Asztalos Gábor Tamás révén február 19-től új állandó diakónussal gazdagodik a magyar katolikus egyház.
Bár nem új keletű, hogy családos férfiak az egyházi rend szentségében részesülve részt vesznek az oltárszolgálatban, talán még szokatlan lehet sokaknak, hogy egy házasságban élő személyt diakónussá szentelnek. Akit részletesebben érdekel, hogy kik azok az állandó diakónusok – szoktak rájuk „nős diakónusként” is hivatkozni –, mi a feladatuk, ebben a cikkünkben talál hasznos információkat.
– Jó lenne, ha az állandó diakonátusnak semmi köze nem lenne a paphiányhoz. Papbőség idején is hozzátartozunk az egyház életéhez, nem valamiféle kényszerhelyzetre alkalmazott megoldás a diakonátus intézménye – nyilatkozta 2015-ben a Szemléleknek Molnár Ferenc, a hazai állandó diakónusok közösségének összefogója. Szerinte a paphiány jó alkalom lehet a diakónusi hivatás újrafelfedezésére, ám azt papokkal lehet csak orvosolni. Szent II. János Pál pápát idézve: „a diakonátust úgy kell megvalósítani az egyházban, hogy még egyszer ne tűnjön el az egyház életéből akkor sem, ha lesz elég papunk.”
Ezúttal egy nagycsaládos mozdonyvezetőt szentel állandó diakónussá Felföldi László megyéspüspök Pécsen. A különleges hivatás kapcsán az egyházmegye honlapján olvasható interjú az akkor még szentelés előtt álló Asztalos Gábor Tamással, amelyből néhány részletet idézünk.
„Vallástalan családban nőttem fel, kapcsolatom a kereszténységgel sokáig csak felületes maradt,
Jézusról is csupán anyai nagymamám történeteiből hallottam, akit szerzetesnővérek tanítottak.
A nála töltött idő, nyaralásaim kedves élménye volt, amikor végiglátogattuk Pécs templomait. Különösen a székesegyházban szerettem időzni.”
„Elsőként a kereszténységgel ismerkedtem, utam különböző kis magyarországi felekezeteken keresztül vezetett – szűkülő körökben – a Katolikus Egyház felé. Miután több kis gyülekezetnek is aktív tagja voltam és tanúja lettem további részekre szakadásuknak, figyelmem egyre jobban oda irányult, ahová nem mindig és talán nem tudatosan, de vágytam. Ahogy részletesen megismertem a katolikus hit tanítását, úgy éreztem, az igazi helyem itt van.”
„Az a szolgálat, amit egy lelkipásztori munkatárs külön püspöki engedéllyel végez, az a diakónus számára már nemcsak joggá, kötelességgé és küldetéssé válik, hanem egyben életforma is.
Az egyházi rend szentségének felvétele elköteleződés egy életre szóló kalandra,
igazi fordulópont.”
„Diakónusként a világi foglalkozásommal az Egyházat tudom képviselni a munkahelyemen is, azzal, hogy ott is jelen vagyok. Amikor kilépek a templomból, nemcsak Krisztust, hanem az egyházi hierarchiát is közelebb viszem az emberekhez a hétköznapokban. Egyúttal amikor szolgálok, a testvérek gondjait, de örömeit is oda tudom tenni az oltárra.”
„A mai Európában, Magyarországon
a kereszténységet nem is annyira szavakkal, mint személyes példával kell képviselnem,
ezért fontosnak tartom, hogy a keresztény remény és öröm látszódjék rajtam és a családomon is.”
