A láttatás a motivációm – Petes Róbert egyháztörténész vallomása

A közelmúlt összefüggéseit kutató szakembert nem akadályozza sokak életét érintő munkájában, hogy fizikai értelemben nem lát szinte semmit.

– Szó szerint vakon gépelek – mondja interjúalanyom. Ez volt az a pont, ahol nehéz volt nem hangosan elmosolyodnom (igen, van ilyen) a kamera mögött. Mint a fenti videón is látható, teljes természetességgel éli meg helyzetét. Férj, háromgyermekes családapa. Vallja, hogy szüleitől kezdve egész életében mindig voltak, akik mellette álltak.

Olyasmivel foglalkozik, amihez elvileg (sokan legalábbis ezt gondolhatjuk) ép szemekre van szükség. Olvas, ír, interjúkat készít, előadásokat tart, mégpedig egy hiperérzékeny témában – a II. világháború végétől a rendszerváltozásig (1945-1990) tartó korszak kutatójaként.

– Az Evangéliumra, vagy a hatalomra építünk – jelöli meg a központi kérdést, amely a pártállam és az egyház bonyolult egymásra hatását figyelve felmerül benne. Azt látja, és szavaival, írásaival azt láttatja, ahogyan

a korszak egyházában mindenki megpróbált – életeseményeinek, döntéseinek, küzdelmeinek sorozatán keresztül – kiutat keresni az államhatalom útvesztőiből, akár a tanúságtétel útját választva újra meg újra, akár a rendszerrel való kollaboráció felé sodródva, vagy azt azonosulással, érdekből kiszolgálva.

Ezekhez a történetekhez világos látásmóddal, érzékeny megkülönböztetéssel, szakmai felkészültséggel lehet közel kerülni. Petes Róbert nem ítélkezni szeretne, hanem feltárni, látni és láttatni, összhangban azzal az útmutatással, amelyet Ferenc pápa adott: „Isten üdvözítő és irgalmas cselekvésének teljes befogadása tegye a hívő történészt a tények és az igazság még tiszteletteljesebb tanulmányozójává, érzékeny és alapos kutatóvá és hiteles tanúságtevővé… Az Ő üdvösséget hozó jelenlétére érezzetek rá a tényekben, a dokumentumokban, minden kisebb és nagyobb történésben.” (Beszéd az Olasz Egyháztörténészek Egyesületéhez, 2019. jan. 12.)

Minderről saját szavaival vall a Szemlélek videójában.

Gégény István cikke eredetileg a szemlelek.blog.hu oldalon jelent meg.