Meg kell-e határozni a családot?

Megjelent egy izgalmasnak ígérkező, sokszínű könyv, amelyben 18 szerző válaszol a kérdésre: mi is a család? Az Open Books Kiadó könyvbemutatóján jártunk.

A Szemlélek szerzője, Gundel-Takács Gábor, aki a Telexen megjelent írásával, kérdései megfogalmazásával már megmutatta, milyen nehéz a családot meghatározni, műsorvezetőként beszélgetett a Családhatározó című kötet szerkesztőivel, dr. Bátki Annával (klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta) és dr. Ribiczey Nórával (pedagógiai szakpszichológus), az egyik szerzővel, dr. Gombás Judittal (gyógypedagógus) és Pál Mártonnal (emberi jogi aktivista, a #acsaládazcsalád mozgalom társalapítója) valamint egy szakértővel, dr. Kozma-Vízkeleti Dániellel (család-pszichoterapeuta).

A könyvbemutatót az Open Books Kiadó Facebook-oldalán közvetítették, ahol a felvétel vissza is nézhető.

A beszélgetés résztvevői (Fotó: Open Books)

A helyzet, amelyre a szakemberek reflektálnak a könyv kiadásával, közismert:

egyre több a „nem hagyományos család”, azaz egyre kevesebb olyan – szaknyelven “nukleárisnak” nevezett – család van, ahol egy férfi és egy nő a közös, vér szerinti gyermekeit nevelik, hosszú távra vállalt, elkötelezett párkapcsolatban.

A szerkesztők a hazánkban is reálisan jelenlévő sokszínűséget kívánták bemutatni szakmai szempontok alapján.

A kötet fejezetei olyan atipikus családfajtákkal és az abban élőkkel foglalkoznak, mint mozaikcsaládok, nevelőszülők, örökbefogadók, lombikbabát nevelők, olyan családok, ahol sérült gyermekek és/vagy mentálisan sérülékeny szülők élnek együtt,  szivárványcsaládok. Persze lehet azon vitatkozni − főleg a szivárványcsaládok kapcsán fog sokaknak eszébe jutni −, hogy minden típust elismerünk-e családnak, a könyv azonban nem foglalkozik ezzel a kérdéssel: a valóságot mutatja meg. Minden fejezet olyan szakember tollából született, aki segítő szakmája által az adott csoporttal dolgozik, tehát nem csak elméleti tudással, de gyakorlati tapasztalattal is rendelkezik. Ha támogató hozzáállással találkozunk a szerzők részéről, az azért van, mert mindegyiküknek szívügye az adott családtípus, és az is, hogy ezekkel a tudomány is foglalkozzon.

Ahogy a beszélgetés során Ribiczey Nóra elmondta:

törekedtek átfogó képet adni, de ahhoz a kötet terjedelme kevés, így inkább a család sokszínűségét tudományosan megközelítő munkák sorát szeretnék ezzel elindítani.

A kiadvány részint kézikönyv azok számára, akik családokkal, gyerekekkel foglalkoznak (orvosok, pedagógusok, gyermekvédelemben dolgozók), de elmondásuk szerint a szerzők igyekeztek olyan könyvet írni, amely az érintettek, a civilek számára is fogyasztható, ezért sok konkrét esettel is illusztrálják a szakmai, elméleti fejtegetéseket.

Az egészséges gyermekeiket nevelő fogyatékos szülők csoportjáról két érintett szakember írt a kötetbe, egyikük a beszélgetésen is részt vett. Gombás Judit, aki látássérült, elmondta, hogy a gyerekek nagyon természetesen kezelik az ilyen helyzeteket, amíg mi, felnőttek meg nem tanítjuk őket „hülyén” viselkedni.

Amikor csatlakozott a kerekasztalhoz Pál Márton is, aki egynemű kapcsolatban él és párjával egy kisfiút nevelnek, a beszélgetés a könyvbemutatótól kétségkívül a szivárványcsaládok védelmezése felé tolódott – ezt az érzést erősítette az is, amikor Kozma-Vízkeleti Dániel kifejtette, hogy húsz éve még az egyszülős, illetve a mozaikcsaládok voltak atipikusak, illetve, hogy az egynemű párok ugyanolyan párkapcsolati problémákkal küszködnek, amilyeneket a férfi-nő házasságokból ismerünk.

Maga a kötet ugyan nem ad nagyobb hangsúlyt a szivárványcsaládoknak, mint a többi atipikus családformának, de a borító kialakítása valóban azt az érzést kelti, mintha a többi “különlegesség” csak becsomagolná ezt a kényes témát.

A könyv olvasása közben több olyan témával is találkoztam, melyekkel keresztényként nem tudtam azonosulni:

ilyen a lombik-, vagy a donortól fogant, béranyától vagy dajkaanyától született gyermekek kérdése, vagy annak a felvetése, hogy a talán ezer kétapukás-kétanyukás család valósága szükségessé tenné az LMBTQ mesekönyveket, az anonim donoros vagy béranyát igénybevevő születéstörténet-meséket.

A kötetnek azonban kétségtelen erénye, hogy a tudomány alaposságával és elfogulatlanságával igyekszik közelíteni ahhoz a valósághoz, amely a társadalom jó részének (még) nehezen elfogadható. Csak remélni tudjuk, hogy ez a kezdeményezés nem válik propagandaeszközzé, hanem valódi párbeszédet indít és segít a családhoz tartozás iránti személyes vágyak jobb megértésében.

Mindig szerettem volna a dolgok mögé látni, néha úgy érzem, sikerül is - különösen, amióta a Teremtő Lélek hangjára igyekszem fülelni. Amit pedig felfedezek, azt szívesen meg is osztom, akárcsak a kérdéseimet, amelyek minden meglelt válasz nyomán sokasodnak. Nagy öröm számomra közösségben felfedezni és együtt gyönyörködve szemlélni a Teremtőt műveiben.