Sokszor úgy tűnik, hogy egészen jó emberek vagyunk, pedig…

Kommunikációnk legnagyobb része arról szól, hogy egy másik ember mit csinál rosszul, és hogyan csinálhatná jobban.

Ez pedig egy kardjába dőlő írás, mert ez is erről fog szólni. Valóban rosszul csináljuk, hogy folyton a másik szálkáját piszkáljuk a gerendánkkal.

Aki szedett már ki szálkát valamely testrészéből, egészen biztosan nem gerendával csinálta.

Ha mégis, kérem írja meg, hogyan!

Olyan korban élünk, ahol az árnyvilág és az emberekben lakó pusztító erők gátlástalanul megnyilatkoznak a legkülönbözőbb formában, és még csak el sem szégyellik magukat. Elnézve „Hádész birodalmát”, a kommentszekciót, mindig nagy tisztelet ébred bennem azok iránt, akik időt és energiát nem kímélve, tiszta beszéddel és józanul érvelnek és építenek másokat. Vállalják az alámerüléssel járó kockázatot.

„Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. A fát a gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek tövisbokorról fügét, s gyalogszederről sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat. Hisz a száj a szív bőségéből beszél. Miért mondjátok nekem: Uram, Uram! – ha nem teszitek meg, amit mondok?” (Lk 6,43-46)

Nagy erővel hasított belém ennek az igerésznek az utolsó mondata, pedig szerintem jó ideje már jól csináltam a dolgaimat. Aztán megvilágítottak odafentről, hogy bizony ez nem így van.
Dobronay László mesélt nekünk a halálközeli élményéről, és arról, hogy nagyon fájtak neki azok a mulasztások, melyek a 25 éves korában bekövetkezett karamboljáig elkövetett. Fájt neki, ahogyan másokról beszélt.

Sokszor úgy tűnik, hogy egészen jó emberek vagyunk, pedig ezt még Jézus is kikérte magának:

„Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy: az Isten.” (Mk 10,18)

Elsőre ez így elég kemény, mert sokan ott belül azért szeretjük azt érezni, hogy egy kis adócsalás, netes letöltés, falánkság és miegymás ellenére azért jó emberek vagyunk. Mert a többiekhez képest, akik kevésbé keresztények, vagy nem annyira hívők, mégis egy fokkal jobbak vagyunk. Aztán jön egy nálunk Szentlélekkel teljesebb hívő, aki miatt meg a fordítottját érezzük. Ez egy ördögi kör.

„Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!” (Mt 7,1-5)

Nem kárhoztatásként írom, sőt! Kell a jóra törekednünk, és hiszem, hogy ez kedves dolog Isten előtt, csak a görcs nem, hogy mindenáron jók akarunk lenni. Mikor csak egy a jó, az Isten. Jézus szerint van olyan, hogy már nincs gerenda. Nem mondta volna, hogy előbb vegyük ki, aztán hozzáláthatunk a szálkázáshoz. Ha nem lehetne kivenni a gerendánkat, akkor nehéz fejjel kéne élnünk egész életünkben, és Ő nem azért halt meg, hogy ez így legyen, hanem azért, hogy szabaddá tegyen minket! A gerendánktól is! Persze ravasz kis faanyag ez, mert próbál szembeötlő lenni.

És honnan tudjuk, hogy nincs a szemünkben gerenda?

Onnan biztos, hogy nem vágyunk ítélkezni. Nem az tölti ki a napjainkat, hogy mások mit csinálnak rosszul, és hogyan nem szeretnek minket. Sokkal inkább arról, mi hogyan szerethetjük őket. Aki szedett már ki szálkát a bármijéből is, az tudhatja, hogy fájdalmas dolog tud lenni, és csak nagyon gyengéden, tapintattal lehet kihúzni.

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,34-35)

Dicsőség az Úrnak!