A taizéi szerzetesközösség vezetője, Alois testvér egy 40 napos meghívásról, Krisztus kitárt karjairól, és Isten szívéről fogalmazta meg gondolatait.
Taizé egy aprócska falu Franciaország szívében. Itt alapította meg ökumenikus alapokon nyugvó közösségét Roger testvér a II. világháború idején. Azóta az egész világról áradnak oda lelki békét, megújulást kereső emberek, egy folyamatos, gyakran sok ezer fővel zajló világtalálkozó helyszínévé formálva az eldugott kis települést.
Az alábbi levél eredeti, francia nyelven itt olvasható. A magyar fordítást Pálfai Zoltán katolikus lelkipásztor készítette és küldte el a Szemlélek számára.
***
Az idei nagyböjt kezdetén háború rázza meg Európát. A szörnyű hírek a gonosz titkával szembesítenek minket. Jézus maga is megtapasztalta ezt, amikor szabadon odaadta életét a kereszten: ő a végsőkig elment a szenvedés útján. A Húsvét felé vezető ösvényen az a remény hordoz minket, hogy Isten Krisztus keresztje nyomán, az ő feltámadása által nyitotta meg az élet útját az egész emberiség számára.
Hogyan lehetséges, hogy fegyverek és bombák tüze olyan népeket szakít el egymástól, akiket megannyi szál fűz össze?
Számos család rendelkezik rokonokkal a határ mindkét oldalán… Magam is meggyőződtem erről, amikor 2015-ben különböző országokból származó fiatalok kisebb csoportjával Oroszországba, Fehéroroszországba és Ukrajnába zarándokoltam, s meglátogattam néhány sebesült ukrán katonát egy kijevi kórházban. Velünk volt egy fiatal orosz nő is. Néhány nappal ezelőtt, a háború kitörésekor, ez a fiatal visszaidézte a látogatást, és a következő történetet osztotta meg velem: „Amikor beléptem a kórházba, félelem és szégyen kerített hatalmába. Először nagyon nehéz volt bármit is mondanom. Azután arról kezdtem mesélni, hogy kisgyermekként nyaranta nagyapám ukrajnai házába utaztam, s hogy unokatestvérem Ukrajnában született. Ezután az ukrán katonák kezdtek megváltozni: az egyik hirtelen elmondta, hogy a felesége orosz, a másik pedig, hogy a szülei Oroszországban élnek… És világossá vált, hogy valójában milyen közel állunk egymáshoz, hogy olyanok vagyunk, mint a testvérek.”
Imádkozzunk, hogy a megosztásnak és a közösségnek ezeket a magvait ne tépje ki a háború őrültsége, hanem a végén erősebbé váljanak, mint az értelmetlen erőszak! Talán túl korai még hangot adni ennek az óhajnak, amikor minden egyes nappal egyre több az áldozat és a sebesült. Ám
szívünk mélyén őrizzük meg azt a biztos reményt, hogy nem a gonoszé lesz az utolsó szó!
Ferenc pápa hamvazószerdán böjtre és imára hívott minket. A hívők a világ számos pontján összegyűlnek és a békéért imádkoznak. Néhány nappal ezelőtt üzenetet kaptunk Oroszországból, egy ortodox paptól: egyházközségükben ők is imádkoznak a békéért.
Igen. Annak érdekében, hogy e szent negyven napban kinyilvánítsuk szolidaritásunkat azok felé, akik az ukrajnai háború miatt szenvednek, hordozzuk imádságban az áldozatokat, szomorú családtagjaikat, a sebesülteket, azokat, akiknek menekülniük kellett, azokat, akik szerettek volna így tenni, de nem tehették meg, és imádkozzunk azokért is, akik úgy döntöttek, hogy lakóhelyükön maradnak! Gondoljunk a leginkább sebezhetőkre, akik elsőként fognak szenvedni a fegyveres konfliktus következményeitől, a szenvedő gyermekekre, a fiatalokra, akik nem látnak jövőt maguk előtt!
Ne feledkezzünk meg imáinkban kérni a Szentlelket, hogy világosítsa meg a népek vezetőit, s mindazokat, akik pozíciójuk folytán hatással lehetnek az események folyására, hogy a fegyverek mihamarabb elhallgassanak! Imádkozzunk, hogy a háború ne mélyítse a szakadásokat egyházak és családok között, és hogy az egyházak vezetői segítséget tudjanak nyújtani mindazok kísérésében, akiknek e szörnyű megpróbáltatások bármilyen sebet okoztak! És mivel minden emberi élet értékes Isten szemében,
gondoljunk az összes érintett ország katonáira és családtagjaikra, például a nagymamákra, akik látják a frontra induló unokáikat − egy olyan háborúban, melyet nem ők választottak, s nem is akartak! Egy napon talán majd ők fognak az utcára vonulni…
Ez a nagyböjt sötét előjelekkel veszi kezdetét. E negyven napban meghívást kapunk, hogy közösségben legyünk mindazokkal, akik az erőszak áldozatai – nemcsak Európában, hanem szerte a világon. Krisztus a kereszten kitárta karjait, hogy az egész emberiséget átölelje. Az emberiség túl gyakran elszakadt, ám Isten szívében mindörökké egy.
Föltámadt Krisztus, amint elcsendesedünk előtted, ez az égő imádság tör fel belőlünk: hallgassanak el a fegyverek Ukrajnában! Fogadd szeretetedbe azokat, akik az erőszak és a háború következtében halnak meg! Vigasztald a szomorú családokat, támogasd azokat, akiknek el kellett hagyniuk otthonaikat! Bár érthetetlen a szenvedés, mellyel szembesülünk, mégis hisszük, hogy szereteted és békéd igéi soha nem múlnak el. Te életedet adtad a kereszten és megnyitottad számunkra a halálon túlmutató jövőt. Könyörgünk hozzád: add nekünk a te békédet! Te vagy reménységünk.
* * *
A Szemlélek 2018 nyarán készített videóriportot Taizében. Számos országból több nyelven nyilatkoztak magazinunknak – az utolsó megszólaló a résztvevők közül egy fiatal ukrán hölgy.
