A most beteg Ferenc pápa az egyetlen globális vezető, akinek a hangja kiszól az orosz-ukrán háborút kommentáló nemzetközi kórusból ‒ vélekedik írásában Szőke Péter. A Sant’Egidio Közösség regionális felelőse azt latolgatja, a kiéleződő nemzetközi feszültség közepette van-e esély a békére.
A néhai John Lukacs mondta: a történelem nem ismétli magát, de a történészek olykor ismétlik önmagukat. A botrányba fulladt Trump-Zelenszkij találkozó előtt és után könyvtárnyi értékelés látott napvilágot az orosz-ukrán háborúról, különös tekintettel az új amerikai elnök, Donald Trump szerepére. Emlegetik Münchent, a chamberlaini appeasement szégyenét és kudarcát. (Talán elfelejtik, hogy az amerikai neokonok, mint Cheney és Rumsfeld, is ezt tették, amikor az Irak elleni amerikai inváziót készítették elő: náluk Szaddam Huszein iraki elnök Hitler, George Bush pedig Churchill szerepébe került…)
Mások új Molotov-Ribbentrop-paktumot vizionálnak. E sorok írójának inkább egy második, globális Jalta (rém)képe sejlik föl. A párhuzamos egyenesek egymástól való távolsága azonban csak az euklideszi geometriában állandó. A történelmi párhuzamok követése előbb-utóbb félrevezet, eltérít a valóságtól.
Minden jel arra mutat, hogy Trump olyasfajta rendszerváltást (regime change) visz végbe hazájában, mint amilyet Amerika erőltetett az elmúlt évtizedekben a világ számos pontján. Legfeljebb ellenkező előjellel: kritikusai az elnök szemére vetik, hogy nem egyszerűen az eddigi intervencionizmust cseréli izolacionizmusra, hanem Woodrow Wilson antitézisét valósítja meg. A Make the World Safe for Democracy jelszava igazolta (volna) az USA összes háborúját az elmúlt száz évben, még ha olyan, republikánus elnök indította is némelyiket, mint a Wilsontól egyébként igencsak különböző ifjabb Bush.
Ehelyett a Make The World Safe For Autocracy volna az új amerikai doktrína,
amely olyanoknak kedvez, mint Putyin, Hszi Csin-ping és mások, akikkel érdekszférákról lehet alkut kötni?
Trump a szélsőjobb szavazataival került hatalomra. A nemzetközi porondon azonban nem annyira ideológiák, mint inkább egy érdekek által vezérelt, pragmatikus, olykor arrogáns imperialista portréja rajzolódik ki, aki az érdekérvényesítés eszközeként nem a háborút részesíti előnyben. Emlékezzünk, mit mondott beiktatási beszédében: Amerika erejét nem az elindított, hanem az elkerült háborúk száma fogja megmutatni. Választási programjában pedig arra tett ígéretet, hogy gyorsan véget vet az ukrajnai háborúnak. A békéhez pedig a Putyinnal való tárgyalások, majd valamilyen egyezség, deal szükséges. Az első puhatolózások megtörténtek. Trump szerint az orosz elnök érdekelt a háború befejezésében.
Zelenszkij, valamint az őt támogató európai vezetők és a vele szimpatizáló közvélemény döbbenete érthető:
Washington pálfordulása Ukrajna, távlatilag pedig Európa kiszolgáltatását jelenti majd Oroszországnak?
Ezt tűnnek alátámasztani az új amerikai vezetés (ide értve a senki által meg nem választott Elon Muskot is) NATO-val és általában a nemzetközi vagy nemzetek fölötti szervezetekkel kapcsolatban elhangzott kétértelmű nyilatkozatai is. Egyes elemzők a transzatlanti szövetségi rendszer végét jósolják. Két európai világháború után az amerikaiak harmadszor nem adnák életüket Európáért?
Zelenszkij, egy sokszoros túlerőben lévő szomszédja által megtámadott és megkínzott ország államfőjeként, aki személyes bátorságának is megannyi tanújelét adta, joggal tarthat számot a nemzetközi közvélemény rokonszenvére és együttérzésére. Legodaadóbb hívei őt is hasonlították már Churchillhez. 1940-ben a brit háborús kabinet néhány tagja fölvetette, hogy érdemes volna legalább megismerni Hitler békefeltételeit. Churchill nemet mondott: már ez is a gyengeség látszatát keltené, és végzetes hatással volna a brit harci szellemre.
Most azonban 2025-öt, és nem 1940-et írunk.
Putyin Oroszországával, nem pedig Hitler Németországával van dolgunk.
A világ a II. világháború egyetlen pontján sem került közel a teljes pusztuláshoz. Az Ukrajna elleni orosz agresszió óta azonban a Doomsday Clock, a „végítélet órája” nyolcvankilenc másodpercre közelítette meg az éjfélt. Bár Putyin többször kilátásba helyezte atomfegyverek bevetését, az európai közvéleményben meglepően kevés szó esik a nukleáris eszkaláció veszélyéről. Az orosz elnök talán blöfföl… Ám ezt a blöfföt csak egyszer lehetne lehívni…
Zelenszkij és európai szövetségesei szerint Putyin minden ígéretét megszegi. Tárgyalni vele veszélyes, de legalábbis értelmetlen, hacsak nem az Ukrajnának adott előzetes biztonsági garanciák mellett. Mindenfajta békekezdeményezésnek annak kimondásával kell kezdődnie, hogy Oroszország és vezetője agresszor. Ennek az álláspontnak az ismételgetése bőszítette föl az első fél órában szinte még joviális Trumpot az ovális irodában.
Ez vezetett az amerikai elnök, alelnök, nemzetbiztonsági tanácsadó és néhány jelenlévő újságíró Zelenszkijjel szemben végrehajtott erkölcsi autodaféjához.
Az erősebb megalázza a magára maradt gyengébbet – rémisztő jelenet, újabb mélypont.
A háború mindig bináris állásfoglalásra kényszerít. Aut-aut. A Fehér Házban történtek után az európai vezetők többsége rokonszenvéről biztosította Zelenszkijt, aki európai csúcstalálkozón vett részt Londonban, ahol szinte hősként üdvözölték. (Károly király is fogadta.) Ennek nyomán a Facebookon egy két színű Európa-térkép jelent meg: a pirossal besatírozott országok vezetői nyilvánosan kiálltak Zelenszkij mellett, a kisebbségben és fehéren maradt országok vezetői nem. Ám még az azonosra színezett országok is különböznek egymástól belső és külső helyzetüket, motivációikat tekintve.
De a térképen csak két szín volt. A háborús pszichózis és a propaganda manicheizmusában vagy velünk, vagy ellenünk vagy. Aki a békét említi, az Ukrajna és a szabad világ árulója, vagy legjobb esetben naiv. Aki szerint Putyin Oroszországa agresszor, és Ukrajnát nem szabad magára hagyni, az háborúpárti. 2023. október 7. óta ugyanígy egyre nehezebb egyszerre szót emelni palesztinok és izraeliek jogai mellett is egy békés, közös jövő érdekében.
A most beteg Ferenc pápa az egyetlen globális vezető, akinek a hangja kiszól ebből a kórusból.
Még 2022. október 22-én, a római Szent Péter-térről, az Úr angyala imádság alkalmával intézett ünnepélyes felhívást Putyin és Zelenszkij elnökökhöz. Előbbit a háború leállítására szólította fel, „a saját népe iránti szeretetére” is apellálva. Zelenszkijt pedig arra, hogy „legyen nyitott minden komoly békejavaslatra”. A pápa a Fratelli tutti enciklikában és azóta is ismétli: a háború vereség, mindig és mindenkinek. (A fegyverlobbit kivéve.) Ezzel nem vitatja a honvédő háború igazságosságát. De ennek a háborúnak az árát szinte kizárólag az ukrán nép fizeti meg, nagyon drágán. Eközben a nemzetközi kereskedelmi és politikai kapcsolatok is súlyos kárt szenvednek. Gondoljunk az amúgy is szegény afrikai országok élelmiszerellátásának nehézségeire.
De honnan lehet tudni, hogy mikor komoly valamely békejavaslat? Az amerikaiak szerint először tárgyalóasztalhoz kell ülni ahhoz, hogy ez egyáltalán kiderüljön, és erre csak előzetes feltételek nélkül van esély. (Bár úgy tűnik, épp az oroszoknak vannak ilyen feltételei: az ukrán NATO-tagság máris lekerülni látszik a napirendről.)
A biztonsági garanciák akkor kerülhetnek szóba, amikor már kirajzolódik a biztosítani való béke.
Az amerikai álláspont szerint az alternatíva, az európai vezetők által javasolt stratégia eddig sem vált be: a további háború Oroszország meggyengítésének és jobb belátásra térítésének reményében további véráldozattal és pusztítással jár. Ezt az „amerikai nép” már nem akarja finanszírozni.
Itt érkezünk el az ukrán dráma fordulópontjához, egyfajta útelágazáshoz. Ukrajna tovább folytatja a harcot egy kilátástalan háborúban, európai segítséggel, vagy magára hagyva megalázó, kapitulációval felérő békére kényszerül, beláthatatlan következményekkel? A háború kitörése óta a nyugati szövetségi rendszer – a humanitárius, egyébként csökkenő segítségnyújtás mellett – szinte csak a fegyverszállításokban, a fegyverkezésben kereste a választ. A diplomáciát hosszú téli álomra küldték. Ideje felébreszteni és esélyt adni neki. Jó jel, hogy az európai vezetők, a francia elnök és a brit miniszterelnök is elkezdte a probléma újragondolását. Úgy tűnik, hogy őket még meghallgatják Washingtonban.
Európát felkészületlenül érte a trumpi fordulat. Itt az ideje, hogy az európai népek és államok végre egységesen, és a béke érdekében kreatívan lépjenek föl. Azt is kívánhatnánk, hogy
Európa nyerje vissza azt a képzelőerőt, amely vezetőinek a második világháború utáni nemzedékét jellemezte.
Soha többé háborút! Ebből a morális imperatívuszból született az európai egység álma. Ez azt is jelenti, hogy nem szabad beletörődni abba sem, ha más indít háborút. Ha lehetséges volt a béke németek és franciák, angolok és írek között, akkor lehetségesnek kell lennie ukránok és oroszok, vagy éppen izraeliek és palesztinok között. A béke mindig lehetséges.
A háború ugyanis gyenge, visszataszító és irreális eszme. Ezért minden háborúnak szüksége van arra, hogy a valóság és a propaganda összekeverése útján igazolja, és olyan reálpolitikának álcázza önmagát, aminek nincs alternatívája.
Az erő és az erőszak kultuszának korában élünk. Aki az erőt bálványozza, könnyen megveti mindazt, aki és ami gyengének tűnik: a szegényeket, a gyerekeket, az időseket, az idegeneket, a menekülteket. Aki az erő kultuszában él, az könnyen megveti a nemzetközi jogot, a nemzetközi közjót, a népek sorsközösségét kifejező nemzetközi intézményeket is.
Mit tehetünk mi, hatalom nélküliek? Dietrich Bonhoeffer írta a nácik börtönéből, 1942-ben: „A történelmet csak a kiközösített, gyanúsított, meggyalázott, bántalmazott, magatehetetlen, elnyomott emberek szemszögéből lehet megérteni.” Alulnézetből.
Aki tehát az áldozatok, a gyengék oldalára áll, az nem tévedhet.
A háborúra – ahogyan a terrorizmusra – a hatásos válasz nem a még több háború, hanem az áldozatokkal, a gyengékkel való együttérzés, a velük való szolidaritás gondolatban, szóban és cselekedetben.
*
„A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, de mindegyikben szeretet”. A Szemlélek a Szent Ágostonnak tulajdonított gondolat jegyében igyekszik fórumot teremteni a legkülönfélébb véleményeknek. Ezért, bár vendégszerzőink publicisztikái nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját, az építő párbeszéd jegyében szívesen befogadjuk őket.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
