Te képes vagy a szíveddel látni?

szívvel látni
unsplash.com

Nem könnyű egy sötét szobába bezárva hinni a fényben, de nem is lehetetlen.

A halál árnyékának völgyében járunk. Mennyiszer találkoztam már életem során ezzel az elborzasztó üzenetet hordozó, a maga nemében valamiért mégis erőt sugárzó, lélekbátorító bibliai üzenettel! Talán az vonz benne, ahogyan folytatódik: abban a rémisztő völgyben sem kell félünk, ha Isten velünk van.

A koronavírus járványa idején talán nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, mintha a halál árnyékának völgyében járnék. A híreket hallgatva, a reális, egyre fenyegetőbb veszéllyel szembesülve egyre közelebb jön hozzám az érzés, hogy nem szeretném, ha én lennék a következő rovátka a statisztikai adatoknak abban a bizonyos listájában. Vagy a feleségem, a gyermekeim, a szüleim. Ki lesz a következő? Sokasodik az ismerős áldozatok száma, de az ismeretlenek halála sem ad okot nyugalomra.

Bevallom: félelem van bennem. És ezzel az érzéssel szembesülve választás előtt állok. Bezárkózva, fénytelenül az anyaggal törődök,

arra fókuszálok, ami megrémít, vagy megpróbálom elérni a lelkem mélyén pislákoló mécsest, és hinni a fényben, akár fáklya lángjává szítva azt a belső kicsiny ragyogást?

Itt visszhangzanak bennem Balázs András szavai – ő az a katolikus pap, aki szintén nem titkolta el, hogy él benne némi természetes félelem, mégis ápolónak jelentkezett a Honvédkórházban, mellette betegeket látogatott a COVID-osztályon. Ez hangzott el részéről legutóbbi beszélgetésünk során: “Hatalmas erőforrást, perspektívát, reményt jelent ilyenkor az élő hit.”

Visszagondolok a vak egyháztörténészre, Petes Róbertre, aki testi fogyatékossága ellenére is fő tevékenységként “olvas”, múltat kutat, összefüggéseket keres, ezáltal látni segít másoknak.

Vajon mit tudnak ezek az emberek?

Azt hiszem, ők és a hozzájuk hasonló emberek csodalátók. Olyan emberek, akik nem elsősorban a szemükkel látnak: a tárgyi valóság korlátait nem letagadva leginkább a szívükkel tekintenek mindenre. Van egy rejtett szemük, ami nem abból indul ki, hogy egy zárt szobában sötét van, hanem tudják, hogy a fény létezik. Ehhez képest egy sötét hely, egy árnyékos völgy csupán egy állapot, egy környezet, de a fény léte nem kétséges számukra.

Amikor a saját félelem-érzetemmel próbálok megbirkózni, meg vagyok róla győződve, hogy a csodalátó szem képessége bennem is el van rejtve. Nem az én érdemem: valaki belém helyezte, elrejtette a szívemben a lehetőséget. Szeretnék a szívemmel látni, s nem vagyok rá büszke, hogy ilyen határhelyzet hozta elő belőlem ennyire mélyen azt, aminek “békeidőben” is adottságnak kellene lennie minden teremtmény életében. Persze, van hitem, ami segített már átjutni sok árnyékos völgyön, de ez most egészen durva megpróbáltatás: hosszabb, borzasztóbb és közelebb van hozzám, mint bármelyik sötétség, amivel eddig szembesültem.

Kaptam egy dalt lejegyzésre, megéneklésre a közelmúltban, ami nekem mindenképp segít abban, hogy a szívemmel lássak. Talán másnak is erőt adhat saját küzdelmei közepette.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.