Ezt üzente Prohászka Ottokár.
Nagyhatású szónok, jelentős publicista, az elesettek felkarolója és szószólója, iránymutató politikus, nehézségeket kimondó társadalomfilozófus egyfelől – másfelől teológus, nevelő, gyóntató, egyházkormányzó, lelkeket formáló pap. Tudta, hogy egyaránt helyt kell állnunk a világban és Isten előtt. Hogy hitünk biztos alapja nélkül elsodornak bennünket a világ hullámai, de hogy hitünk a belőle fakadó cselekedetek nélkül halott – írja róla Spányi Antal székesfehérvári püspök.
Prohászka jelmondata: „Amíg élek, remélek.”
Ezzel a címmel jelent meg breviáriuma is a Szent Gellért Kiadótól 2014-ben, benne a következő gondolattal:
„Nem a tizenkét apostol térítette meg a világot, hanem minden megtért: apostol lett, tüzet fogott a lelke, s gyújtott…A katolikus egyháznak is az a baja, hogy rengeteg híve csak holt terhet jelent neki; hogy hajója sok hullát visz, denominációkat, anyakönyvi rovattöltelékeket. Méltán unhatja az egyház ezt a sok unott arcot, ezt a sok lelketlen, blazírt embert, akik azt mondják, hogy katolikusok, de nem látni a szemükben az Isten fiainak fénycsillámait, nem látni a homlokukon a hit csillagfényét, sem a szeretet napsugarát.”
