a helyzettel kezdeni, mikor egy témában a fő döntéshozók kvázi elérhetetlenek, és teret nyer az a hozzáállás, hogy „kérdésekkel provokál az újságíró”?
− Ezzel kapcsolatban már most sincs egyszerű dolgunk. Nagyon sokszor találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a hatóságok, kormányzati politikusok, minisztériumok nem válaszolnak a kérdéseinkre. Amikor megszületett a Telex, az első 100 napban dokumentáltuk, hogy hány megkeresést küldtünk a különböző minisztériumokba. 52-őt számoltunk, és mindösszesen 9 esetben kaptunk választ. És azok közül sem volt mindegyik érdemi.

A miniszterelnök nemcsak, hogy nekünk, de semmilyen nem kormányközeli médiumnak nem adott interjút az elmúlt 10 évben. Csak a péntek reggeli, meglehetősen alákérdezős interjúk léteznek a Kossuth Rádióban.

Mindig állnak bent interjúkéréseink, de sok esetben azt a választ kapjuk, hogy nem aktuális az interjúadás. Úgyhogy fel vagyunk készülve mindenre, mert azt látjuk, hogy a kormányzattól független, kritikus újságírók ellenségként vannak kezelve, és arra is számítunk, hogy ez valamilyen szinten még fokozódni is fog. Ha nem is direkt a politikai erők részéről, de a propagandalapoktól is számítunk valamiféle negatív figyelemre. A mi dolgunk azonban az, hogy informáljuk az embereket. Továbbra is fel fogjuk tenni a kérdéseinket, és ha írásban nem kapunk választ, akkor odamegyünk és helyben kérdezzük meg. A nehéz terep valahol kreatívabbá is tesz minket.

− Egy szekuláris médium főszerkesztőjeként milyennek látod a hazai egyházi médiát és az egyházi kommunikációt?
− Kevéssé jut el hozzánk az egyházak üzenete. Az ügyeletes e-mail címünkre nem érkeznek egyik egyház részéről sem fogyasztható, az újságok működését is jól ismerő sajtóanyagok. Számomra kérdés, hogy szándéka-e egyáltalán az egyházaknak, hogy a szekuláris médiában is megszólaljanak. A kollégáimnak sincsenek jó tapasztalataik, gyakran találkoznak azzal, hogy nem kapnak érdemi válaszokat az egyházak képviselőinek küldött megkeresésekre.

− Ha lennének ilyen „fogyasztható” anyagok az egyházak részéről, lehoznátok?
− Ha van hírértéke, érdekes az olvasóknak, olyan információt hordoz, ami fontos, jelentőségteljes, izgalmas, érdekes, akkor igen.

Szerelmese vagyok a közéletnek és a közbeszédnek. Hiszem, hogy magas szinten ezeket művelni csak szabadon gondolkodva lehet: a valóság és az igazság talaján állva, megengedve magunknak a változás lehetőségét.