A szárnyas ló titkai

Esti Tükör, 2021. szeptember 20.

Nagy erejű robbanás történt a kiskörei vízerőműnél, négyen súlyos, négyen enyhébb sérüléseket szenvedtek. A baleset okát jelenleg, hétfőn este még vizsgálják.

A negyedik hullámról, a védekezés részleteiről beszélt a kormányfő napirend előtti felszólalásában a parlamentben, emellett számos intézkedést is bejelentett, majd annak a véleményének adott hangot, miszerint „Brüsszel és Berlin hátba lövi Magyarországot”.

Pegasus

A megbicsaklott előválasztási folyamat kapcsán Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt úgy fogalmazott, „minden út Kínába vezet a magyar politikában”, ezzel a többek által emlegetett túlterheléses támadás lehetőségére célozva.

Eljött a nap, amikor végre lehetőség nyílt a lehallgatási botrány, avagy a Pegasus-ügy részleteinek megtárgyalására. Legalábbis a kormánypárti politikusok ezúttal nem bojkottálták a nemzetbiztonsági bizottság ülését, de hogy mi hangzott el ott, az leghamarabb 30 év múlva derülhet ki.

Pegasus

Jó hír azoknak, akik az Amerikai Egyesült Államokba terveztek utazni, hogy az Európai Unió és Nagy-Britannia állampolgárai ezt novembertől ismét megtehetik, feltéve, ha oltás általi védettséggel rendelkeznek.

Befejeződtek az orosz parlamenti választások, amelyek kapcsán az Európai Bizottság szóvivője aggodalmának adott hangot. Mint mondta, a voksolás hiteles nemzetközi megfigyelés nélkül, a megfélemlítés légkörében zajlott. Ráadásul azt is közölte a szóvivő, hogy az EU soha nem fogja elismerni az illegálisan elcsatolt Krím-félszigeten történt választásokat.

Pegasus
magyarkurir.hu

Tájékoztató rendezvényen foglalták össze a szervezők, mit gondolnak ők maguk a nemrég befejeződött 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról. Az is elhangzott, hogy a NEK-matricás mozdony 642 ezer kilométert tett meg.

A Szemléleken is megjelent a mai napon egy összefoglaló, amely az egyház megújulásának szempontjából összegezte a rendezvény tanulságait.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.