Már maga a fogalom is disszonáns, az egyház működése ugyanis nem hasonlítható a pusztán emberi alapítású szervezetekéhez. Nincsen tagsági igazolvány és voltaképpen kilépni sem lehet abból.
Az egyetemes egyháznak minden ember tagja, aki Isten gyermeke, azaz aki megmenekült Jézus megváltó halála és feltámadása által. Itt heves teológiai vitákat lehetne folytatni gyermekkeresztségről, szabad akaratról és felelős döntésről – érjük be annyival, hogy az egyházak tagjuknak tekintik azt, akit megkereszteltek.
A keresztvizet azonban nem lehet „leszedni”, az örök jel, ilyen értelemben tehát az egyházból kilépni sem lehet.
Idehaza az egyházak kérnek „egyházi adót”, azaz egyházi hozzájárulást, amelynek befizetése önkéntes, ajánlott mértéke pedig a jövedelem 0,5-1 %-a, tehát 100.000,- forint után 500-1000,- forint. Ezen felül adónk 1%-át ajánlhatjuk fel – ez annyit jelent, hogy ha nyilatkozunk, akkor az állam az amúgyis beszedett adónkból juttat az általunk megnevezett egyháznak.
Németországban azonban másképp működik az egyházak finanszírozása. Aki tagja valamelyik nagy egyháznak, annak a jövedelméből automatikusan levonják az egyházi adót, ez tartományonként változhat, általában a jövedelemadó 8-9%-a. Mivel az adóhatóság számontartja az egyháztagságot, viszonylag pontos adatok állnak rendelkezésre a német lakosság vallási hovatartozásáról, és arról is, hogy hányan hagyják el a nagy egyházakat.
A pandémia évében, 2020-ban 18-19%-kal kevesebb volt a kilépő, mint az előző évben, derül ki a nemrég közzétett statisztikákból, ez azt jelenti, hogy a katolikus egyházat 221 ezer, az evangélikus egyházszövetség egyházait 220 ezer hívő hagyta el tavaly. Tekintve, hogy a tagok száma 22,2 illetve 20,2 millió a két nagy történelmi egyházban, ez a csökkenés 1% körüli.
A kilépés egy államigazgatási eljárás, illetéke 30 euró, és az utóbbi hónapokban hosszú várólisták alakultak ki a hivatalok illetékes részlegein. Sokan indokolják a döntésüket a magas adóval, egy megkérdezett például elmondta: a fizetésemeléskor kapott kimutatásban vette észre, milyen sokat adózik az egyháznak, a jövőben nem szeretné erre fordítani a jövedelmét. Egyértelműen látszik, hogy az egyházi személyek által elkövetett visszaélések és molesztálások, illetve azok eltussolásának problémája és az egymás után nyilvánosságra hozott jelentések is elindítottak egy kilépési hullámot.
Fontos szerepet játszik a német specialitásnak mondható „Szinodális Út” is, amely erősen megosztja a híveket. Egyre világosabb és tudatosabb vita folyik az egyházakban a mai társadalom elvárásairól és az egyháznak a világhoz való igazodásáról.
Sokan elmaradottnak, ósdinak ítélik a keresztények nézeteit a homoszexualitásról, abortuszról, eutanáziáról – mások viszont épp az egyház reformjai miatt csalódottak.
Egy tanulmány szerint ezek a konkrét változások, események nem a kilépések okát jelentik, inkább alkalmat adnak egy hosszú idő alatt, sok kisebb-nagyon csalódás nyomán bekövetkezett eltávolodás hivatalossá tételére. Ugyanakkor Páter Meurer, a Kölni Egyházmegye szociális plébánosa a kölni Domradio-nak adott interjúban az mondta, a mostani kilépésekben legfájdalmasabb, hogy jelenleg sokan az elkötelezettek közül távoznak: áldoztatók, felolvasók, aktív tagok, amiben szerinte prófétai jelet is kell látnunk.
Meurer atya a nyár folyamán több egyházközséget látogat meg a „Pasztorális út a jövőbe” programjával, hogy együttgondolkodásra, a jövő egyházának közös alakítására hívja az embereket.
A Német Püspöki Konferencia elnöke, Georg Bätzing püspök úgy látja:
„sokan elveszítették a bizalmukat és a kilépésükkel jelezni akarnak –
az egyháznak nyíltan és őszintén szembe kell nézni ezzel a helyzettel.”
