Augusztus 1. és 6. között tartják Lisszabonban az Ifjúsági Világtalálkozót, a katolikus egyház egyik legnagyobb nemzetközi eseményét.
A háromévente megrendezésre kerülő IVT-n rengeteg, a világ minden tájáról érkező fiatal találkozik – katolikusok, vagy éppen más felekezetek tagjai –, és részt vesz rajta a pápa is. Az idei, 2023-as Ifjúsági Világtalálkozó helyszínére, Portugália fővárosába izgatottan készül sok-sok magyar fiatal is: szervezett csoportok, közösségek érkeznek a napokban Lisszabonba, köztük kerékpáron azok a pannonhalmi diákok, akiknek vállalásáról a Szemlélek is beszámolt.
Az ifjúsági világtalálkozók története 1984 virágvasárnapján kezdődött, amikor II. János Pál pápa meghívta a fiatalokat Rómába, hogy közösen ünnepeljék a megváltás évének lezárását. 1985-ben a pápa a világ minden fiatalját egy találkozóra invitálta, majd hivatalosan is elindította az ifjúsági világnapok ünnepét.
Minden találkozónak van egy himnusza, mely eleinte a rendező ország nyelvén szólalt meg, később azonban más nyelveken is felcsendült.
A következő világtalálkozó helyszínét a Szentatya mindig a záró szentmisén hirdeti ki – általában egy távoli földrész nagyvárosát egy európai helyszín követi. Ezzel a meghívással az a célja, hogy ösztönözze a fiatalokat, osszák meg hitüket egymással, és ünnepeljenek együtt.
Szerkesztőségünk legfiatalabb tagjaként nekem is lehetőségem van részt venni az IVT-n – a következő napokban közösségi oldalainkon, Facebookon és Instagramon számolok majd be a Lisszabonban történtekről.
A július végi előtalálkozók mellett lelkileg is fontos készülnünk az Ifjúsági Világtalálkozóra. Hívunk titeket is, hogy imádkozzátok velünk együtt a 2023-as találkozó hivatalos imáját!
Mária, aki meglátogattad Erzsébetet, aki felkeltél és sietve útnak indultál a hegyek közé, hogy találkozz vele, bennünket is vezess, hogy találkozzunk mindazokkal, akik arra várnak, hogy elvigyük nekik az élő Örömhírt: Jézus Krisztust, a te Fiadat és a mi Urunkat!
Sietve járjuk utunkat, ne térítsen el semmi és ne késlekedjünk, készséges és örömteli szívvel menjünk!
Békével járjuk utunkat, mert akik Krisztust hordozzák szívükben, a békét hordozzák, és akkor vagyunk a legjobban, ha jót teszünk.
Mária, aki meglátogattad Erzsébetet, általad közös ünnepléssé válik ez az ifjúsági világtalálkozó, hiszen ugyanazt a Krisztust hordozzuk magunkban, akit egykor te is hordoztál.
Add, hogy találkozónk alkalom legyen a tanúságtételre és a megosztásra, a testvérként együttélésre és a hálaadásra; és alkalom arra, hogy elinduljunk azok felé, akik még most is várnak.
Veled akarjuk folytatni a találkozásnak ezt az útját, hogy világunk is megtalálja az egységet a testvériségben, az igazságban és a békében.
Segíts nekünk, Sarlós Boldogasszony, aki meglátogattad Erzsébetet, hogy az Atya akaratát megtéve és a Lélek szeretetében elvigyük Krisztust mindenkinek!