Egyre jobban eldurvulni látszik az „alsóbbrendű hívek” és a „szívtelen püspök” csatája. Senkinek sem jó, ami történik, de legalább egyre világosabb, mi áll a háttérben.
Minden háború a szívünkben kezdődik – ezzel a címmel írtam cikket bő két éve, amikor az orosz agresszor lerohanta Ukrajnát. Jelenleg a Győri Egyházmegyében is „háború” zajlik: egy konkrét személy a szívében zajló folyamatok hatására sért, mérgez, rombol, amerre csak bír. Márpedig elég nagy a hatósugara, hiszen olyan emberről van szó, aki jelentős hatalmi pozíciót birtokol. Sokat elárul lelki karakteréről, hogy a Szombathelyi Egyházmegyében saját papjaitól, híveitől a “Véres” gúnynevet kapta. Távozását egybehangzó jelzések szerint sokan örömünnepnek élték meg – a Győri Egyházmegye hívei és papjai hamar megtapasztalták, miért.
Hosszan tudnék írni az általam közvetlenül megismert, valamint a másoktól hozzám eljutó elszomorító helyzetekről, tettekről, szavakról, és megértem azokat, akik önszántukból távoztak valamely egyházmegyei intézmény szolgálatából. A püspök működésével, világlátásával egyet nem értő világi hívek mellett papok is akadnak szép számmal, akik az új főpásztor érkezése óta, az ő hatására távoztak az egyházmegye kötelékéből – van, aki az ország túlsó végén talált menedéket az itt zajló irányítástól. Menekül, aki tud, helyezkednek a helyezkedők, és van néhány elkötelezett hívő, akik egy ideje már nem kívánnak tovább asszisztálni mindehhez – ők hirdettek demonstrációt a győri püspöki hivatal elé. Változást aligha fognak elérni, de kiállásuk így is példaértékű.
Az eddig leírtakból talán a részleteket kevésbé ismerők számára is nyilvánvaló, hogy nem egyetlen pap kétségkívül sajátos, akár öntörvényűnek is nevezhető ténykedése áll a „háborús helyzet” kialakulásának hátterében. Benkovich Ferenc erős karakter, nem szent életű ő sem, de egyházépítő érdemei elvitathatatlanok és elévülhetetlenek. Az általa végzett szolgálat megbecsülése, továbbvitele, egyszersmind a tisztázásra szoruló részletek rendezése egyértelmű érdeke minden egyházépítőnek. De hogy nem két személy közti konfliktusról van szó, azt jól példázza a 75. életévét épp csak betöltő Farkas István hasonló kényszernyugdíjazása, amiről az őt tisztelők úgy nyilatkoztak: „érthetetlen” és „kegyetlen”. Egyik lánglelkű, aktív pap sem ellensége a hitéletnek – valaminek vagy valakinek az útjában álltak. Eközben van olyan pap, aki 80. életévét betöltve is nyugodtan működhet ugyanebben az egyházmegyében plébánosként.
Miközben a katolikus egyház vezetése határozott lépést tett az egyházon belüli visszaélések visszaszorítására, Ferenc pápa egyértelművé tette, hogy az érthetően nagy figyelmet kapó, jogos felháborodást keltő szexuális abúzusok mellett nem szabad elfeledkezni a hatalmi visszaélésekről és a lelki bántalmazásokról sem. Mindehhez a most zajló szinódus közössége hozzávette az anyagi visszaélések nem kevésbé jelentős problémakörét is.
Ami jelenleg a Győri Egyházmegyében zajlik, az a hatalmi abúzus iskolapéldája. Rövid távon, amíg a vallási nagyképűség, a klerikalizmus rendszere fennáll, aligha lesz megoldás. De
az idő a megújulásnak, a szinodalitásnak dolgozik,
a percemberek ideje – újfent a Farkas István által vezetett piarista gimnáziumi osztály egyik öregdiákjának szavait idézve – hamarosan lejár.
Az addig rendelkezésünkre álló idő arra mindenképp lehetőséget biztosít, hogy elolvassuk és átgondoljuk a Győri Egyházmegye hívei által a Szemléleknek küldött vallomásokat, amelyek részben a hazai „katolikus hírportálon” megjelent írásra is reagálnak. Valamit azért ott is érzékelhetnek a morális deficitből, ugyanis nem merték – vagy valamiért nem akarták – megosztani közösségi médiafelületükön a cikket. Mivel azt a közleményt nevüket fel nem vállaló, nevenincs emberek írták, akik „Győri Egyházmegye” elnevezéssel hivatkoznak magukra, álljon itt ugyanannak a „Győri Egyházmegyének” egy másik közleménye, (szintén nevek említése nélkül, az egyenlő korrektség jegyében). Egy egyházmegye ugyanis nem csupán hivatalnokokból, klerikusokból áll, hanem – túlnyomó többségben – világi hívőkből. Az alábbi sorok szerzői között akad olyan, aki 22 évig szolgált egyházi intézményben vezetői munkakörben, többen évtizedes ministráns múlt után felnőttként is aktív tagjai a katolikus egyháznak, van, aki plébániai tanácsadó testület tagja, akad, aki közel két évtizede végez egyházi zenei szolgálatot. Egymástól teljesen független írásokról van szó, a szerzők talán nem is ismerik egymást, a gondolataik mégis egybecsengenek. Vallomásaik szomorú látleletként üzenik, hogy
vagy megváltozik, megújul a katolikus egyház, vagy széthullik.
Túl sokat nem tudunk tenni a hatalmi „háború” megfékezéséért, de legalább megpróbálunk hozzájárulni, hogy az egyik „Győri Egyházmegye” és a másik „Győri Egyházmegye” képviselői között kialakuljon valamiféle párbeszéd.
* * *
„Nem tudjuk felfogni, ami Ferenc atyával történik. Hihetetlen, hogy egy ilyen agilis, intelligens, közösségeket teremtő, fizikai munkát meg nem vető papot félre lehet állítani, mikor köztudott, hogy paphiány van. Hamar kibújt a szög a zsákból, miért is kell Ferenc atyát leírni: az alapítvány vagyonára fáj a „szentatya” foga. De hasonló, persze nem ilyen szintű megaláztatás történt kb. 6 éve a Prohászka-iskola korábbi igazgatójával, X atyával is. Miután kapcsolatai révén több milliárd forintot kapott az iskola felújítására (akkor az annyi pénz volt, hogy teljesen új létesítményt lehetett volna felépíteni belőle), amint a pénz megérkezett, az atyát paphiányra hivatkozva messzire menesztette. Az iskola felújítása a mai napig nem fejeződött be, a beígért tornacsarnoknak még az alapjait sem fektették le, közben a kivitelező cég is csődöt mondott. X atya utóda azóta nincs már az élők sorában, túl nagy volt a feladat és a nyomás. Ez is mind Veres András számlájára írható.”
* * *
„Személyesen sajnos nem ismerem a püspök urat, mert ő az egyszerű hívő számára elérhetetlen. Hiába kérjük őt, nem áll szóba velünk. Amit látok, hogy kacifántos, az egyszerű emberek számára nehezen érthető, valószínűleg jogászok által fogalmazott közleményeken keresztül próbál kommunikálni velünk, ami totális zsákutca. A közlemények a hívők békéjét hivatottak szolgálni, de egyre inkább csak olajat öntenek a tűzre. Ahogy mi nem ismerhetjük őt, sajnos ő sem ismer minket. Ebből kifolyólag nem tudja, hogy
ha személyesen, a szeretet nyelvén próbálna szólni hozzánk, sokkal inkább szolgálná a békét.
Ahogy az is a békét szolgálta volna, ha meghallgatta volna több ezer hívő ember tiszteletteljes kérését, és nem mindenáron elnyomni igyekezne minket. Az egyházban nem az erőnek, hanem a szeretet nyelvének kellene dominálni, én legalábbis így látom. De lehet, hogy én értelmezem rosszul a jézusi tanítást.”
* * *
„Milyen aljasnak kell lenni ahhoz, hogy egy idős ember életét ilyen gonosz módon, a hatalommal szándékosan visszaélve, erőfölényből, egyetlen tollvonással tönkretegye valaki? Félek, hogy Ferenc Atyát ez a döntés tönkre fogja tenni mind lelkileg, mind testileg. Ő egész életében (amiből az utóbbi 40 évet láttam) másokat szolgált, másokért tett. Minden cselekedete, egész életműve arról szólt, hogy a kisgyermekektől az öregekig mindenkit szolgáljon. Az általam oly nagyra becsült, hozzánk személyesen közel álló, védekezésre képtelen idős pap meggyötrése feldolgozhatatlan. Rendkívül súlyos bűnnek tartom a püspök részéről.
Kell a pénz, és leesett a tantusz, hogy nem fér hozzá, így odacsap? 40 éve alapítványi úton működik a templom is, az idősek otthona és az iskola is. Ennek kizárólag az volt az oka, hogy még az egyházmegye sem akarta felvállalni Ferenc atya építő munkáját. Nem merték vállalni a rizikót, hogy esetleg nem sikerül. Egy alapítványtól könnyen el tudtak volna határolódni, ha nem épül fel a templom, mintha „saját” néven, az egyházmegye zászlaja alatt zajlott volna az építkezés. Ugye a Prohászka-felújítás kudarcát és pénzügyi csődjét nem tudja lemosni magáról, mert az nem alapítványi… Amíg rizikós volt, addig nem vállalták fel, most, hogy kiforrotta magát minden egyes intézmény, most persze jó lenne…
Veres András képes leírni, hogy Ferenc Atya tevékenysége a mi lelkiismereti tévedésünkhöz vezethet? Nem is értem, hogy ezt hogyan képzeli. Az ő tevékenysége okoz lelkiismereti tévedést! Veres András egyenlő az Egyházzal. Ő az Egyház személyes megtestesítője. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha ilyen gonosz az Egyház képviselője, akkor az Egyház is ilyen gonosz? Vagy ez csak egy hatalommániás agresszor viselkedése? Ez az ő személyes bosszúja? Vagy ez az Egyház álláspontja? Ha ilyen az Egyház, akkor én mit keresek benne? Én ezzel nem értek egyet, sőt, ez felháborít! Ha nem ilyen az Egyház, csak Veres András ilyen, akkor az Egyház ezt miért tűri? Hogyan válasszuk el Veres András tevékenységét az Egyháztól? Egy biztos: 2019 óta egyetlen forintot sem adok olyan szervezetnek, ami Veres Andrásokat tart hatalmi pozícióban.
Nálunk mik a következmények? Nehezen tudok elaludni, üres perceimben az jár a fejemben, hogy mi van, mi lesz Ferenc Atyával. Túléli? Megtörik? (Az biztosan nem! Előbb hal meg, mint hogy megtörjön!). Hova megyünk mostantól templomba? Kell-e egyáltalán templomba menni? Minek olyan Egyházba tartozni, ahol intézményes keretek között zajlik a másik eltiprása, életművének megsemmisítése? Kinek kell ez?”
* * *
„A győri püspök beszédében érezni a kioktató felsőbbrendűségét, hiszen ő maga az egyház. Érezni, hogy minden cselekedetét hatalomtechnikai érdekek motiválják. Szereti a sajtószerepléseket, ahol elmondhatja saját igazát. A közösség, az emberek nem érdeklik. Rájött, hívők nélkül is működik az egyházi intézményrendszer. A templomba járók számánál fontosabb a látogatóközpontban eladott jegyek száma. A püspök jobban tudja, hogy mi jó nekünk, mint mi saját magunk. Közben kiirtja a hívőkből az egyházba vetett bizalmat és hitet. Amúgy mennyire normális az, hogy az egyházi intézményekben dolgozók nem mernek nyilatkozni? Szülők, papok sem. Megfélemlítés zajlik.”
* * *
„Az első naptól fogva a tisztelet teljes hiányát tapasztalom a Püspök úr részéről. Az első gesztust, az alapvető tiszteletet minden helyi közösségtől megkapta, szeretettel fogadtuk, még mi, zenei szolgálatot végzők is külön köszöntő misét szerveztünk érkezésekor. Ehhez képest ő számos köztiszteletben álló, elévülhetetlen érdemekkel rendelkező személlyel bánt el kegyetlenül, méltatlanul, már-már gyomorforgató módon. Egyikük az elbocsátásának körülményei miatt polgári pert is nyert a püspök ellen. Az eset dokumentált bizonyíték: a püspöknek a törvény, a jogrend sem szab korlátokat. Sajnos azonban, mint tudjuk, akit jogtalanul vádolnak, az egy győztes perrel sem kapja vissza korábbi életét, becsületét.
Ezek után jött Ferenc atya, aki az egész országban példaértékű keresztény közösséget épített, és akivel a püspök szintén nem tudott tisztességes módon bánni, és mindenki, azaz teljes egyháza érdekeit is figyelembe véve kommunikálni. Ezt érzem igazán a legnagyobb problémájának: a kommunikációt. Értem, hogy mindenki engedelmes neki, csak lehet – Ferenc pápa irányadása szerint – szeretettel és méltósággal intézni az egyházmegye irányítását, és lehet, mint tapasztaltuk, bántó, méltatlan módon is tenni ugyanezt. Nem érzem célravezetőnek a romboló munkát, és közben az „építők” büntetését.”
* * *
„A Győri Egyházmegye vezetésének elmúlt hónapokban tapasztalt cselekedeteit figyelve, értetlenül állok a tények előtt. Az egyházközségükben aktív közösségeket működtető lelkipásztorok munkájának semmibe vétele, majd személyük elmozdítása, vagy akár kényszernyugdíjazása, sőt akár a „szent cselekmények” végzése alóli eltiltása a papi engedelmességre hivatkozva, mélyen elszomorít.
Felháborító, amikor a hívek közösségének párbeszédre hívó megkereséseit figyelmen kívül hagyja a vezetés, azzal a címszóval, hogy az egyházjog alapján teljesen jogszerűen cselekszik, és kompromisszumkészség nélkül, szívtelenül, sakkbábukként rakosgatja a papokat, akik nem kevés munkával, jelentős dolgokat hoztak létre, képviseltek vagy vittek véghez. Erőből kihajtja a rendelkezések végrehajtását a püspöki engedelmességre hivatkozva. Hogyan lehet fiatal vagy akár idős, ám tetterős papokat félreállítani és működésüket ellehetetleníteni ebben a mai paphiányos időben? Mennyiben lehet motiváló mindez a lelkiismeretes papi működésre a most felszentelt, vagy már évek óta lelkipásztori munkát végző atyák számára? Mit is jelent valójában az, ha
az emberséget a szívtelenség cselekedetei és a hatalmi eszközök alkalmazása felülírja?
A megjelent egyházmegyei nyilatkozatok tartalma, mely szerint „a hívők nyugalma és az Egyház békéjének érdekében” tevékenykednek, szintén sokunk számára elfogadhatatlan. A hangnem, mely a közleményekre, nyilatkozatokra jellemző, az említett közösségek tagjaira nézve sértő, hiszen alsóbbrendűnek és értetlennek tünteti fel a hívek közösségét! A lelkipásztoruk munkáját jól ismerőkben pedig feltámadnak a kérdések, hogy ha az említett személyekkel kapcsolatban hosszabb ideje fennálltak problémák vagy megkérdőjelezhető tevekénységek, melyek a most foganatosított rendelkezéseket indokolják, akkor miért telt el ennyi idő intézkedés(ek) nélkül, miért csak most tesznek lépéseket? Miért történik mindez egyszerre és akkor, amikor több olyan ügy is a felszínre kerül, mely csak a kérdőjelek sorát növeli, legyen szó akár iskolafelújításról, plébániai életről vagy vagyoni kérdésről?
Elszomorítóak a módszerek és a hozzáállás, hogy a kommunikáció hangnemét már ne is említsem. Azt gondolom, hogy egy püspöktől a hívek közössége inkább a példamutatást, a felebaráti szeretet megnyilvánulását, az emberséget, legfőképpen a mások iránti tiszteletet várná! Mindezek mellett még a jószándék megnyilvánulásait, a bibliai tanítás élő példázatát, és azokat a tetteket, melyek hitelessé teszik a személyét.”
* * *
„Szomorúságomat növeli, és nem a lelki békémet erősíti Veres püspök ténykedése. Az egyházat alkotó hívek közösségét semmibe veszi, párbeszédre méltatlannak tartja az egyházi hierarchia mögé bújva.
Már az iskola közvetlen püspökségi irányításba vétele ezt mutatta. Semmi párbeszéd, az alkalmas vezetőt egy kis iskola néhai igazgatójára cserélte le, hol is van ez az ember már, pedig csak 2 éve volt. Az új iskolavezetés kinevezése a területileg illetékes plébános és plébánia teljes kizárásával történt, pedig a közösség támogatásával és kétkézi munkájával épült az iskola is, mindez mérhetetlenül felháborít.”
* * *
„Veres Andrásnak már több próbálkozása volt az alapítványi vagyon megszerzésére. Nem igaz, hogy most szembesültek azzal, hogy a Szentlélek egyházközséggel együtt nem kapják meg az alapítványi vagyont. Ferenc atya harminc éve misézett az otthonokban, ahol többször volt püspöki mise is. Most „mondvacsinált” okok miatt letiltották. Veres András győri ittléte alatt csak rombolt, szétvert jól működő egyházi közösségeket, iskolákat. A Szentlélek egyházközség szétverésével több ezer embert „szélnek eresztett”, imádkozó közösségek szűntek meg. A hívek közötti békét és nyugalmat nem Ferenc atya eltiltásával, hanem Veres püspök mielőbbi távozásával lehetne megvalósítani.”
