Dévényi Ferenc elvileg a Szeged-Csanádi Egyházmegye lelkipásztora, ám hosszabb ideje Budapesten él.
„Doki atya”, sokan így ismerik Dévényi Ferencet, nem véletlenül, hiszen orvosként is dolgozik, leginkább a fővárosban. A helyszín azért is különös, mert eddig elvileg a Szeged-Csanádi Egyházmegye katolikus papi közösségéhez tartozott, ám sokat elárul a gyakorlatról, hogy van olyan ottani plébános, aki csak hírből ismeri az illetőt, soha nem találkozott még vele személyesen.
Mostantól papként már nem is működhet, hiszen egy hivatalos egyházi közlemény szerint „Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök 2023. május 2-ával Dévényi Ferenc szeged-csanádi egyházmegyés papot, aki Budapesten él, mindennemű papi tevékenységtől eltiltotta”. Interneten hozzáférhető videók szerint az elmúlt években többször is celebrált szentmisét a budapesti Sziklatemplomban.
Egy 2019-es dokumentum szerint Dévényi Ferenc nem hangsúlyozta túl egyházi hivatását, a Magyar Orvosi Kamara honlapján nyilvánosan elérhető egyik dokumentumban, kvázi tömör önéletrajzában meg sem említi ezt a tényt. A Magyar Orvosi Kamarától kapott tájékoztatás szerint Dévényi Ferenc jelenleg semmilyen funkciót nem lát el a szervezetükben azon túl, hogy tagja a kamarának.
A papi tevékenységtől való eltiltás indokát nem közölték az érintett főpásztorok – érdekesség, hogy bár a szeged-csanádi püspök tiltotta el, a döntést a főváros területén illetékes ordinárius, Erdő Péter esztergom-budapesti érsek közölte, avagy „rendelte el” –, de a 444 rákérdezett az érintett egyházmegyénél a döntés hátterére, és nagy valószínűséggel ugyanarról a személyről van szó. Gyulay Endre nyugalmazott püspöktől megtudtuk, hogy
korábban többször adódtak gondok a most eltiltott személlyel, például másokkal való illetlen viselkedés és liturgikus szabálytalanságok miatt is kapott figyelmeztetést.
Kétségkívül nem állnak tőle távol a szélsőséges politikai eszmék, hiszen leginkább onnan ismerhető „Doki atya” neve, hogy annak a Szent Korona Társaságnak (nem tévesztendő össze a Szent Korona Testülettel) elnöke, amely külön tanítást közöl a magyar nép metafizikájáról, s ahol a most eltiltott pap „Dr. lovag vitéz Ft. Dévényi Ferenc” néven szerepel. Közel 15 éve, a Magyar Gárda eseményén a „Wittner-féle zászlót” a most eltiltott személy is megáldotta, KDNP pártlapjának egyik cikkében pedig „kiválóságként” hivatkoznak rá.