Egy éven belül két szakmai elismerést is kapott: a Libri irodalmi díjat első könyve után ítélték neki, nem sokkal később pedig elnyerte a Könyvtáros Klub nívódíját is. A születésnapját ma ünneplő Iglódi Csabával rekordokat döntő családregényéről és legújabb munkájáról beszélgettünk.
– Emlékszem, úgy egy éve láttalak egy eseményen, ahol a Dreher-szimfóniáról beszéltél. Első regényed óriási sikert aratott a szakma és a közönség körében is…
– Nem tudtam, hogy ez lesz belőle. Amikor megláttam a Földi Andrea által álmodott borítót, akkor azzal a gondolattal kacérkodtam, hogy akár a Szép Magyar Könyv versenyt is megnyerhetjük. Szeretek magam elé mérföldköveket kitűzni, most sikerült is elérni – csak éppen nem úgy, ahogyan gondoltam. A Libri irodalmi díj nagyon meglepett, és nagyon megtisztelő volt ott állni a díjátadón a Gerbeaud-házban, sok bizonyított és tehetséges szerző mellett, olyanok között, akiknek könyveiből olvastam fel anno a gyerekeimnek.
– Tehát eleve úgy kezdted a munkát, hogy valami nagyot fogsz alkotni?
– Mindenki így kezdi. A kezdetektől megvolt bennem is a szándék, hogy valami maradandót hozzak létre. Azt szerettem volna, hogy minél többen olvassák a könyvet – ezért lett belőle családregény. Eleinte ugyanis üzleti könyvben gondolkodtam, nem szépirodalomban. Azt akartam megmutatni, hogyan maradhat fenn egy vállalat másfél évszázadon keresztül, és hogy milyen innovatív megoldások szükségesek a túléléshez. Ezt szőtte át a Dreher család története.
– Szerintem ez inkább egy nagy igényességgel megírt, családi háttérinformációkkal kiegészített grandiózus cégportré. Merthogy tényleg nagyon sokat megtudunk arról, mi kell egy cég hosszú távú működéséhez.
– Örülök, hogy így látod, de el kell ismerni, hogy a legtöbben a regény jellegét szeretik. Ezt persze nem bánom, elvégre tudatosan lett belőle családregény, azon túl, hogy egy európai jelentőségű vállalatbirodalmat mutat be.
– A Dreher név biztosan sokat segített a könyv sikerében, hiszen ezt a nevet mindenki ismeri.
– Olyan témát kerestem, amire rezonálnak az olvasók, mert ha kimondom, hogy Dreher, azonnal megjelenik valami az emberek szeme előtt. Az már más kérdés, hogy kevesen tudják a név mögötti történetet, amely egy sváb családról szól, főként négy férfiról, akik közel másfél évszázadig vezették az italgyártó vállalatot. Mindenesetre a név nagyon sokat segített abban, hogy a könyvet könnyebben befogadja a közönség, mert így nem egy ismeretlen világot kellett bemutatni az olvasóknak, hanem a már meglévő asszociációkra tudtam építeni. Eközben nekem szembe kellett néznem azzal, hogy elsőkönyves íróként „nem ismert senki”.
– Mit szólt hozzá a Dreher család? Nem volt olyan kérdésük, hogy „jó-jó, de ez nekünk mennyibe fog kerülni?”
– Nem tudnak róla, legalábbis én nem szóltam nekik arról, hogy készül egy könyv a családjuk történetéről… Semmilyen együttműködésben nem dolgoztam velük, és ez egy döntés következménye volt: én nem családtörténetet akartam írni, hanem családregényt. A „regény” volt a fókusz. A Dreher vállalathoz viszont elmentem, és megosztottam a vezetőséggel az ötletemet, de
nem kértem hozzá engedélyt, csak annyit kérdeztem, hogy tudnak-e információkkal segíteni.
Ők megengedték, hogy belenézzek a dokumentumaikba – ezek között voltak olyan régi jegyzőkönyvek, amelyekből idéztem is. A másik segítséget, amit nagyra értékeltem, dr. Török Róberttől, a Vendéglátóipari Múzeum igazgatójától kaptam, aki sok hasznos tanáccsal látott el. Például egy jelenetnél azt mondta, hogy a szendvics, amit a szereplők esznek, rendben van, mert „kitálálták” már, de egy sváb család inkább egyen sonkát vagy csülköt. Tudom, hogy ezek apróságok, nekem mégis fontos volt. De alapvetően a saját kutatómunkámnak köszönhető, hogy felszínre került számos régi történet a Dreher családdal kapcsolatban. Rengeteg forrást olvastam, sok helyen kutattam és többször jártam ezért Bécsben is.
– Ne menjünk el amellett, hogy egy italgyártó családról van szó. Ma, amikor sokkal tudatosabban figyelnünk az alkohollal kapcsolatos kommunikációra, akkor az ipari sörgyártás rizikós téma.
– Az alkoholgyártás itt inkább üzleti szempontból érdekes. Engem nem az ital, hanem a technológia és az innováció érdekelt, ami pedig igazán lenyűgöző benne, az a Dreher család kitartása és hozzáállása. Az alkohol amúgy a korai időkben nem csak élvezeti cikk volt, hanem a túlélés eszköze is, például a víz helyettesítésére a rossz higiénés körülmények miatt.
– Tény, hogy akkor, az 1800-as évek végén sörrel kereszteltek, mert a víz annyira szennyezett volt. De azért ma már mégiscsak más a helyzet.
– Nem is gondoltam arra, hogy az alkoholfogyasztást népszerűsíthetné a könyv, hiszen ez nem volt célom. Talán kiábrándító lesz, de én magam sem vagyok nagy sörfogyasztó, hosszú évekig egyáltalán nem ittam, ma már néha-néha megiszom egy pohárral, de különösebben nem izgat – engem az üzlet és a mögötte álló család érdekelt.
– Könnyebb sikeresnek lenni, ha összefog a család?
– A Dreher család példája is mutatja, hogy igen. Az egész azzal indul, hogy az alapító a felesége hozományából valóra tudja váltani az álmát. Nem tudom, hogy érdekházasság volt-e vagy szerelmi, de a 18. század végén ez mindegy is, nincs jelentősége. Mondjuk úgy, hogy életük végéig együtt voltak. A lényeg, hogy
a felesége nélkül nem tudott volna elindulni, azért sem, mert a sörfőzés akkor női terület volt.
A korabeli nők a tűzhelynél kavargatva készítették a sört, vagyis ők tették le a sörkészítés alapjait. A férfiak akkor szálltak be, amikor meglátták benne az üzletet. De visszatérve a kérdéshez, a családi vállalatnál az is érdekes kérdés volt, hogy második generációban lesz-e, aki továbbviszi az üzletet?
– A válasz kiderül a könyvből. Most beszéljünk az ősszel megjelent, Az ígéret szép szó című kötetedről!
– A Drehert írva mindig belefutottam abba, hogy mennyi történet van még, amit jó lenne megírni, ezért úgy döntöttem, hogy teremtek egy olyan főszereplőt a következő regényemben, akivel megélhetek egy újabb elbeszélést, amelyben a valóság és a fikció határai összemosódnak. Így született meg Az ígéret szép szó, amely a 19. század második felében játszódik Pesten, méghozzá azokon az utcákon, amelyeken ma is járunk, azokon a tereken, ahol ma is megfordulunk, és részben azokban az épületekben, amelyek ma is állnak. Ez egyébként egy háromrészes sorozat első része, amelynek központi szereplője az a rendőrkapitány, aki egyszerre volt Pest rendőrkapitánya és a városi prostitúció megszervezője. Most ez a történet él bennem erősen, és remélem, hogy a Dreherhez hasonlóan sokakhoz eljuthat.
